Hírek
-
Szünet után fordított és nyert az Alba Fehérvár Kecskeméten
Második mérkőzését is megnyerte a középszakaszban az Alba Fehérvár. A Kecskemét otthonában szünetben még hétpontos hátrányban volt a fehérvári kosrcsapat, de a feljavuló védekezés a folytatásban meghozta az eredményét. A harmadik negyedben megfordította a meccset az Alba, amelyben többen is jó teljesítményt nyújtottak. Sikerült visszavágni a Kecskemétnek az alapszakaszban elszenvedett hazai vereségért.
2018.04.11. 19:44:30 -
Idén kezdődik a Deák Ferenc utca belső útjainak felújítása
Minden bizonnyal Székesfehérváron tartották a választások utáni első lakossági fórumot: a Jáky József Szakközépiskolában Molnár Tamás, a város polgármesterével Cser-Palkovics Andrással, Bozai István városgondnokkal és a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetőjével Nagy Zsolttal közösen tartott lakossági fórumot és előtte bejárást a Deák Ferenc utcában.
2018.04.11. 19:43:16 -
Posztolva, elmondva és énekelve - városszerte ünnepelték a magyar költészet napját
Vidám versünneppel, Nemes Nagy Ágnes-összeállítással köszöntötték a magyar költészet napját a munkácsys kisiskolások József Attila szobránál. A Fő utcán idén is posztolhattunk kedvenc verseket az Igéző előtt, aki pedig kedvet érzett, az Olvasóterem Versmaratonján vehetett részt délután. Pénteken a Deák Gyűjteményben szerveznek zenés irodalmi programot.
2018.04.11. 18:10:33 -
A diáksor felújításával készülnek a ballagási hétre
Várhatóan egy hét alatt végez az Órajáték diákfiguráinak felújításával Ecsedi Mária képzőművész. A ballagási időszakban az iskolai életet jelképező figurák: a krónikás, a világi tanító, a világi diák, 1848-ból „Az ifjúság óhajtása-legyen boldog a haza.”, az 1900-as évek diákja és a professzor jönnek elő és ballagási dallammal várják a Kossuth udvarba látogatókat.
2018.04.11. 15:07:56 -
Tánccal, festményekkel és irodalommal kezdődött a Humán hét a Hétvezérben
Staudt Ágnes képzőművész kiállításának megnyitójával kezdődtek el a Humán Hét programjai a Hétvezér Általános Iskolában, ahol a hét folyamán olvasópályázat, történelmi és idegen nyelvi vetélkedő és tudásbajnokság is várja majd a diákokat.
2018.04.11. 13:08:00
Anyák napi kézműveskedésre hívnak a nagycsaládosok
Elhunyt Lovranits József a Lánczos Kornél Gimnázium igazgatója
Megemlékezés április 13-án a Katyń Emlékkeresztnél
Elmaradt meccsét pótolja szerdán a Vidi - felvezetést biztosítanak a szurkolóknak
Befejeződött az influenzajárvány - látogatható a Szent György Kórház is
Amit a király tekintélye szentesít - Ribi András előadása III. Béla Kancelláriájáról
Szombaton lesz a Fanta Boys tavaszi bulija az Öreghegyi Közösségi Házban
Szombaton új bemutatóval lép a közönség elé a Prospero Színkör
Lengyel Zsófi vezeti az UCI világranglistáját
Lengyel Zsófi az Alba Triatlon SE és a Szingo Balaton Team para-sportolója az olaszországi Massában rendezett kerékpár Európa-kupa versenyen szombaton és vasárnap is győzött a tandemesek mezőnyében.