-
Átadták a Prima-díjakat
Nagyszabású gála keretében, immár huszadik alkalommal adta át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete a megyei Prima Díjakat azon jelölteknek, akik a művészet, a tudomány, a kultúra vagy a sport területén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A Városháza Dísztermében péntek este tartott ünnepségen díjazták az „Év Vállalkozóit” is.
2026.11.07. -
11-11-11
November 11-én, kedden 11 órakor kezdődik Székesfehérváron a Krajczáros Alapítvány szervezésében a Nemzetközi gyertyagyújtási akció, a harctereken elesett katonák emlékére. Arra kérik az akcióhoz csatlakozókat, hogy 11 óra 11 perckor a lakóhelyük szerinti emlékműnél.
2026.11.06. -
Fehérvár jövője a tét
A 2038-as Szent István emlékévre készül a város. Ennek első lépéseként létrejött egy vitaindító szakértői anyag, amely fontos kérdéseket és lehetséges irányokat vet fel Székesfehérvár jövőjéről.
2026.11.06. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05.
Virágos Magyarországért! - középpontban a vendégbarát szemlélet
A Virágos Magyarországért verseny immár két évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye. Az idei megmérettetésen Székesfehérvár régióvezetőként a zsűrizésben is érdekelt. Spanyárné Halász Szilvia városi főkertészt és munkatársait az a megtiszteltetés érte, hogy a tavalyi nyertes – és ezzel az Entente Florale Europe döntőjébe bejutott – Mosonmagyaróvár és Dunakiliti településeket felkészítse a brnoi versenyre.
2016.04.14. 08:38 |
A Virágos Magyarországért verseny immár két évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye. Ez egy olyan sikeres mozgalom, amely évente mintegy hárommillió embert mozgat meg hazánkban. Az országos mellett ma már városi, megyei, régiós versenyeket is rendeznek a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtéséért és megőrzéséért.
KÉPGALÉRIA - nézze meg milyenek a reggeli napsütésben a város virágágyásai
KÉPGALÉRIA - nézze meg milyenek a reggeli napsütésben a város virágágyásai
Az idei esztendőben, a gasztroélmények évében a Magyar Turizmus Zrt. a tematikának megfelelően kiemelt feladatának tekinti, hogy a kulturált vendégfogadás és a vendégbarát szemlélet keretében vizsgálja a jelentkezők pályázatait. A fentiek ugyanis elengedhetetlen tartozékai az ápolt környezetnek, a települések rendezett utcaképének és az átgondolt fejlesztéseknek. Egyfajta tükröt is tart a résztvevők elé, hiszen a kertészeti és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelése iránymutatást, javaslatokat, szakmai értékelést is tartalmaz, segítendő a települések erőfeszítéseit.
Az idei megmérettetésen Székesfehérvár régióvezetőként a zsűrizésben is érdekelt. Spanyárné Halász Szilvia városi főkertészt és munkatársait az a megtiszteltetés érte, hogy a tavalyi nyertes – és ezzel az Entente Florale Europe döntőjébe bejutott – Mosonmagyaróvár és Dunakiliti településeket felkészítse a brnoi versenyre.
Az idén először hirdették meg az „Apró kezek – csoda kertek” versenyt, amelyen óvodás és alsó tagozatos általános iskolás gyermekek indulhatnak. Városunkat az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskola és a Gyöngyvirág Óvoda képviseli a Mosonmagyaróváron megrendezendő találkozón.


