-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Irodalom, közélet, művészet - változatos programokat kínál a Vörösmarty Társaság
„Szeptember 13-án csütörtökön 17 órától a Városházán Bécsy Tamás, drámatudósra, egyetemi tanárra emlékezünk, ugyanott szeptember 18-án, kedden a Hitel című folyóirat 30 éves fennállását ünnepeljük - ezek az alkalmak országos jelentőségűnek ígérkeznek.”
- kezdte a gazdag programkínálat ismertetését Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke, aki az utóbbi rendezvénnyel kapcsolatban kiemelte: „a főszerkesztőn, írókon, költőkön kívül közreműködnek a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai a folyóiratban valaha megjelent, fehérvári költőktől származó versekkel és külön megemlékeznek Csoóri Sándor örökös tiszteletbeli főszerkesztőről is. A találkozó tagjaival megtekintjük a Sobor Antal kisregényéből színpadra adaptált Perelj Uram! című előadást a Vörösmarty Színházban.”
Szeptember 20-án a 80 éve született Bokros János költőre, tanárra emlékezik a Vörösmarty Társaság. Október 5-6-7-én immár 19. alkalommal rendezik meg a Határon Túli Magyar Irodalom Napjait, melynek idei témája: „Múlt és jelen, helyünk Európában - nemzeti önazonosságunk kérdései.” Bobory Zoltán hangsúlyozta, fontos, hogy jelentést kapjanak a határon túli irodalmi élet aktuális helyzetéről, érdemi változásairól, ugyanakkor leszögezte, hogy az érkező vendégek mindig úgy érzik, hogy hazajönnek Székesfehérvárra. A Társaság megrendezi a nagy hagyományokra visszatekintő Vörösmarty vacsorát is, december 1-jén, és összeállítást készít az elmúlt egy esztendő hazai írásaiból, Élő Vár címmel.
A Vörösmarty Társaság változatlanul képviselteti magát a lengyelországi írótáborban, erősítve azt a több éve tartó barátságot, amit kiépített a kortárs lengyel irodalmárokkal. A Vörösmarty Társaság szerepet vállal a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett programokban, és márciusban megrendezi a Magyar-lengyel irodalmi barátság napját, opolei és brzegi vendégekkel. Tavaly indították el a Magyar Múzsa folyóirattal karöltve az irodalmi folyóiratok országos találkozóját, melyre 2019-ben is számíthatnak az érdeklődők.
A Vörösmarty Társaság képzőművészeti tagozataként működő Áron Nagy Lajos Művészetbarát Kör ugyancsak készül a következő időszakra. A szervezet fontos célkitűzése, hogy felkarolja és támogassa a fehérvári és környékbeli képzőművészeti életet, és méltóképpen ápolja az elhunyt alkotók emlékét. Lakner József, elnök elmondta, évente általában négy kiállítást - többek között emlékkiállítást és egy-egy különleges témakört felölelő tárlatot - rendeznek, illetve gyakran csatlakoznak a Vörösmarty Társaság irodalmi rendezvényeihez.