Hírek
-
Fogadalmi szentmise és Szent Sebestyén-napi ünnepség lesz hétfőn Felsővárosban
Január 20-án, hétfőn délelőtt 10 órakor püspöki szentmisével kezdődik a Székesfehérvár polgárainak fogadalmi ünnepe a felsővárosi Szent Sebestyén-templomban, majd köszöntőkkel és búcsúi programokkal folytatódik a Felsővárosi Közösségi Házban. Spányi Antal, megyés püspök a város papságával tartott szentmisében emlékezik meg az elődök fogadalmáról, majd Fehérvár polgármestere mond köszöntőt a templom előtti téren.
2020.01.18. 21:04:00 -
Hat góllal kapott ki az Alba Fehérvár KC az MTK otthonában
A fehérváriak szempontjából két kritikus időszak volt a derbin: az első félidőt még döntetlenre mentette Deli Rita együttese, azonban a fordulás után elvesztette a fonalat, az MTK pedig állva hagyta az Albát, 36-30 lett a vége.
2020.01.18. 20:04:50 -
Az utolsó harmadban kiütötte a DVTK-t, és bejutott a kupadöntőbe a Volán
Címvédőként lép jégre a Magyar Kupa négyesdöntőjében a Hydro Fehérvá AV19. A kétnapos esemény első mérkőzésén a hazai jégen játszó Jegesmedvék fenték a fogukat a magyar EBEL-csapatra, és két harmadon át nyílttá is tették a meccset. A harmadikban azonban hengerelt a Volán, négy gólt ütött, és simán jutott a vasárnapi fináléba.
2020.01.18. 17:54:10 -
Vége az edzőtábornak, egy döntetlen és három vereség a MOL Fehérvár mérlege
Az elmúlt két hétben mediterrán körülmények között készült a tavaszi idényre a MOL Fehérvár. A szokásoknak megfeleleően Marbellában edzőtáboroztak Juhászék, és a tréningek mellett meccseken is pályára léptek. Négy felkészülési mérkőzést is vívott a csapat, ezeken egy döntetlen és három vereség a mérleg.
2020.01.18. 17:33:47 -
Családi farsangi táncház lesz a Kákics együttessel szombaton
A farsang jegyében rendezi meg legújabb családi programját a Kákics együttes. A Felsővárosi Közösségi Házban január 18-án, szombaton 17 órakor kezdődő eseményen lesz kecsketáncoltató játék, amely csángó népi hagyományokhoz kötődik, a Kákics büfében pedig finomságokkal kínálják a vendégeket. Belépődíj: 500 forint.
2020.01.18. 10:55:00