-
Győzött a Volán
A tabellán egy helyezés és két pont választotta el egymástól a Hydro Fehérvár AV19 és a Linz együttesét a forduló előtt. A Volán állt jobban, és ez nem változott a két gárda vasárnap délutáni derbije után sem, a hazaiak Trevor Cheek triplájával győztek.Hydro Fehérvár AV19 – Black Wings Linz 4–2 (2–0, 0–2, 2–0)
2025.12.21. -
Fehérvári döntő a fővárosban
A Fehérvár Kiskút TK játékosai, a háromszoros bajnok Tóth Amarissa és az első felnőtt bajnoki döntőjét játszó Fenyves Gréta csapott össze a Nemzeti Edzésközpontban. A szövetség tájékoztatása szerint Fenyves bátran kezdett, nyomás alatt tartotta a világranglista 260. helyén álló riválisát, és 6:2-re hozta az első szettet.
2025.12.21. -
Sportos évzáró a Bregyóban
A 101 éves ARAK idén is a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központban tartotta hagyományos, karácsonyi évzáró rendezvényét. Az ünnepi műsor mellett díjazták az egyesület bajnokait és kiemelkedő eredményeket elért sportolóit.
2025.12.16. -
Évzáró a Volánnál
Világbajnoki sikert, valamint számos aranyérmet is magukénak tudhatnak az Alba Volán Öttusa Szakosztály ifjú sportolói. Az egyesület pénteken este tartotta évzáró rendezvényét.
2025.12.15.
Újabb fölényes Vidi-győzelem, a Dunaújváros is hármat kapott Sóstón
2003 óta először rendeztek Fejér megyei rangadót a labdarúgó élvonalban, a második fordulóban a Videoton a Dunaújváros PASE ellen játszott hazai pályán. A nem túl nagy iramú első félidőben egyetlen igazi helyzet akadt, abból Oliveira szerzett vezetést. A folytatás nem sok izgalmat hozott, kétszer köszönt még be a Vidi, és két forduló után 6 ponttal áll a bajnokságban.
Videoton FC - Dunaújváros-PASE 3-0 (1-0)
Videoton FC - Dunaújváros-PASE 3-0 (1-0)
2014.08.02. 18:27 |
2003 óta először rendeztek Fejér megyei rangadót a labdarúgó élvonalban, a második fordulóban a Videoton a Dunaújváros PASE ellen játszott hazai pályán. A nem túl nagy iramú első félidőben egyetlen igazi helyzet akadt, abból Oliveira szerzett vezetést. A folytatás nem sok izgalmat hozott, kétszer köszönt még be a Vidi, és két forduló után 6 ponttal áll a bajnokságban.
Győztes csapaton ne változtass, ha nem muszáj - ezen elv mentén csak a kiállított Kovács István hiányzott a fehérvári kezdőből a Pápa elleni nyitányhoz képest. Kleinheisler került be a középpályára, így a Calatayud - Brachi, Juhász, Vinícius, Stopira - Sándor, Trebotic (Simon Á.) - Gyurcsó (Feczesin), Kleinheisler, Oliveira (Alvarez) - Nikolics összetételű Vidi kezdett a megyei rivális ellen. Rekkenő hőség várta a csapatokat, de az ultrák nem a meleg miatt öltöztek fehérbe a napsütötte szektorukban, hanem így demonstrálva az MLSZ - szerintük - szurkolóellenes intézkedései (így a kötelezővé tett szurkolói kártya) miatt. Ígéretük szerint ha nem változik a szövetség álláspontja, szeptember 15 után egyáltalán nem jelennek meg a meccseken.
Most itt voltak a fanatikusok, de a bátran játszó, feltoltan védekező vendégek nem engedték, hogy a meccs elején fehérvári akcióknak tapsoljanak. A 12. percig kellett várni az első kapura lövésig, ekkor Nikolics tekert fölé. Később Oliveirának és Stopirának is akadt kísérlete, de nem veszélyeztették a kaput. A 19. percben mégis meglett a vezetés: Kleinheisler hajszálpontos labdájával Filipe Oliveira lépett ki a leshatáron (de nem lesről) és higgadtan gurított a bal alsó sarokba.
Öt perc múlva a Vidi kölcsönjátékosa, Zsótér válaszolhatott volna, de balról, ballal élesen ellőtt a hosszú sarok mellett. A 27. percben Nikolics villant, először a meccsen, de nagy vágtája végén megpattanó lövését kitolta Nagy Gergely. Fél óra után jöhetett az ivószünet, de csak frissebbek lettek tőle a játékosok, pontosabbak nem, így sok akció halt el a rossz passzokon. A 37. percben Zsótér nem először maradt üresen, Calatayudnak kellett védenie lövését. A megsérülő Treboticot Simon Ádám váltotta a Vidiben, de nem ő, hanem Nikolics lehetett volna főszereplő, ha a rosszul kifutó kapus mellett elvitt labdával lövésig jut - nem jutott. Kleinheisler igen, csak ő meg nem vitt bele elég erőt a 43. percben. A gólszerző sárga lapja zárta az első félidőt.
A másodikat Gyurcsó helyzete nyitotta, ő is Kleinheislertől kapott jó indítást, de kicsit túlszaladt a labdán, majd 15 méterről lőtt, Nagy vetődve védett. Az 51. percben Stopira esett el Farkas mellett a 16-oson belül, nem kapott büntetőt, egy perccel később pedig Gyurcsó egy méterről perdített fölé, csak azért nem ez volt az év kihagyott ziccere, mert előttte Nikolics már kivezette a labdát az alapvonalon, így érvénytelen volt a folytatás... Sándor gólja ellenben nagyon is érvényes: az 56. percben Nikolics ugratta ki a csapatkapitányt, aki higgadtan elhúzta a labdát a kapus mellett és az ötös bal sarkáról a kapuba gurított. Petneházi szabadrúgását védte Calatayud a másik kapunál, de továbbra sem volt igazán veszélyes a DPASE.
Nikolics viszont akkor is veszélyes, amikor sokáig nem tűnik annak:a 62. percben ő indította Gyurcsót, akinek lövését kiütötte Nagy, éppen a továbbfutó Nikolics elé, neki már csak az üres kapu közepébe kellett talpalnia a labdát. A Dunaújváros az első fordulóban csak a meccs hajrájában kapitulált Kispesten, most sokkal előbb megkapta a harmadikat, s mintha hitét is vesztette volna a társaság. A 72. percben Brachi prófétai magányban lőhetett a 16-os jobb oldaláról, mellé pattogott a labda, de nem a vendégeken múlt. A pályára lépő Feczesint is nagy taps köszöntötte, de szólt ez Gyurcsónak is, aki elhagyta a pályát, előtte azonban szép cselsorozatot mutatott be. Az ebből következő szabadrúgásnál Sándor nem sokat tévesztett, az újabb gólt azonban megúszta a Dunaújváros. Maradt a 3-0, mindkét csapat másodszor zárt így, csak éppen amíg a Vidi kétszer nyert, a DPASE kétszer kikapott.
Videoton - Dunaújváros Pálhalma 3-0 (1-0)
Gl: Oliveira, Sándor, Nikolics.
Gl: Oliveira, Sándor, Nikolics.



