Kulturális hírek

/ 2010.12.03. 14:40:16 |

Újházi film és ismeretterjesztő előadás a Szabadművelődés Házában

December 4-én szombaton 18 órától a Szabadművelődés Házában vetítik Deák Péter – a 70 éves Ujházi Pétert köszöntő kiállításokról készült – filmjeit. December 9-én folytatódik a művelődési intézmény előadássorozata az emberi faj fejlődésének lehetőségeiről, 18 órától A keleti ember és jövő címmel hallhatják az érdeklődők Sári László keletkutató előadását.
/ 2010.12.02. 10:46:31 |

Adventi jazz koncert a Városi Képtárban

Adventi koncertet ad a Gáspár Szilvi Jazz Band december 5-én vasárnap 15.30-tól a Városi Képtár Deák Gyűjteményben.  A zenekar négy éve alakult, tagjai 2009-ben végeztek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén. A jazz formáció sikeresen mutatkozott be a Magyar Rádió Márványtermében, a Művészetek Palotájában, a Műcsarnokban és a Budapest Jazz Clubban is.
/ 2010.12.02. 10:04:31 |

Emléktábla állításával ünnepelte jubileumát a Vasvári Általános Iskola

Székesfehérvár ismét ünnepel, 50 éve nyitotta meg kapuit a Vasvári Pál Általános Iskola a Palotavárosban. Ennek a születésnapnak állított emléket a város önkormányzata és az iskola közössége egy gránitból készült emléktáblával. Az ünnepélyes avatáson Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a tábla az örökkévalóságot jelképezi és a sok munkával megalapozott fejlődésnek állít emléket.
/ 2010.12.02. 08:36:15 |

Kedvezményes könyvvásár a Budai Úti Központi Könyvtárban

 Kedvezményes könyvvásárt szervez a Városi Könyvtár a Budai úti Tagkönyvtárban. Az immár hagyományosnak mondható akciót idén december 2-4-ig rendezik meg: csütörtökön és pénteken 10-18 óráig, szombaton pedig 10-17 óráig várják az érdeklőket. Lesznek gyermek-, szak- és szépirodalmi könyvek, amelyeket a könyvtár leselejtezett, illetve ajándékba kapott, de nem leltározott be.
/ 2010.12.02. 07:56:29 |

A Csík zenekar koncertje Székesfehérváron Advent utolsó vasárnapján

 A Csík Zenekar adventi koncertje december 19-én 18 órakor kezdődik a Szent István Művelődési Házban. Magyar neves zeneszerzőink közül Kodály Zoltán életművét tisztelve, megalkotta az "Örökségünk" című műsorát, melyben szimfonikus zenekarral, kórussal és táncosokkal mutatja be azokat a zene és kórusműveket, táncokat, dallamforrásokat, melyek Kodály Zoltánt is alkotásra késztették és amire büszkék lehetünk szerte a világon.
/ 2010.12.01. 12:02:11 |

Gyermekprogramok délelőttönként a Városház téri színpadon

 A Hétvezér Általános Iskola első osztályosainak Mikulásváró műsorával elkezdődtek szerdán délelőtt a hagyományos gyermekprogramok a város Főterén. Adventi időszakban minden hétköznap délelőtt a város óvodásai és kisiskolásai adnak műsort. Összesen 57 fehérvári intézmény közel 1500 gyermeke lép majd fel a Városház téren.
/ 2010.12.01. 08:44:44 |

A Fehérvár Big Band játszik pénteken este a Petőfi Moziban

 A Fehérvár Big Band lép színpadra december 3-án, pénteken a Petőfi Mozi Music Pubban. A Count Basie - Swing Estre a belépés díjtalan. A Fehérvár Big Band tagjai főként fehérvári profi jazz-zenészek Hámori János vezetésével. A fehérvári zenész egyébként tanít a helyi Dr. Lauschmann Gyula Szakközépiskolában és a Kodolányi János Főiskola Jazz tanszakán, továbbá a Zeneakadémián is.
/ 2010.12.01. 08:25:42 |

