Kulturális hírek

/ 2009.04.14. 08:41:18 |

A Művészetek Palotájában lépnek fel a fehérvári szimfonikusok

Negyedszer látja vendégül az ország legjelentősebb szimfonikus zenekarait a Művészetek Palotája. Az idei koncertsorozatban összesen tizenhét zenekar lép fel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar április 15-én 19.30 órától ad koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az est folyamán elhangzik többek között Liszt Koronázási miséje is.
/ 2009.04.14. 08:35:09 |

Nemzetközi Fejtő Ferenc Kollokvium lesz a hétvégén a Károlyi kastélyban

 A fehérvárcsurgói Károlyi József Alapítvány a Fejtő Ferenc Archívum és Könyvállomány letéteményese április 17-én és 18-án nemzetközi tudományos konferenciát szervez, mely Fejtő Ferenc műveinek humanizmusát és európai jellegét kívánja előtérbe helyezni.  A konferenciát a "Közép-Európa 1989-ben a nyugati sajtóban" című, Fejtő Ferenc sajtóarchívumából össeállított kiállítás kiséri.
/ 2009.04.12. 08:36:13 |

Húsvét vasárnap a feltámadás ünnepe

 Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. Húsvét vasárnap Krisztus feltámadását ünnepeljük. Húsvét vasárnapján már megjelennek a mindenki által jól ismert ünnepi ételek: a sonka és a tojás is. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad fel Krisztus is a sírjából az emberek megváltására. Más nagy ünnephez hasonlóan, e naphoz is hagyományosan munkatilalom kapcsolódott. Nem sepertek, nem főztek, varrni sem volt szabad.
/ 2009.04.10. 08:51:24 |

Hetedhét ország - versmondó verseny a Költészet Napján

A Városi Könyvtár Sziget utcai Tagkönyvtára Hetedhét ország címmel versmondó versenyt hirdet a Költészet Napja alkalmából az általános iskolák 1-2. osztályos tanulói számára, 2009. április 20-án 14 órától. A pályázók 1-1 szabadon választott művet mondhatnak el Weöres Sándor verseiből. A legjobban szereplők jutalomban részesülnek!
/ 2009.04.10. 06:56:56 |

Egy tárlat négy galériában - Székesfehérváron az Antal - Lusztig gyűjtemény

 Csütörtöktől négy fehérvári helyszínen látható az Antal Péter - Lusztig Sándor Gyűjtemény válogatása. A Fehérvári Válogatás című kiállítás a Csók István Képtárban, a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben, a Magyarországi Volksbank galériában és a Pelikán Galériában tekinthető meg. A megnyitók előtt Brájer Éva a Kulturális Bizottság elnöke, Antal Péter a gyűjtemény tulajdonosa és Vargha Tamás tanácsnok sajtótájékoztatón beszélt a négy helyszínen látható tárlatról. KÉPGALÉRIA
/ 2009.04.09. 07:24:29 |

Húsvét a lakásban - hasznos tanácsok, hogy hangulatossá tegyük otthonunkban az ünnepet

 Lakásunkban a nagytakarítás után ünnepi díszbe öltöztetjük az asztalt, a lakást. A néphagyomány és a modern lakberendezési eszközök segítségével belső egyensúlyunkat is megerősíthetjük. A húsvét a tisztaság, a belső lelki újjászületés, a lelki nagytakarítás időszaka is kellene hogy legyen. Ezért érdemes a környezetünkkel együtt ünneplőbe öltöztetnünk lelkünket is.
/ 2009.04.06. 08:24:51 |

Horváth Charlie lesz a Gerner-Várfi kabaré vendége

Az érdeklődők április 30-án láthatják a Székesfehérváron a két kiváló komikus színész, Gerner Csaba és Várfi Sándor előadását. Az előzetesen kiadott műsortól eltérően az április 30-ai kabaré vendége – Fésűs Nelly más elfoglaltsága miatt – Horváth Charlie Liszt-díjas énekes, a blues, soul és funky műfajok legjobb hazai képviselője lesz. Az est vendége lesz még Janklovics Péter, a Vörösmarty Színház színésze is.
/ 2009.04.05. 20:12:53 |

