Elmarad a színház nőnapi meglepetés produkciója

Elmarad a Vörösmarty Színház nőnapi meglepetés produkciója. A művészek a fehérvári intézményekben szerették volna megörvendeztetni a hölgyeket március 8-án, hétfőn. A korlátozások enyhítése után pótolják a műsort.
2021.03.05. 08:20 |
Elmarad a színház nőnapi meglepetés produkciója

A székesfehérvári színház munkatársai és művészei hetek óta készültek arra, hogy a színházbarátok, és főként a hölgyek végre újra élő produkció nyújtotta élményekben részesüljenek a zenés műsor által.

Sajnálatos módon az egyre súlyosbodó vírushelyzet és az ezzel együtt járó korlátozások miatt azt a felelős döntést kellett meghozniuk, hogy a hétfőre tervezett nőnapi meglepetés műsorukat elhalasztják.

A színház azonban azt is bejelentette, hogy amint a vírushelyzet és a korlátozások lehetővé teszik, az intézményeket felkeresve bepótolják az elmaradt műsort.

Közélet

  1. Közgyűlési összefoglaló

    Igazgatói kinevezésekről, fiatal családokat és időseket érintő támogatások megemeléséről, illetve az Alba Regia ösztöndíjak növeléséről is döntött a város önkormányzatának Közgyűlése. Számos út-, járda- és híd felújításáról határoztak, újabb erdőtelepítésről döntöttek és elindították az új Feketehegy-szárazréti szabadidőpark kivitelezésére a közbeszerzést.

    2025.12.05.
  2. Az SNI-s gyerekekért

    A sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó intézmények eszközbeszerzését és módszertani fejlesztését támogatja az a nyertes pályázati projekt, melynek nyitórendezvényét csütörtökön tartották Székesfehérváron. A Székesfehérvári Tankerületi Központ pályázata által az Arany János EGYMI, a Móri Gárdonyi Géza EGYMI és a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szolgáltatásait korszerűsítik.

    2025.12.05.
  3. Közgyűlési összefoglaló

    Intézményvezetői kinevezésekről, szociális szektort érintő kérdésekről és támogatásokról, de útfelújításokról is szavaztak a képviselők a péntek délelőtti közgyűlésen, mely egyben az idei év utolsó testületi ülése volt.

    2025.12.05.
  4. Segítség a fejlesztéshez

    A sajátos nevelési igényű fiatalok ellátásának javítása került fókuszba azon az eseményen, melyre az iskolák vezetőit, pedagógusait vártak. Egy pályázatnak köszönhetően a tankerület speciális igényű gyermekekkel foglalkozó intézményeknek tud további segítséget nyújtani.

    2025.12.05.