Megszületett az írásbeli megállapodás az Óbudai Egyetem és Székesfehérvár Önkormányzata közötti partnerség megerősítéséről, a helyi műszaki felsősoktatási képzés további fejlesztéséről, és a város társadalmi, gazdasági fenntarthatóságának közös elősegítéséről. A szerződés megkötéséről múlt pénteken döntött a Közgyűlés, a dokumentumot hétfőn délután, ünnepélyes keretek között, az Óbudai Egyetem kihelyezett szenátusi ülésén írták alá a Városháza Dísztermében.
Idei első közgyűlését tartotta pénteken reggel Székesfehérvár képviselő testülete. Az ülés elején egyperces néma főhajtással emlékeztek a december 25-én elhunyt Fülöp Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóra. Beszámoló hangzott el, hogy miként folytatódik 13.8 milliárd forintból a kórház felújítása, elindult a velencei tábor felújítására a kivitelező kiválasztása és döntés született arról is, hogy hol lesz az Áron Nagy Lajos emlékmű Fehérváron.
Megtelt a Városháza Díszterme hétfőn este azon a lakossági fórumon, melyet a belvárosi lakóknak tartottak. Jórészt két régóta visszatérő témája volt az összejövetelnek: az egyik a vendéglátóhelyek nyitvatartása, a másik pedig a parkolás és a behajtás a kiemelt várakozási övezetbe. A képviselő testület pénteken dönt a céges személyautókra adható kedvezményes éves parkolóbérletekről.
„Székesfehérvár, a sokszínű város” címmel huszonegyedik alkalommal jelentette meg gyerekrajzokkal illusztrált naptárát az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület. Az alkotásokat székesfehérvári általános iskolás diákok készítették, a kalendáriumot Balajthy Ferenc költő horoszkópos költeményei teszik még különlegesebbé.
"Korunk talán egyik legnagyobb természeti katasztrófája zajlik jelenleg Ausztráliában, soha nem látott méretű és hevességű tüzek tombolnak 10,7 millió hektárnyi, vagyis körülbelül magyarországnyi területen" - írta Facebook oldalán Cser-Palkovics András polgármester. Székesfehérvár 10 000 eurót ajánl fel az ausztrál államnak vagy egy általa megjelölt szervezetnek, melyről a canberrai magyar nagykövetséggel egyeztetnek.
Minden eddiginél részletesebben tárja az olvasók elé Hóman Bálint munkásságát és az ellene indított népbírósági pert az a kötet, melyet tavaly októberben Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, hétfőn este pedig a székesfehérvári Városházán is bemutattak. Az Ujváry Gábor történész által szerkesztett forráskiadvány a Ráció Kiadó és a Városi Levéltár és Kutatóintézet gondozásában, többek között Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával jelent meg.
Január 13-án, hétfőn 17 órakor kezdődik a Hóman Bálint és népbírósági pere című könyv bemutatója a Városháza Dísztermében, a Városi Levéltár és Kutatóintézet szervezésében. A vendégeket Lajtai L. László, a Ráció Kiadó vezetője köszönti, a beszélgetés moderátora Csurgai Horváth József, a Levéltár igazgatója.
Városfejlesztési és közéleti szempontból is mozgalmas volt a búcsúzó év, elég, ha csak a két választásra vagy a rekordösszegű városi költségvetésre gondolunk. A megannyi fejlesztésen túl azonban legalább ilyen fontos, hogy közösségként is erősödtünk Székesfehérváron. Minderről Cser-Palkovics András polgármesterrel beszélgettünk.
Jiddis swing koncerttel kezdődött a II. Székesfehérvári Zsidó Napok programsorozata, amely több ezer éves kulturális értékeket mutat be, egészen vasárnapig. A Városháza teltházas Dísztermében Malek Andrea zenekara lépett fel: zsidó dalszerzőktől válogatott dalaikat swinges feldolgozásban adták elő.
A köznevelésben végzett több évtizedes munkájáért kapott Polgármester Elismerő Emlékérmet dr. Laczkó Ildikó, a Pedagógiai Szakszolgálat Székesfehérvári Tagintézményének volt igazgatója. A Városházán Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a szolgálat oktatási szakembereinek a közösségért végzett munkájukért.