Hírek
-
Az anyatejes táplálás világnapját ünnepelték
Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus 1-jét az anyatej világnapjává, augusztus első hetét pedig a szoptatás világhetévé. Évente egymillió gyermek életét menthetné meg az első órában megkezdett és az első hat hónapban kizárólagosan tartó szoptatás a Földön. A jeles évfordulóról Székesfehérváron is megemlékeztek A Szabadművelődés Házában.
2014.08.01. 12:03:37 -
A Thököly Imre és Zrínyi Ilona Baráti Társaság delegációja látogatott a Városházára
A Városházán tettek látogatást pénteken délelőtt a törökországi Thököly Imre és Zrínyi Ilona Baráti Társaság tagjai. A részben gyermekvédelmi szakemberekből álló csoport látogatásának célja volt, hogy ápolják a török-magyar kapcsolatokat és szakmai – intézményi szintű együttműködést alakítsanak ki a gyermekvédelem területén.
2014.08.01. 10:37:47 -
FEZEN - zúzós csütörtök este volt a MÁV pályán
Szerencsére a Destruction komoly zúzása a nagyszínpadon elkergette az esőfelhőket a MÁV pálya fölül és egész estére igazi FEZEN hangulat volt jellemző a Takarodó úton. A magyar zenekarok közül kétségtelen, hogy a Kiscsillagon voltak a legtöbben, de sokan voltak kíváncsiak a Blahaluisiana koncertjére is, melyben a Fehérvár Hangja döntőse, Schoblocher Barbara énekel. Tarja Turunen és Wisdom is nagyot alakított csütörtökön.
2014.08.01. 08:23:50 -
Rob Pallin lett a Fehérvár AV19 új vezetőedzője
A következő, 2014-2015-ös hoki-szezonban Rob Pallin vezetőedző és Sille Tamás másodedző vezetésével szerepel majd az EBEL-ben a Fehérvár AV19 jégkorong csapata. Mindkét szakemberrel 1+1 éves szerződést kötött a klub menedzsmentje, de a szakosztály-vezetés bízik benne, hogy Rob Pallin és Sille Tamás kinevezésével hosszútávra megoldódik a klubon belül az edzőkérdés.
2014.07.31. 18:30:18 -
Több autó ütközött egymásnak a 81-es úton
Összesen öt gépjármű, egy nyerges vontató, egy dobozos kisáruszállító és három személyautó ütközött össze a 81-es út 3-4-es kilométere között, Székesfehérvár határában július 31-én, csütörtökön délelőtt. A fehérvári hivatásos tűzoltók és a megyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kapott riasztást az esethez. A gépjárművek utasai közül a mentők öt könnyű sérültet láttak el a helyszínen, akik közül négyet további ellátásra kórházba szállítottak.
2014.07.31. 17:38:39