Hírek


/ 2014.08.02. 18:27:00 |

Újabb fölényes Vidi-győzelem, a Dunaújváros is hármat kapott Sóstón

2003 óta először rendeztek Fejér megyei rangadót a labdarúgó élvonalban, a második fordulóban a Videoton a Dunaújváros PASE ellen játszott hazai pályán. A nem túl nagy iramú első félidőben egyetlen igazi helyzet akadt, abból Oliveira szerzett vezetést. A folytatás nem sok izgalmat hozott, kétszer köszönt még be a Vidi, és két forduló után 6 ponttal áll a bajnokságban.
Videoton FC - Dunaújváros-PASE 3-0 (1-0)
/ 2014.08.02. 17:01:28 |

Jövő szombaton is garantált programmal várják az érdeklődőket a Koronás Parkban

 A következő hétvégén is garantált programmal várja az érdeklődőket a fehérvári Koronás Park. Augusztus 9-én, szombaton 16 órától „A mesélő vasaló” című bábjátékot láthatja a közönség a Batyu Színház előadásában. Az állatokról szóló verses meséket a tárgyak és a gyerekek segítségével Kontha Nelli adja elő. A program során több ismert mű is elhangzik majd. Az előadást 500 Forintos áron lehet megtekinteni a Koronás Park központi épületében.
/ 2014.08.02. 10:29:44 |

Magabiztos sikert aratott a Fehérvár KC-val szemben a Siófok

 Pénteken délután lejátszotta harmadik edző- mérkőzését is Fehérvár KC női kézilabda csapata. Tilinger Tamaráék az előző bajnokság nyolcadik helyezettje, a Siófok ellen léptek pályára idegenben. A hazaiak már a találkozó elejétől kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már a szünetben is 19-8-ra vezettek. A második játékrészben valamelyest javult az Fehérvár KC játéka, de végül 35-22-re nyert a Siófok. Legközelebb kedden, az Érd ellen játszik felkészülési meccset az FKC.
/ 2014.08.02. 00:45:59 |

Europe és Ignite koncerttel folytatódott a FEZEN

A Fehérvári Zenei Napok legnagyobb attrakciója, a svéd Europe együttes koncertje várta pénteken a fesztivál látogatóit. A Joey Tempest vezette zenekar egyszer ugyan már feloszlott, de 2003 óta újra aktív, és erről mindenki meggyőződhett a FEZEN-en. A nagyszínpadon a svéd ikonok előtt az Ignite lépett fel, a Média Markt színpadon pedig a számtalan stílust elegyítő The Carbonfools zenélt.
/ 2014.08.01. 18:51:01 |

Fehérvári bronzéremmel indult a 119. Atlétikai Magyar Bajnokság

  Pénteken délután 16 órától megkezdődött a 119. Atlétikai Magyar Bajnokság a fehérvári Regionális Atlétikai Központban. A küzdelmek a férfi és női selejtezőkkel indultak, amelyet 17.10-kor az ünnepélyes megnyitó követett. Ezután három versenyszámban, a 100 és az 1500 méteres futásban, illetve a 4x100-as váltó mindkét nemében hirdettek győztest. Az Atlétikai Magyar Bajnokság egészen vasárnap estig tart majd, amelyet a Fehérvár Médiacentrum élőben közvetít.
/ 2014.08.01. 15:27:26 |

Veterán repülők és ejtőernyősök megemlékezése

  Megemlékezést szervezett pénteken délelőtt a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Fejér Megyei Egyesülete. A Vásárhelyi úti emlékműnél Juhász József nyugállományú ezredes idézte fel a 60 éve megszűnt 62. Önálló Ejtőernyős Zászlóalj történetét.
/ 2014.08.01. 14:07:48 |

Õsszel tovább folytatódik a János vitéz park építése

 Elkezdődött már, és ősszel fejeződik be a Piac térrel szemközti területen a János vitéz park építése. Néhány éven belül, ha a növények megindulnak, a város egyik legzöldebb egybefüggő ligete lehet a Belváros melletti, korábbi kopár füves terület, ahol eredetileg a lakótelep folytatását tervezték. A felújítás része a földdel való feltöltés és füvesítés, ami majd az utolsó munkafázis lesz.
/ 2014.08.01. 14:02:53 |

Vasárnap kezdődik a szokásos nyári karbantartás az uszodában

  A leállás alatt kitisztítják és fertőtlenítik a légtechnikai csővezetékeket, amik az uszoda levegőjének tisztaságát biztosítják. A kevésbé látványos munkákhoz tartozik még, hogy megépülése óta először, lecserélik a tanmedence teljes csővezetékét. Megtörténik a medencék ilyenkor szokásos vízcseréje, a medencék teljes körű takarítása és fertőtlenítése. Akinek bérlete van, augusztus 25-ig a strandot látogathatja.
/ 2014.08.01. 13:51:52 |

Karbantartás miatt három hétre bezárt az uszoda

 A szokásos nyári felújítási munkák kezdődnek meg vasárnap a székesfehérvári uszodában. Akinek bérlete van, augusztus 25-ig a strandot látogathatja. A leállás alatt kitisztítják és fertőtlenítik a légtechnikai csővezetékeket, amik az uszoda levegőjének tisztaságát biztosítják. A kevésbé látványos munkákhoz tartozik még, hogy megépülése óta először, lecserélik a tanmedence teljes csővezetékét. Megtörténik a medencék ilyenkor szokásos vízcseréje, a medencék teljes körű takarítása és fertőtlenítése.
/ 2014.08.01. 12:18:45 |

Hat aranyat osztanak ki az atlétikai ob első napján

Megkezdődik az atléták országos bajnoksága a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Centrumban. Pénteken 16 órakor a férfi magasugrás selejtezője az első versenyszám, 17.10-kor ünnepélyes megnyitó, ezután már döntőket rendeznek. Vasárnap estig tart a bajnokság Fehérváron. A versenyt élőben közvetíti a Fehérvár Médiacentrum, melyet itt a fehervar.hu-n is nyomon követhetnek majd délután négy órától!