-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Hasznos szolgáltatások az Alba Pont LISZI- ben
Számos új tanácsadást és programot kínál a fehérvári lakosoknak az Alba Pont Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda a következő hetekben. Az eddigiekben is változatos lehetőségeket kínált a kikapcsolódásra az iroda, a szolgáltatásai pedig tovább bővülnek a nyár folyamán. A részleteket Berdó Erika Gabrilella szakmai koordinátor, valamint Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke ismertette.
2014.06.16. 16:49 |
Számos új tanácsadást és programot kínál a Székesfehérvári lakosoknak az Alba Pont Lakóközösségi Információs Szolgáltató Iroda a következő hetekben. Az eddigiekben is változatos lehetőségeket kínált a kikapcsolódásra az iroda, a szolgáltatásai pedig tovább bővülnek a nyár folyamán. A részleteket Berdó Erika Gabrilella szakmai koordinátor, valamint Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke ismertette.

Az Alba Pont LISZI közösségépítő szándékkal nyitotta meg kapuit fél éve a Fehérvári Civil Központban. Azóta folyamatosan biztosítja a programokat a környéken élők számára. A közeljövőben újabb szolgáltatásokkal bővül az iroda palettája, munkaerő-piaci , fogyasztóvédelmi és jogi tanácsadásokkal várják az érdeklődőket.
„Fontos, hogy irodánk a programok és klubok mellett olyan szolgáltató irodává váljék, ahol a lakosok térítésmentesen olyan szakemberekhez juthassanak el igényeikkel és problémáikkal, ahol releváns információt kaphatnak. – mondta el Berdó Erika Gabriella a sajtótájékoztatón. - A fogyasztókkal szembeni visszaélések megelőzése és a vásárlók panaszkezelése fontos alappillére szolgáltatásainknak, mely tanácsadásokat az Alapítvány a Székesfehérvár Fogyasztóvédelméért munkatársai végeznek. Jogi tanácsadásunkra előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetést követően vehetik igénybe az ügyfelek. A LISZI munkatársai végzik a koordinációt a tanácsadást nyújtó jogász és a tanácskérő között. A munkaerő-piaci tanácsadást a szintén a Fehérvári Civil Központban működő Kapocs Karrieriroda munkatársainak közreműködésével kínáljuk, ahol az önéletrajzírástól, a munka-erőpiaci információnyújtásig minden lehetőséget biztosítanak a kollégák.”
„Fogyasztóvédelmi kutatást indít Székesfehérváron az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért.”- jelentette be az Alapítvány elnöke, Németh László. - „Hat évvel ezelőtt végeztünk hasonló felmérést a vásárlói szokásokkal kapcsolatban az Echo Szociológiai Kutatóintézettel együtt. Ez most nagyon aktuális, hiszen nagy változások történtek a fogyasztóvédelmi törvényben.” Az Alapítvány a Fogyasztóvédelmi Egyesülettel közösen nyert egy pályázatot, amelynek segítségével nyolc főt alkalmaztak, akik fogyasztóvédelmi tanácsadói képzésben részesültek, ők segítenek a kutatásban, valamint a LISZI irodai tanácsadásában is.Ezen kívül egy három napos nyári táborozási lehetőséget is biztosít az Alapítvány középiskolások számára. Huszonöt fiatal vesz majd részt július elején a fogyasztóvédelmi disputa programban a Bregyó közi halastavaknál.