Pénteken reggel tartott közgyűlést Székesfehérvár önkormányzata Óriási kihívásokat támaszt a nemzetközi gazdasági és energiapiaci helyzet a város elé és nehéz döntéseket is meg kellett hoznia a testületnek, így döntés született több díjemelésről. A feszes gazdálkodás mellett a rendkívüli módon megemelkedett energiaárak miatt volt szükség a díjemelésekre: Csak két példa: az uszoda villanyszámlája 26 millió helyett 135 millió lesz, a SZÉPHŐ az eddigi 5 milliárd helyett több mint 17 milliárdért kell, hogy beszerezze a gázt.
Tizenegy elektromos kerékpár segíti mától a Polgármesteri Hivatal doglozóinak munkáját. Az Európai Uniós pályázat keretében – kiegészítőkkel együtt – mintegy bruttó 19 millió forint értékben beszerzett kerékpárok elsősorban a napi feladatok során a helyszínre járásokat, esetenként a munkába járást szolgálják.
Csütörtökön reggel tartott közgyűlést Székesfehérvár MJV Önkormányzata. Döntés született, hogy augusztus 1-től bővül és változik a buszmenetrend, határoztak arról is, hogy idén sem emelkednek az óvodai és iskolai étkezési díjak és nem lesz ebben az évben sem teraszdíj a vendéglátósoknak. A testület iskolák energetikai felújításáról is döntött.
A Fehérvár Küzdősport SE fiatal sportolói tettek látogatást a Városházán szerdán délután. A sikeres bokszolók és edzőjük beszámoltak az elmúlt években elért sikerekről, beszéltek az edzésfilozófiájukról, valamint azt is elárulták, mi a kedvenc desszertjük egy-egy fontos meccs után.
Jogi hivatásrendek szakmai kihívásai a megújult jogi környezetben címmel országos szakmai konferenciának ad otthon a székesfehérvári Városháza. A Székesfehérvári Törvényszék és a Magyar Jogászegylet Fejér Megyei Szervezete közös szervezésében megvalósuló tanácskozásra, amely akkreditált képzési esemény is, nyolc megyéből közel százan érkeztek.
Visszavonulása alkalmából köszöntötték a Városházán Triscsuk Krisztinát, a Alba Fehérvár KC csapatkapitányát. A pályafutása során 2200 gólnál is többet szerző kézilabdajátékos közel egy évtizedet töltött el a csapatnál, és Székesfehérváron tette le egykor magyar állampolgársági esküjét is.
Facebook oldalán tartott online fogadóórát Székesfehérvár polgármestere kedden délután. Cser-Palkovics András közösségi oldalán a kérdések és válaszok száma az ezret is megközelítette. A legtöbb kérdés a közlekedéssel, utakkal, járdákkal és a zöldterületek gondozásával kapcsolatban érkezett.
Februárban kezdődött a Városháza felújítása, mely érinti a tetőszerkezetet is, ez pedig lehetőséget nyújtott arra, hogy kikukucskáljunk a szarufák közül. A Zichy palota fölötti tetőről érdekes látványban lehetett részünk és egyben megmutatható a Városháza csodálatos ácsszerkezete is.
Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött a közgyűlés: hárman kapták meg idén a Székesfehérvár Közbiztonságáért díjat. Ebben az évben Molnár János tűzoltó őrnagy Cseke Máté törzsőrmester rendőr járőrparancsnok és Pintér László a Székesfehérvári Városi Polgárőr Egyesület elnöke részesült elismerésben.
Székesfehérvárra látogatott Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete, aki dr. Cser-Palkovics András polgármester meghívására érkezett a városba, ahol előadást tartott az Európai Unió Tanácsának francia elnökségéről, majd megcsodálta Aba-Novák Vilmos Magyar-francia történelmi kapcsolatok pannóját.