Hírek


/ 2017.03.24. 15:25:51 |

Barátság Nap Opoléban - székesfehérvári delegáció járt a lengyel településen

Fehérvár, Opole Város, a Fejér Megyei Önkormányzat és Opole Vajdaság az idei esztendőben is közösen ünnepelte a Lengyel-Magyar Barátság Napját. A magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a Lengyel-Magyar Barátság Napját. Az idei állami ünnepségeknek március 24-én és 25-én a lengyelországi Piotrków Trybunalski ad otthont.
/ 2017.03.24. 14:32:43 |

Felújítás után ismét nyitva a Széna téri könyvtár

Több mint kéthónapos felújítás után március 22-től ismét megnyitotta kapuit az olvasó közönség előtt a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna Téri Tagkönyvtára. Az intézményben a hagyományos szolgáltatások mellett számos érdekes, izgalmas programot kínálnak. Március 31-én, pénteken 18 órakor a tavaszvárás jegyében folytatódik a Mesekuckó sorozat.
/ 2017.03.24. 13:16:11 |

"Csak a Fehérvár Enthronersben tudom elképzelni a pályafutásomat"

Vasárnap délután 3 órakor a Budapest Eagles ellen megkezdi szereplését a FEZEN Divízió I-es bajnokságban a Fehérvár Enthroners együttese. Az együttes irányítója, Erős Márk már minden idegszálával a hétvégi találkozóra összpontosít. A fiatal játékos a mérkőzés előtt beszélt múltjáról, álmairól és persze a vasárnapi összecsapásról is.
/ 2017.03.24. 11:23:47 |

A Föld órája 2017 - az E.ON ellátási területén 2,1 millió kWh energiát tudnánk megtakarítani

Március 25-én ismét elérkezik az idő: közép-európai idő szerint 20:30 órakor kezdetét veszi a Föld órája, hogy kinyilvánítsák az éghajlatvédelem iránti elkötelezettségüket. A Föld órája alatt az E.ON ellátási területén megtakarítható elektromos áram elegendő lenne, hogy ebédet főzzünk 8,5 millió embernek, hogy egy teljes éven keresztül ellássunk árammal 2 kórházat, vagy hogy egy energiatakarékos izzó 8 millió évig világítson.
/ 2017.03.24. 10:22:00 |

A déli összekötő út építéséről és a buszjáratok bővítéséről és a színházigazgatóról is döntött a közgyűlés

Újabb parkolóhelyek létesítéséről, a városi buszjáratok bővítéséről, a Vörösmarty Színház igazgatójának kinevezéséről és alsóvárosi fejlesztésekről is döntött pénteki ülésén Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. A tervek szerint a következő három évben mintegy ezer, felszíni parkoló létesül a városban, a helyi autóbuszjáratok bővítése pedig összességében mintegy 323 ezer kilométernyi pluszteljesítményt jelent majd.
/ 2017.03.24. 09:11:54 |

Tavaszi nagytakarítás a Mesterségek Házában

A kézművesek március 25-én felkészítik a Mesterségek Házát a tavaszi és nyári rendezvényekhez, így a jó idő beköszöntével a létesítmény megújulva, továbbra is a jól megszokott barátságos, népi hangulattal várja látogatóit. A ház kitakarítása után a kézművesek az orgonákkal, bodzabokrokkal, és diófákkal körbevett zöldterület is megtisztítják, melyhez önkénteseket is várnak.
/ 2017.03.23. 20:28:35 |

Hazai pályán kapott nagy pofont az Alba Fehérvár

Nagy meglepetést hozott az alapszakaszt már megnyerő Alba Fehérvár meccse a jóval hátrébb sorolt Pécs ellen. A hazaiak mintha nem lettek volna tökéletesen ráhangolva a mérkőzésre, amelyen végig a vendégek akarata érvényesült. Jobban dobtak, higgadtabbak voltak és kihasznlták az Alba minden hibáját. Így már a harmadik negyedben hússzal is vezettek, és ezúttal szó sem lehetett olyan fordításról, mint pár napja Körmenden. A Pécs megérdemelten nyert, a különbség sem túlzó a játék képe alapján.
Alba Fehérvár - PVSK 67-85
/ 2017.03.23. 17:54:11 |

Vasváris Hét - a Művészeti Bemutatón léptek fel az iskola tehetségei

A mostani héten több érdekességgel is találkozhatnak a Vasvári Pál Gimnázium diákjai. A Vasváris Héten többek között focibajnokság, főzőverseny, és vetélkedő is szerepel a kínálatban. Csütörtökön a Fejér Megyei Művelődési Központ adott otthont a Vasváris Művészeti Bemutatónak, ahol a diákok a legkülönfélébb művészeti ágakban mutatkoztak be.
/ 2017.03.23. 15:35:55 |

Speciális szakrendelés indul a szürkehályoggal küzdő betegeknek

 Áprilistól speciális szakrendelés indul a Szent György Kórházban a szürke- hályoggal küzdő betegek számára. Az ígéretek szerint a jól irányított rendelésnek köszönhetően a műtétre váró betegeknek lehetőséget adnak arra, hogy egy hónapon belül megműtsék őket. Minden kedden 10 és 14 óra között jöhetnek a betegek 438-as szakrendelőbe.
/ 2017.03.23. 15:26:18 |

A Tóvárosi diákjai jutottak a II. korcsoportos Foci Diákolimpia megyei döntőjébe

Négy általános iskola csapata jutott be a II. korcsoportos Kispályás Labdarúgó Városi Diákolimpia csütörtöki döntőjébe. A kétszer 15 perces mérkőzéseket a Sóstói Stadionnal szemközti műfüves nagypályán játszották le. A négyes finálé élvezetes és izgalmas mérkőzéseket hozott, melyek végén a Tóvárosi Általános Iskola diákjai nyertek, így bejutottak a megyei döntőbe.