-
Megemlékezés a Rác utcában
Koszorúzással emlékeztek szombaton délelőtt a Rác utcai Mártírok emlékművénél arra a tizenkettő ártatlan fehérvári polgárra, akiket szovjet katonák gyilkoltak meg 1945. március 22-én. Az esemény gyászmisével zárult, amelyet Pavle Kaplan esperes celebrált.
2026.03.21. -
Védőháló az ÖKK Podcastban
A szociális munka világnapját a nemzetközi szakmai szervezetek kezdeményezésére a 2000-es évek elején hozták létre. A cél, hogy felhívják a figyelmet a szociális munkások, a gyermekvédelemben, az idősgondozásban, vagy a hajléktalanellátásban dolgozók tevékenységének fontosságára, illetve a rászorulók megsegítésére.
2026.03.20. -
Honvédelmi park Fehérváron
Ünnepélyesen megnyitották a Székesfehérvári Honvédelmi Parkot a Bregyó Közi Sportcentrumban. Az új létesítmény a honvédelmi nevelés és a fiatalok megszólítása szempontjából is kiemelt jelentőségű.
2026.03.20. -
Nyílt nap a NAV-nál
Középiskolásoknak tartott nyílt napot a NAV Fejér Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága. A diákok megismerhették egyebek mellett az adó- és vámigazgatási, illetve bűnügyi szakterület munkáját is.
2026.03.20.
A menetrend tervezése a hálózat véglegesítése után kezdődik (frissítve)
Új járatokkal bővülhet Fehérvár helyi autóbusz-hálózata és a tervek szerint több városrészt összekötő körjáratokat is beállítanak. A közösségi közlekedés átalakításánál a legfontosabb cél az volt, hogy mindenki könnyen megközelíthesse a buszmegállókat, legyenek egymáshoz hangolva a járatok és hogy maximum egy átszállással minden városi úticél megközelíthető legyen. Az új hálózat tervezete részletesen megtalálható honlapunkon, ahol március 5-ig bárki véleményezheti az anyagot.
A kozlekedes@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címre küldhetik el észrevételeiket!
2012.02.29. 08:30 |
Új járatokkal bővülhet Fehérvár helyi autóbusz-hálózata és a tervek szerint több városrészt összekötő körjáratokat is beállítanak. A közösségi közlekedés átalakításánál a legfontosabb cél az volt, hogy mindenki könnyen megközelíthesse a buszmegállókat, legyenek egymáshoz hangolva a járatok és hogy maximum egy átszállással minden városi úticél megközelíthető legyen. Az új hálózat tervezete részletesen megtalálható honlapunkon, ahol március 5-ig bárki véleményezheti az anyagot. A kozlekedes@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címen kérdéseket is feltehetnek a fehérváriak.

A tervek szerint az új rendszer gerincét két körjárat, egy nagykör és egy kiskör alkotja. ezekhez kapcsolódik három átló: Maroshegy-Feketehegy, Öreghegy-Maroshegy és Kisfalud-Feketehegy. A tervek szerint ütemes menetrendet vezetnek be, napszaktól és hétvégétől függően különböző ütemben indulnak a járatok. A nagykör üteme 15-20-30 perc, a kisköré 30 perc, a többi járat 20-30-40-60 perces ütemezéssel közlekedik.
A törzshálózathoz tartozó autóbuszjáratok csúcsidőben és hétvégén is közlekednek, míg a hivatásforgalmi járatok - összesen 12 járat - hétköznap, a munkahelyre való eljutásban segítik a fehérváriakat. Nagy Zsolt közlekedési irodavezető beszámolt arról is, hogy a járműszámokban jelentős spórolást sikerült elérni az új tervezettel: csúcsidőben a jelenlegi 80 helyett 52 jármű közlekedne. Elmondta, hogy a rendszer rugalmasan változtatható a különböző finanszírozási lehetőségeknek megfelelően. Az új menetrend április 15-ig készül el. A cél az elektronikus jegyrendszer bevezetése, ennek megvalósítására április 10-ig pályázatot nyújtanak be mintegy 400 millió forintos támogatásra. Az e-jegyrendszer kiépítéséig átszállójegyet is bevezetnek majd.
A tervezet három változatban tartalmazza az ütemezést (3,2 millió km, 3,0 millió km és 2,8 millió km éves kerettel) Ebben a döntést alapvetően meghatározza a finanszírozás. Nagy Zsolt irodavezető elmondta, hogy a jövőbeni állami hozzájárulás mértéke is nyitott kérdés egyelőre, ezért is dolgoztak ki rugalmasan változtatható rendszert.
SZÉKESFEHÉRVÁR ÚJ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATA – TERVEZET
A tervezett menetrenddel kapcsolatban észrevételeit a kozlekedes@pmhiv.szekesfehervar.hu e-mail címre várjuk!
Törzshálózat (térkép, .pdf)
Törzshálózat (térkép, .pdf)
| 4 | Öreghegy | Maroshegy | járat leírása | térkép |
| 5-5A | Nagy kör | térkép | ||
| 6 | Kisfalud | Feketehegy | járat leírása | térkép |
| 7 | Feketehegy | Maroshegy | járat leírása | térkép |
| 8 | Videoton | KÖFÉM | járat leírása | térkép |
| 12 | Vasútállomás | Alsóváros-Szedreskert | járat leírása | térkép |
| 13-13A | Szedreskert | Börgönd (Tejüzem) | térkép | |
| 31 | Öreghegy | Vasútállomás | járat leírása | térkép |
| 32 | Szedreskert | Alsóváros-Vasútállomás | járat leírása | térkép |
| 35-35A | Kis kör | térkép |
A Nagy kör járatsűrűsége munkanapokon 15, 20 illetve 30 perc, hétvégén és ünnepnap 30 perc, a Kis kör járatsűrűsége munkanapokon, hétvégén és ünnepnap pedig 30 perc. A többi járat ehhez igazodva munkanapokon 20, 30 40 és 60 percenként, hétvégén és ünnepnap 30, 40 és 60 percenként közlekedik majd a tervezet szerint.
Hivatásforgalmi hálózat (térkép, .pdf)
| M12 | Szedreskert | Cerbona | járat leírása | térkép |
| M13E | Szedreskert | Alba Ipari Zóna | járat leírása | térkép |
| M14 | Szedreskert | KÖFÉM | járat leírása | térkép |
| M15 | Szedreskert | Sóstó Ipari Park (Flaga Gas) | járat leírása | térkép |
| M21 | Jancsár u. | Videoton | járat leírása | térkép |
| M26E | Jancsár u. | Videoton Ipari Park | járat leírása | térkép |
| M27 | Jancsár u. | Visteon | járat leírása | térkép |
| M42 | Hübner | Alba Ipari Zóna | járat leírása | térkép |
| M44E | Hübner | KÖFÉM | járat leírása | térkép |
| M45 | Hübner | Sóstó Ipari Park | járat leírása | térkép |
| M49 | Hübner | Videoton Ipari Park | járat leírása | térkép |
| M66 | Fecskepart | Alba Ipari Zóna | járat leírása | térkép |
A hivatásforgalmi járatok munkanapokon a 6, 7, 14 és 22 órás munkakezdésekhez igazodva közlekednek.
Összesített hálózat (térkép, .pdf)
Jelenlegi hálózat (térkép, .pdf)