Az utolsó adventi vasárnapon kinyílt a Városháza élő adventi naptárának huszonegyedik ablaka: Miklósa Erika operaénekes A négy gyertya meséjét adta elő, majd elénekelte az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című templomi éneket. Ezután a MusiColore Énekegyüttes műsora következett, majd Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester meggyújtotta az adventi koszorún a Szeretet gyertyáját.
Különleges zenei élménnyel gazdagodik az adventi programkínálat december 20-án, szombaton 18 órától, amikor a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének hallgatói – köztük Gudics Máté, a 2024-es Megasztár hetedik évadának nyertese – adnak ünnepi koncertet a Városház téri Adventi színpadon.
Városunk büszkén viszi tovább a Szent István-i örökséget, ami nemcsak szellemiségében van jelen, hanem – a modern tudományos eszközöknek köszönhetően – immár kézzelfogható bizonyítékokkal rendelkezünk Székesfehérvár ezeréves erődítéséből. Az évzáró intézményvezetői találkozón igazi kincseket, az államalapítás korából származó fa- és földmintát adott át dr. Cser-Palkovics András polgármesternek a Szent István Király Múzeum főigazgatója.
Ezen a héten minden nap nyitva tart a Püspöki Palota Adventi Udvara és a Városháza Díszudvara. A helyszíneken többek között a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai kínálják minőségi termékeiket.
A nagy presztízsű Bol d’or 24 órás versenyen kategóriagyőztes székesfehérvári gyorsasági motorversenyzőt, Kovács Bálintot, és menedzserét, Kelemen Krisztiánt fogadta a Városházán kedden dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Szép hagyomány, hogy városunk legfontosabb középületének kapuit megnyitják a látogatók előtt a Fehérvári Advent keretében. Így volt ez idén is, az ünnepi díszbe öltöztetett Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármester Kulcsárné Németh Marianna idegenvezetővel együtt kalauzolta az érdeklődőket, sőt, még a Mikulás is megérkezett a látogatók nagy örömére.
Igazgatói kinevezésekről, fiatal családokat és időseket érintő támogatások megemeléséről, illetve az Alba Regia ösztöndíjak növeléséről is döntött a város önkormányzatának Közgyűlése. Számos út-, járda- és híd felújításáról határoztak, újabb erdőtelepítésről döntöttek és elindították az új Feketehegy-szárazréti szabadidőpark kivitelezésére a közbeszerzést.
A Városháza Dísztermében mutatták be Szabó Zoltán építészettörténész koronázó bazilikáról szóló két újabb kötetét, melyek témáját egyrészt az egykori bazilikában megtalált uralkodói, főnemesi és egyházi sírok, másrészt a középkori földrengések, fehérvári tűzvészek, illetve a koronázó templom átépítésének összefüggései adják.
Szerdán délután Csondor Kata Add tovább című dalának éneklésével és jelnyelvi tolmácsolásával hívták fel a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek helyzetére. A Városház téren, a karácsonyfánál tartott flashmobban közreműködtek a Vörösmarty Színház művészei, Váradi Eszter Sára és Keller János. A közös énekléshez bárki csatlakozhatott.
Szép székesfehérvári hagyomány, hogy az ünnepvárás heteiben élő adventi naptárrá változik a Városháza épülete. December 1-jétől 23-ig minden este fél hatkor kinyílik egy ablak, és ünnepváró kis műsorral kedveskednek a felkért vendégek a Városház téren sétálóknak.