Hírek
-
Nagypénteki keresztutat jártak a hívek a Palotavárosi Kálváriánál
Székesfehérváron hagyománynak számít, hogy a város polgárai és papjai közösen emlékeznek Jézus kereszthalálára Nagypénteken. A Palotavárosi Kálváriánál délután három órakor kezdődött Spányi Antal püspök vezetésével a város polgárainak közös keresztútja. Ebben az évben is több százan jöttek el, hogy imádsággal és énekkel kísérjék Jézus útját Pilátus ítéletétől a sírba tételig.
2017.04.14. 15:16:02 -
Lóránt nélkül is nagyot küzdött és bajnokot vert az Alba a kosárrangadón
A bajnoki címvédő, kupadöntőben legyőzött Szolnoki Olaj ellen próbálta kijavítani legutóbbi hazai vereségét az Alba Fehérvár. Lóránt Péter hiányában is jól játszott az Alba az első félidőben, vezetett is, ha nem is sokkal. Óriási küzdelem folyt a pályán, végig előnyben volt, de nem tudta lerázni üldözőjét az Alba, amelyben most játszotta legjobb meccsét Alhaji Mohammed. A címvédő nem élt az egyenlítési esélyeivel, az Alba pedig remekül küzdve mindig tudott fontos kosarat szerezni, és végül le is győzte a Szolnokot.Alba Fehérvár Puebla Plus - Szolnoki Olaj 82-75
2017.04.13. 18:45:27 -
Szerdán permeteznek a Börgönd-Sárbogárd vasúti vonalszakaszon
A MÁV Zrt. vegyszeres gyomirtást végez 2017. április 19-én, szerdán több területen, így a Börgönd-Sárbogárd vonalszakaszon és az érintett állomásokon is. A vegyszeres gyomirtó szerelvény menetrendje és a munkavégzésben résztvevő Unimogok útvonalterve az időjárás, vagy egyéb forgalmi okok miatt módosulhat. Amennyiben napközben szeles, esős idő lesz, akkor éjszaka is végzik a programot.
2017.04.13. 17:56:08 -
A keleti Golgotára emlékeztek a Katyń Emlékkeresztnél
A Katyni Áldozatok Emléknapja alkalmából csütörtökön a Jávor Ottó téren emlékeztek meg a világtörténelem egyik legborzalmasabb tömeggyilkosságáról. A megemlékezésen Székesfehérvár polgármestere, valamint Lengyelország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete mondott beszédet a Katyni Áldozatok Emléknapján.
2017.04.13. 17:23:16 -
Értesítés méhészeknek kukoricavetésről
Felhívják az érintett környékre kitelepülni szándékozó méhészek figyelmét, hogy 2017. április 24-én kukoricavetést terveznek a Székesfehérvár 020079 helyrajzi számú területen. A 22 hektáros vetendő területen felhasználásra kerülő vetőmag csávázószere: PONCHO PRO 02.5/318/1/2010. MgSzHK, a vetőmag hibrid neve: LOUPIAC. Kérik a méhészek megértését, együttműködését!
2017.04.13. 15:29:21