Ismeretlen mesterűvek az új Bory Jenő kötetben

 Megjelent és a nagyobb fehérvári könyves- boltokban már kapható a Magony Imre által írt Bory Jenő életéről szóló könyv, mely a Lénia 2 Kft gondozásában látott napvilágot. Az építész, a szobrász, a festő, a tanár, a gondolkodó, a közszereplő fejezetek mellett Bory magánéletéről is ír a szerző. A könyvet az író Magony Imre, a kiadó képviselője Posch Ede és a város polgármestere dr. Cser-Palkovics András közösen ajánlotta a fehérváriak figylmébe.
/ 2010.11.30. 13:28:51 |

Kortárs szemmel - szabadegyetemi előadás az Új Magyar Képtárban

„Kortárs szemmel” címmel szabadegyetemi előadássorozat indul a Megyeház utcai Új Magyar Képtárban. „Tudatos és öntudatlan mágikus praxis a magyar legújabb kori képzőművészetben” címmel az első alkalommal Paksi Endre Lehel művészettörténész tart előadást 2010. december 2-án, csütörtökön délután 18 órakor.
/ 2010.11.30. 13:22:58 |

Vonnegut est és Super8 buli a Kafkabeatben

Számos program várja a Kafkabeat látogatóit december 1-je és december 4-e között. December 1-jén kocsmaszínházat rendeznek, Máté Richárd felolvasóestjén Kurt Vonnegut műveiből hallhatunk válogatást. December 4-én szombaton pedig Super 8 este lesz, zenére pörögnek a filmkockák.
/ 2010.11.30. 10:56:12 |

Adventi virágkötészeti bemutató az Öreghegyi Közösségi Házban

Király Edit virágkötő mester Advent első hétvégéjén tartotta immár hagyománnyá váló karácsonyi virágkötészeti bemutatóját, az Öreghegyi Közösségi Házban. A nagy érdeklődésre való tekintettel - közel 100 fő volt jelen - két bemutató is volt, biztosítva ezzel a családias légkört. Az előadások mellett a szerevezők a gyerekekre is gondoltak, akik a karácsonyi díszeket készíthettek.
 
/ 2010.11.30. 10:31:24 |

Betlehem várja a fehérváriakat a Városháza udvarán

 A Városháza udvarán felállított Betlehem adventi időszakban reggel nyolc és este tíz óra között látható. A karácsonyi betlehem-állítás szokását Assisi Szent Ferenc szerzetesközössége terjesztette el Itáliában a XIII. század során. Ez később a XV-XVI. századra közkedveltté vált a keresztény világban. A betlehem-készítés egyik virágzó központja Nápolyban alakult ki, ahol ez a XVII. századra sajátos iparművészetté fejlődött.
/ 2010.11.30. 07:56:43 |

Száz éve született László Gyula - emlékkiállítás a Hétvezérben

 Száz évvel ezelőtt született László Gyula történész. Az évforduló alkalmából emlékkiállítás nyílt a Hétvezér Általános Iskolában. A tárlaton a történész által készített a honfoglalás korát ábrázoló rajzokkal ismerkedhetnek meg a diákok. Az "50 rajz a honfoglalókról" című kötetet a gyermekek is nagyon szívesen forgatják, másrészt pedig ennek a kornak különleges szerepe van az iskola életében.
/ 2010.11.25. 21:30:12 |

Idén is százak ünnepelték a Katalinokat Székesfehérváron

  A hagyományokhoz hűen az idén is a Liszt Ferenc utcában kezdődött a Katalin-napi ünnepség Székesfehérváron, majd ezt követően a Szent Sebestyén Templom előtti téren kóstolhattak tradicionális felsővárosi étkeket a vendégek. Kati-néni szobránál egy-egy szál virággal köszöntötte a város polgármestere és a Felsőváros önkormányzati képviselője a Katalinokat, a vendégeket zsíros kenyér és forralt bor is várta.
/ 2010.11.25. 19:27:33 |

"Fehérvári Karácsony gyermekhangra komponálva"

 Az idén számos program közül válogathatnak a fehérváriak az adventi időszakban, többek között a Városháza előtti színpadon, a Hiemer-házban, a Szent István Művelődési Házban és a Városi Képtárban is kezdetét veszi az ünnepi készülődés a hétvégétől. Az adventi programokról Brájer Éva alpolgármester, Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és a programok szervezői tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön délután. A város polgármestere vasárnap 17 órakor kapcsolja majd fel az ünnepi díszkivilágítást a Belvárosban.