A Gyermek Jogairól szóló Egyezményt 1989. november 20-án New Yorkban fogadta el az ENSZ Közgyűlése. Azóta ezt a napot, november 20-át, a Gyermeki Jogok Világnapjaként tartjuk számon. Este kékbe öltözik a MOL Aréna Sóstó, hogy felhívják a figyelmet a gyerekek jogaira.
Különleges színfoltja idén a karácsonyváró időszaknak a Csónakázó-tó kis szigete, amely a tavon tükröződő adventi fényeivel ünnepi hangulatot árasztanak a korai sötétedés időszakában.
gyermekek jogainak világnapján, november 20-án, pénteken 18 órától kékbe öltözik a MOL Aréna Sóstó. Székesfehérvár így emlékezik meg arról, hogy 31 évvel ezelőtt fogadta el az ENSZ a Gyermekjogi Egyezményt.
A fertőzésekkel szembeni védekezésről tart online, bemutatóval egybekötött előadást vasárnap délután Lencsés Rita gyógynövényszakértő. A részvétel a programon ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtökön kora délután a 7-es számú főúton, Székesfehérvár külterületén. A balesetben egy 62 éves székesfehérvári férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
"Fedezd fel a benned rejlő hőst!” – hirdeti az októberben indított online játék, a Fehérvár Hero. Az új városi applikáció letöltői naponta kapnak izgalmas feladatokat, amelyek elvégzését egy-egy fotó feltöltésével, megadott helyszínről való bejelentkezéssel, vagy a saját lelkiismeretükre bízva az applikációban egy gomb megnyomásával igazolhatják.
November 20-án, péntektől már a MÁV applikációjában is meg lehet váltani a székesfehérvári autóbuszos dolgozóbérleteket. A MÁV–Volánbusz-integráció legújabb fejlesztésének köszönhetően Székesfehérváron is gyorsabbá és egyszerűbbé válik a bérletvásárlás.
Székesfehérvári résztvevőként az Alumíniumipari Múzeum, Fejér megyéből a Vörösmarty Emlékház csatlakozott virtuális múzeumpedagógiai játékokkal a „DEMÓ 3 - Híres magyarok” programhoz. November 23-án, hétfőn egy innovatív, multimédiás tartalmakkal teli szakmai napon vehetek részt azok a pedagógusok és diákok, akik csatlakoznak a Mozaik Múzeumtúra online rendezvényéhez.
Székesfehérváron több intézmény nyitott a középiskolások felé, és emelt szintű érettségi felkészítést hirdettek ősszel 11-12. osztályos diákoknak az eredményes felvételi érdekében. A járványhelyzet miatt már ugyan online, de sikeresen folynak a képzések, többek között informatikából, fizikából vagy matematikából.
Zárul a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda családdal, házassággal, szülői szerepekkel kapcsolatos online programsorozata. November 26-án, csütörtökön az iroda Facebook oldalán Mihalec Gábor ismert család- és párterapeuta tart előadást arról, hogy az anyagi körülményeknek milyen hatása van a párokra, a családokra, és a pénz miként lehet erőforrása a kapcsolatoknak.
Közös közleményben foglalják össze a tudnivalókat a kerékpáros szervezetek annak kapcsán, hogy a járványveszély miatt bevezetett korlátozások beszűkítik a bringások mozgásterét.
A Széphő tájékoztatja az ügyfeleket, hogy a koronavírus járvány elleni védekezés érdekében - a kormány által elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel - a személyes ügyfélszolgálat működését 2020. november 23-tól, jövő héten hétfőtől határozatlan ideig szünetelteti.