-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Tér-Élmény - évadnyitó koncert az Alba Regia Szimfonikusoktól
A nyáresti koncerten Caterina Pontrandolfo olasz népdalénekes énekelt szólót. A zenekart Dobszay Péter vezényelte.
„Itt vagyunk a megújult Bartók Béla téren, amelyet elődeink egy közösségi térnek szántak. A feljegyzések is megörökítették azt, hogy ezt egy olyan térkialakításban gondolták el a középületekkel körülvéve, amely nyüzsgő közösségi életnek adhat helyet. A felújítás során mi is ezt vettük figyelembe. Az elmúlt napokban volt már itt jazzkoncert, mozi, színház, ma pedig a szimfonikusok töltik be ezt a teret! Bízom benne, hogy a fehérvári kulturális élet az egyik szabadtéri központja lehet mostantól ez. Ha pedig megújulásról beszélünk: a zenekar is új évadot kezd egy nagyon nehéz időszakot követően, és ebben az időszakban ráadásul új direktora is lett a zenekarnak Ruff Tamás személyében, akinek ezúton is gratulálok, és jó munkát kívánok.” – mondta dr. Cser-Palkovics András, aki egyúttal megköszönte ifjabb Major István korábbi igazgató munkáját is.
A telt ház előtt zajló évadnyitó hangverseny előtt Ruff Tamás, az ARSO új igazgatója is szólt a közönséghez: „A mai este folyamán a nagymúltú zenekar jóvoltából Önöknek lehetősége nyílik egy fiatal, tehetséges, kortárs zeneszerzőt, Dobri Dánielt megismerni, aki mostantól zenekarunk kortárs művészeti vezetője és házi rezidens zeneszerzője lesz. Megismerhetnek egy fiatal, tehetséges karmestert, aki tulajdonképpen nagyon korán felhívta magára a figyelmet és kivívta mind a szakma, mind a közönség elismerését. Ő Dobszay Péter, aki együttesünk művészeti vezetője és vezető karmestere. Lehetőségük lesz egy csodálatos olasz vendégművészt is megismerni Caterina Pontrandolfo színművész, népzenekutató és népdalénekes személyében, aki egy különleges zenei világba kalauzol el bennünket. Az, hogy Önök ma ennyien eljöttek, két dolgot láttat velünk: az egyik a közönség szeretete, amely nagyon fontos számunkra, hiszen mi azért élünk és azért dolgozunk, hogy örömet okozhassunk! Önök nélkül mi tulajdonképpen nem tudunk létezni! A másik, amit láttat az pedig az, hogy a zenére szükségünk van, mivel ez emberi mivoltunk elengedhetetlen támogatója! Köszönjük, hogy ma velünk vannak! Örüljünk együtt miden lejátszott és meghallgatott hangnak!”
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar TÉR-ÉLMÉNY című évadnyitó koncertje egy ősbemutatóval, Dobri Dániel az ARSO-nak dedikált Fanfanfan...fare! című fanfárjával vette kezdetét, amelynek végén teljes pompájában jelnet meg a Szent Istvánhoz köthető „Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga” kezdetű katolikus népének. Dobszay Péter vezényletében hallhatta még a Bartók Béla tér közönsége Liszt Ferenc: Les Préludes (Előjáték) nagy zenekarra szánt, szimfonikus költeményét. Ezután újra egy Dobri mű, a Lamento következett Caterina Pontrandolfo közreműködésével. A dél-olasz sirató népdalok ihlette művet az ARSO a koronavírus áldozatainak és szeretteiknek ajánlotta. A koncert végén pedig Dvořák: 9. e-moll „Az Új világból” című fergeteges szimfóniája zengte be Székesfehérvár Belvárosát – elsöprő sikerrel! A vastapsot a művészek – az államalapítás ünnepének tiszteletére – Kodály Zoltán: Magyar rondó című művével hálálták meg.
A hangversenyen részt vett dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint a Richard Arnold, Schwäbisch Gmünd főpolgármestere által vezetett delegáció tagjai, akik Székesfehérvárral közösen holnap ünneplik majd a két város közötti testvérvárosi kapcsolat harmincéves évfordulóját.