Fehérvári Színes
-
Drótkutyák koncert és retro buli lesz szombaton a Felsővárosi Közösségi Házban
December 1-jén, szombaton a Drótkutyák zenekar koncertezik a Felsővárosi Közösségi Házban. Az együttes saját dalokkal és feldolgozásokkal is várja az élőzene kedvelőit, a koncertet retro buli követi Dj Gróf & White közreműködésével. A 19 órakor kezdődő eseményre a belépő 800 forintba kerül. A székesfehérvári zenekar mottója: "Családban élek, egy Istent félek, és van egy ország, amit remélek."
2018.11.27. 09:04:00 -
Gasztronómia és koncertek az I. Székesfehérvári Zsidó Napokon
December 6-a és december 9-e között hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal kerül sor városunkban a Székesfehérvári Zsidó Napokra a Mazsihisz, a Határtalan Kultúra Program, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség és Székesfehérvár Önkormányzatának szervezésében.
2018.11.27. 08:27:12 -
Advent a Rác utcában - idén is fehérvári kézművesekkel készülhetünk az ünnepekre
Idén is megszervezi „Advent a Rác utcában” című kreatív, kézműves programsorozatát a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. December 8-án és 9-én, szombaton és vasárnap, 10 és 17 óra között a Kézművesek Házában, az egyesület tagjai vezetésével lesznek foglalkozások, melyekre szeretettel várják a résztvevőket, örömteli, mézeskalács-illatú készülődés jegyében. December 1-jén, szombaton 14:30 órakor nyitja kapuit a „XVI. Betlehemi szép csillag” kiállítás a Szent Korona Galériában.
2018.11.26. 14:36:46 -
Az Adonyi útról érkezett a Városház térre Fehérvár fenyőfája
Az Adonyi úton egy családi ház udvarán mintegy negyven éve ültették azt az ezüstfenyőt, ami idén Székesfehérvár karácsonyfája lesz a Városház téren. A mintegy nyolc méter magas fenyőt teherautóval szállították a belvárosba, ahol a Városgondnokság munkatársai vágták be a helyére.
2018.11.26. 12:25:15 -
Idén is változatos programkínálattal várja látogatóit a Vízivárosi Advent
Advent idején újra ünnepváró hangulattal telik meg a Vízivárosi Általános Iskola aulája; az egykori történelmi Vízivárost alkotó területek - a jelenlegi 3., 4., 10. és 11. számú választókörzetek - szombatonként 15 órai kezdettel várják az intézménybe a városrészek lakóit közös karácsonyváró ünneplésre. Az idei programokról közösen számoltak be a városrészek önkormányzati képviselői a vízivárosi Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Irodában tartott sajtótájékoztatón, hétfőn.
2018.11.26. 11:53:41