Beköszönt a tavasz is az Árpád napra a Sóstón

 Szombaton a Sóstón, a Zöld tanyán rendezték meg a hagyományőrző Árpád napi találkozót, melynek életre hívója a tavaly elhuny természetvédő, Gáspár Attila volt. Az idén már hatodszorra várták a családokat a programra. Gyönyörű, má-már nyárelőre emlékeztető tavaszi idő volt. A rendezvényt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház koordinálta és a szervezők között van a Zöld Kerekasztal Egyesület, illetve a Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület is. KÉPGALÉRIA
/ 2009.04.04. 08:35:46 |

Családi nap Tornay Endre András szobrászművész emlékkiállításán

 Egész délutáni elfoglaltságot kínál a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény a család minden tagjának Tornay Endre András szobrászművész emlékkiállításán, amennyiben a tárlat utolsó napján ellátogatnak a népi tárgykultúrából kiinduló művész mésélő szobrokkal megtöltött kiállítására. Izgalmas utazásra várják a látogatókat a formák és a szimbólumok világában.
/ 2009.04.02. 08:44:38 |

Csontvárytól a fiatal kortársakig: Fehérváron is bemutatkozik az Antal-Lusztig Gyűjtemény

Április 9-től négy helyszínen látható a városban a debreceni Antal - Lusztig Gyűjtemény válogatása. A Fehérvári Válogatás című kiállítás a a Szent István Király Múzeum – Csók István Képtárban, a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben, a Magyarországi Volksbank Zrt. székesfehérvári bankfiók-galériában és a a Pelikán Galériában tekinthető meg.
/ 2009.04.01. 08:50:31 |

Varrjon Ön is zászlót! - felhívás az I. Fehérvári Selyemzászló Fesztiválra

 Olyan alkotókedvű diákok és felnőttek jelentezését várják, akik a 10. Kortárs Művészeti Fesztiválon zászlókészítőként szeretnének részt venni. A Fő utcai művész-zászlók mellé az Oskola utcában a fehérvári nem hivatásos alkotók munkáit szeretnék kiállítani 2009. május 21-től június 2-ig. Színes alapanyagot biztosítanak a szervezők
/ 2009.03.31. 07:39:34 |

Kitolódik az évad a Vörösmarty Színházban

 Idén hat saját bemutatót tartanak a Vörösmarty Színházban. A színház műsortervében a főpróbahetek, illetve az egyéb városi rendezvények megtartása is feladat, így idei évad előreláthatóan 2009. június 19-ig tart majd. Lesz olyan diákbérletben játszott darab, amelyet már a nyári szünidő idején láthatnak a tanulók, illetve a napokhoz kötött bérletezési rend is módosulhat. Tovább a Vörösmarty Színház honlapjára!

/ 2009.03.27. 01:55:37 |

A Magyar Jazz Ünnepe Székesfehérváron

 Budapesten és tizenegy vidéki városban rendezik meg péntektől a Magyar Jazz Ünnepét. Székesfehérváron március 27-én és 28-án tartják a Magyar Jazz Ünnepéhez kapcsolódó koncerteket, a Petőfi Music Pub-ban, ahol szombaton a Super Trio (Vukán-Berkes-Kőszegi) és a Dresch Quartet lép fel pénteken este pedig a A dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola és a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola tanárainak koncertje. A Magyar Jazz Ünnepét először a szövetség megalakulásának évében, 1990-ben rendezték meg.
/ 2009.03.25. 06:30:27 |

Letölthető Székesfehérvár idei programfüzete

 A város múzeumainak színvonalas kiállításai és a hagyományos, nagysikerű fehérvári rendezvények, mint a a X. Kortárs Művészeti Fesztivál, a Harmonia Albensis komolyzenei koncertsorozato, a Királyi Napok – Nemzetközi Néptácfesztivál és a Fehérvári Vigasságok mellett megannyi rendezvényt ajánl Székesfehérvár 2009-es Programfüzete. A letölthető „Székesfehérvár programok 2009” kiadvány mellett on-line eseménynaptár és eseményajánló is működik, melynek segítségével bárki beküldheti programajánlatát.