II. (Vak) Béla magyar királyra emlékezik a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont

1141. február 13-án egy szomorú sorsú, mégis sikeres magyar király tért meg őseihez. II. (Vak) Béla (1131–1141) élete nagy részében gyámolításra szorult, uralkodóként azonban erős országot teremtett, királysága területét gyarapította, termékeny apaként pedig a dinasztia további életét biztosította az Álmos-ág trónfoglalásával. Vak Béla köztudomásúan nagybátyja, Könyves Kálmán király (1095–1116) kegyetlen ítélete folytán, de végsősoron apja, Álmos herceg bűnének ártatlan áldozataként szenvedte el (apjával együtt) a megvakíttatást 1115-ben, amikor még csak 6–7 éves gyermek volt. Kálmán és Álmos testvérharca így rövid ideig az előbbi javára dőlt el: rövid ideig, mert Kálmán fia, II. István (1116–1131) nem hagyott hátra utódot, vagyis a dinasztián belül ágváltással kellett számolni. Figyelemre méltó tény, hogy sem Kálmán állítólagos fia, Borisz (akit házasságtörés miatt elűzött második felesége szült), sem Kálmán leányának fia, Saul nem tudta megszerezni a koronát, amit nem egészen két hónappal II. István halála után, 1131. április 28-án II. Béla fejére helyeztek Székesfehérvárott, a Szűz Mária Bazilikában. II. Béla sikerén a legitimációs-dinasztikus magyar politikai felfogás ismerszik meg: egy vak ember az Árpád-házi vérvonal megkérdőjelezhetetlensége által felülkerekedik tetterős ellenfelein, akik vagy nem tartoznak fiágon a dinasztiához (Saul), vagy ezt aligha lehet róluk elhinni (Borisz).