Jankovics Marcell, Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke „Akik császárok is lehettek volna” című, a Szent István Király Múzeum „Teste Fehérvárott nyugszik” kiállításához és a csütörtöki, egész napos „Mátyás és a reneszánsz” programsorozathoz kapcsolódó előadására várták az érdeklődőket szerdán, Székesfehérváron, a Városháza Dísztermébe. Az előadás Árpád-házi III. Béla (1172-1196) és Hunyadi Mátyás (1458-1490) – életét idézte fel.
Március 28-án, szerdán 17.30 órakor Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező, grafikus, kultúrtörténész tart előadást a Városházán. Az „Akik császárok is lehettek volna” című program a látszólag két nagyon különböző sorsú Árpád-házi III. Béla és Hunyadi Mátyás életpályájának párhuzamait idézi fel – egy keleti és egy nyugati császári korona lehetőségeinek történetével. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Sorsolással indult a IX. Fehérvári Versünnep mentor-programja hétfőn délután a Vörösmarty Színházban, ahol a döntősök részvételével derült ki, hogy kik lesznek azok a művészek, akik segítik majd felkészülésüket. A sorsoláson Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Matuz János, a teátrum művészeti intendánsa és a Fehérvár Médiacentrum képviseletében Vakler Lajos, Penna Regia-díjas újságíró köszöntötte a diákokat.
A fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő, Pro Urbe-díjjal kitüntetett Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Egyesület várta korhű ágyú és tüzérségi felszerelés bemutatóra valamint közönségtalálkozóra a fehérváriakat a nemzeti ünnep délutánján a Városháza előtt.
„Változtasd jobbá a világot, jó szövetségben” mottóval lengyel irodalmi délutánra várták a közönséget kedden, a Városháza dísztermébe. A résztvevők előadásokat hallhattak a közelgő lengyel-magyar barátság napja, (március 23.) és Székesfehérvár-Opole testvérvárosi kapcsolata jegyében is. Az eseményen köszöntőt mondott Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a rendezvény házigazdája Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő, a Vörösmarty Társaság elnöke volt.
Tizenkettő elektromos töltőoszlop telepítéséről, a Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program elindításáról, rendezvények támogatásáról és Csitáry G. Emil emléktáblájának elhelyezéséről is döntött péntek reggeli ülésén Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése. Kiválasztotta a testület a Kégl György utca felújításának a kivitelezőjét és döntöttek arról, hogy a Sóstón is kezdődhetnek állami forrásból az út és járdafelújítások.
A Városházán találkozott szerdán Iain Lindsay, az Egyesült Királyság Magyarországra akkreditált nagykövete Cser-Palkovics András polgármesterrel. A székesfehérvári látogatáson a nagykövet a Városháza és Fehérvár történelmével, jelenével is ismerkedett. A nagykövet a Videotonban és a Karsaiban is járt délelőtt, délután pedig az Összhaderőnemi Parancsnokságon tesz látogatást.
Pénteken reggel rendkívüli közgyűlést tartott a város képviselő-testülete, ahol elfogadott egy tájékoztatót a testület ami a múlt heti Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat meghallgatásáról szól. A város pályázatának egyik legfontosabb része, hogy a Fűtőerőmű kiköltözését követően a területen egy hangversenyterem, egy új könyvtár és egy ipartörténeti múzeum kapna helyet.
Székesfehérvár 2018-as költségvetéséről volt szó a Városi Idősügyi Tanács csütörtöki ülésén dr. Cser-Palkovics András polgármester tolmácsolásában, érintve a nyugdíjasokat érintő fejlesztéseket, kérdéseket és lehetőségeket. A fehérvári nyugdíjasokat képviselő szakmai testület tagjai a Városházán találkoztak.
Az önkormányzati intézményeknél és cégeknél az idei évi béremelés meghaladja az egymilliárd forintot, 38,6 milliárd forintot költ a város fejlesztésekre melynek közel 70%-a kormányzati, 10%-a uniós forrás, a többi pedig saját erő. Az ülés elején a testület megválasztotta a Választási Bizottság tagjait, akik le is tették esküjüket.