Hírek
-
Körforgalom épül az úrhidai kereszteződésben
Fehérvár agglomerációs körzetében hat település 15 ezer lakója közlekedik rendszeresen az ún. úrhidai négyes kereszteződésen keresztül. Jelentős a kereszteződés forgalma, ugyanis mintegy háromezer autó halad rajta keresztül naponta és ugyancsak jelentős a teherautó forgalom is. Most körforgalom épül a kereszteződésben, ami nyár közepére készül el. Az elmúlt 10 évben egy halálos, öt súlyos és két könnyű sérüléses baleset történt itt.
2016.04.14. 16:23:00 -
Szombaton újra ARAK AKTIV döntő a Köfém Sportcsarnokban!
Újra zsúfolásig megtelik szombaton délelőtt a Köfém Sportcsarnok! Tizenharmadik alkalommal mérik össze tudásukat a város 1-6. évfolyamos általános iskolás tanulói az ARAK AKTIV döntőjében. A diáksport programon hat székesfehérvári intézmény 360 növendéke küzd meg azért, hogy elhódítsák az összetett versenyért járó díszes serleget.
2016.04.14. 14:12:59 -
A Hortobágyi Emléktornán és az Asztalitenisz Bajnokságon is győztest hirdettek
Középiskolás fiúk és lányok mérhették össze tudásukat a 2015/16. Tanévi Városi Asztalitenisz Bajnokságon. A Németh László Általános Iskolában szervezett diáksport programra kilenc lány- és tizenkét fiúcsapat nevezett. A mostani héten ezen kívül a Hortobágyi Ferenc testnevelő tanár emlékére szervezett labdarúgótornán is bizonyíthatták képességüket a középiskolás fiúk.
2016.04.14. 11:29:50 -
Új stratégiai igazgató felel az üzletfejlesztésért a Laurelnél
Elismert szakember, Dr. Boros Péter irányítja áprilistól a Laurel Számítástechnikai Kft. stratégiai, üzletfejlesztési tevékenységét. A vezető pályafutását 1999-ben, a Corvinus Egyetem elvégzése után kezdte, később a Corvinus PhD képzését is elvégezte, jelenleg az egyetem külső oktatója.
2016.04.14. 11:14:35 -
Elfogták az idős fehérvári házaspár kifosztóit
A fehérvári rendőrök elfogtak két sajóbábonyi férfit, akik kifosztottak egy idős házaspárt. A rablók, Sz. Pál 58 éves és L. Csaba 31 éves sajóbábonyi lakók még december 15-én a Bodrog utcában bementek egy idős házaspár otthonába és onnan 75 ezer forintot loptak el. A két férfit Sajóbábonyban fogták el, de már Fehérváron hallgatták ki őket a rendőrségen.
2016.04.14. 10:21:09
Sebestyén Dalma bajnoki címmel kezdett az úszó OB-n
A Vox Mirabilis Kamarakórus is csatlakozik a World Voice Day 2016-hoz
Virágos Magyarországért! - középpontban a vendégbarát szemlélet
Szurkolói információk a Paks elleni szombati bajnoki találkozóra
Termet neveztek el Láng Hugóról a Teleki Blanka Gimnáziumban
Most nem volt jó az Alba védekezése, ki is kapott Zalában
ZTE - TLI-Alba Fehérvár 98-88
Fehérvár KC: tizenkétgólos vereség Győrben
A Sóstó vizét is átfésülték a lőszermentesítők
Mit rejt a gömbsátor az Alba Pláza előtt?
A kiállítás nyitva tartási ideje:
április 15-17. között 10.00-22.00-ig
április 18-19. között. 10.00-21.00-ig