A városi felkérésre az Absurd Reklámügynökség által fejlesztett Fehérvár Hero applikációja 'Az Év Applikációja különdíjat' nyerte el. Az Év honlapja pályázatán ’A Közösség’ kategóriában elnyert oklevelét az országos roadshow keretében adták át. A tavaly októberben elindított applikáció különböző, Székesfehérvárral kapcsolatos feladatok teljesítésére hívta a játékos kedvűeket, ezzel is erősítve a helyi közösséget.
A vincevessző ünnepén Csóbor Balázs a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend főborásza metszett szőlővesszőt, majd megvizsgálta a rügyek állapotát, hogy nem érte-e fagykár a szőlőt. Ugyancsak a rügyek alapján jósolt a várható termésről: megállapította, hogy a rügyek zöldek és átvészelték az elmúlt napok száraz fagyos időjárását.
A www.sostoszekesfehervar.hu oldallal pályázott a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett ’Az Év Honlapja 2020’ címre a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., és a legrangosabb hazai online marketingkommunikációs pályázat ítészeinek döntése alapján Turizmus kategóriában el is nyerte ezt a címet.
Rendhagyó keretek között mutatták ma be az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület (ARISZ) pályázatára beérkezett gyermekrajzokból összeállított 2021-es székesfehérvári naptárt. Az immár 22 éves hagyomány képanyagát felvonultató szabadtéri kiállítást Lehrner Zsolt alpolgármester és az ARISZ képviselője Róka Gyula nyitották meg a Fő utca 3. szám alatti márványcsarnokban.
Újabb zöld megoldást vezet be Magyarországon az ALDI. A Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően mostantól már a használt étolaj visszagyűjtésére is lehetőség nyílik néhány kijelölt üzletnél. A tesztüzem 11 ALDI-nál indult el, három székesfehérvári üzlete közül a Szent Flórián körúti egységénél helyezett el szelektív étolaj gyűjtőt az áruházlánc.
Az ÖKK Podcast legújabb adásának vendége Nuka és Illanaq, azaz Kerkay Rita és Kricsár Kamill, akikkel a meséről, gyermekekről és felnőttekről, találkozásokról és elengedésekről, a szűkülő és táguló világról, valamint arról is beszélgettünk.
Ma új, szép színes és biztonságos udvari játszóeszközöket vehetnek birtokba a Napsugár Óvodába járó gyerekek. A TOP-os forrásból megvalósult fejlesztésnek köszönhetően modern rugós játékokon, kötélhídon, kombinált mászókán, lap-, fészek- és mérleghintákon ügyesedhetnek szabadtéren az ovisok.
Kutatási és környezeti nevelés céljából, minden évben megszervezett madárgyűrűzés sajnos a koronavírus miatt csak szűk körben valósulhatott meg. Széncinegék, kékcinegék, sárgafejű királyka és az őszapó is volt a gyűrűzött példányok között.
A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet három elkötelezett önkéntese kezdeményezésére indult el a tavalyi év decemberében a „Segít a süti” összefogás, amelynek keretében az egészségügyben dolgozók emberfeletti munkája elismeréseként rendszeresen süteménycsomaggal lepik meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozóit.
Ha csütörtök, akkor jógaóra Bódis Veronikával: az egyben relaxáló és energetizáló foglalkozás 18 órakor kezdődik az Egészségfejlesztési Iroda online csatornáján.
Hétvezérségek címmel indított podcast-csatornát Balázs bácsi, azaz Mecsei Balázs közreműködésével a Hétvezér Általános Iskola. Az intézmény csatornáján a diákok egymásnak szánt könyvajánlói mellett iskolai műsorok, megemlékezések és versek is hallhatóak.
Online téli mesejátékot ajánl a kicsiknek és a kicsit nagyobbaknak a Köfém Művelődési Központ Facebook-oldalán. A Pódium Színház zenés meséje, a Holle anyó vasárnapig nézhető meg a közösségi oldalon.
A várandósság előtti és alatti étrendi tanácsokról tart előadást Antal Emese dietetikus az Egészségfejlesztési Iroda közösségi oldalán. A felvetett témák nemcsak a nőket szólítják meg, hiszen a termékenységgel kapcsolatos kérdések is szóba kerülnek úgy, mint a túlsúly problémája például. Az ingyenes interaktív program csütörtökön este 18 órakor kezdődik.
Néhány év múlva még az is előfordulhat, hogy a Közélet rovat hírei közés soroljuk majd a havas napokat. A Belváros környékén szinte mindenhol gyorsan elolvad a hatalmas pelyhekben esett hó, a magasabban fekvő kertvárosi részeken pedig volt, aki már a szánkót is elővette.