Kulturális hírek

/ 2014.06.14. 08:43:50 |

Akik szárnyakat adtak az Ikarusnak - bemutatták a gyár mindennapjairól szóló könyvet

A 85. Ünnepi Könyvét keretében mutatták be Szőnyegi Hajnalka: Ikarus szárnyai – Az Ikarus Székesfehérvári Gyárának mindennapjai című könyvét. A Városház téri színpadon a kötetről a szerzővel, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármesterrel, Warvasovszky Tihamér, korábbi polgármesterrel, a gyár egykori dolgozójával és Brájer Éva, Maroshegy képviselőjével Adorján Viktor, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója beszélgetett.
/ 2014.06.13. 15:11:13 |

Szabadtéri tablókiállítás nyílt Ybl Miklós tiszteletére

Ünnepélyesen megnyitották a Városház téren azt a szabadtéri tablókiállítást, melyet a 200 éve Székesfehérváron született Ybl Miklós emlékének szentelt a Városi Levéltár és Kutatóintézet. A huszonöt tabló bemutatja többek között az Ybl-család székesfehérvári kötődéseit, az építészóriás pályafutását, a nevéhez fűződő Fejér megyei és székesfehérvári épületeket, a sajtó visszaemlékezésit és azt, hogy szülővárosa miként őrzi Ybl emlékét.
/ 2014.06.13. 14:39:00 |

L. Simon László kultúrpolitikai kötetét dedikálja az Ünnepi könyvhéten

 A 85. Ünnepi könyvhéten a fővárosi Vörösmarty téren dedikálja márciusban megjelent új könyvét – Polgári kultúrpolitika, Eredmények és dilemmák – L. Simon László országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Június 14-én, szombaton 11.00 órakor a Könyvtárellátó standján, 14.00 órakor pedig a kötetet megjelentető Ráció Kiadónál találkozhatnak vele az érdeklődők.
/ 2014.06.13. 11:56:16 |

Elkészültek az óriásbábok kellékei - befejeződött a színház alkotótábora

2014-ben Szent László koronázása elevenedik majd meg a Nemzeti Emlékhelyen. A Vörösmarty Színház alkotótáborában, az Öreghegyi Közösségi Házban olyan óriásbábok készültek, melyek Szent Lászlóhoz köthetők. A diákok öt új óriásbábot készítettek, így Szent Lászlóval, I. Gézával, Szent Salamon királlyal, valamint Szent László feleségével, Adelhaiddal és lányukkal, Piroskával bővül a történelmi személyek panteonja.
/ 2014.06.13. 07:09:37 |

Még júniusban látogatható a Zichy-kiállítás a Csók István képtárban

Április elején nyitották meg a páratlan Zichy-gyűjtemény legszebb festményeiből és szobraiból álló kiállítást a Csók István Képtárban. Zichy Edmund gróf monarchia-szerte csodált műgyűjteményt teremtett bécsi otthonában.A Szent István Király Múzeum és a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria egyedülálló, közös tárlatán 57 műtárgyat lehet megtekinteni június 29-ig.
/ 2014.06.12. 20:26:42 |

A könyv és az irodalom ünnepnapjai Székesfehérváron

  A Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasóterme adott otthont a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermek- könyvnapok fehérvári megnyitójának. A tartalmas és sokszínű program sorozatot Székesfehérvár polgármestere mellett Sohonyai Edit Fejér Megyei Prima-díjas író és Závada Pál József Attila- és Kossuth-díjas író méltatta, valamint az ünnepség keretében került sor a Vajda János-díj átadására is.
/ 2014.06.12. 06:21:34 |

Adjunk könyvet szeretettből, ajándékozzunk meg mindenkit az olvasás élményével!

 A 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermek- könyvnapok keretében a Média Regia Egyesület, a Fehérvár Médiacentrum támogatásával, Székesfehérvár Önkormányzatának és a Vörösmarty Mihály Könyvtárnak az együttműködésével jótékonysági akciót hirdet a Kikindai úti Gyermekotthon lakói számára. A Városház téren található faházban szívesen fogadnak önkénteseink gyermek- és ifjúsági könyveket, társasjátékot 0-18 éves korig.
/ 2014.06.11. 18:48:43 |

Értékőrző, modern és vidám Székesfehérvár - Átadták az ITS rajzpályázat díjait

 Több, mint 300 pályamű érkezett arra a rajzpályázatra, amelyet Székesfehérvár Önkormányzata és a Széphő Zrt. hirdetett meg általános iskolásoknak az Integrált Település Fejlesztési Stratégia (ITS) és a Településfejlesztési Koncepció (TFK) szakmai előkészítése során. A rajzpályázat eredményhirdetését ma tartották a Városházán, ahol Égi Tamás alpolgármester és Szauter Ákos, a Széphő Zrt. megbízott vezérigazgatója adta át a díjakat.
/ 2014.06.11. 17:52:48 |

Rendkívül gazdag programokat kínál Fehérváron a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok

A 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermek-könyvnapok fehérvári rendezvény-sorozatának megnyitóját június 12-én, csütörtökön 17.30 órakor tartják a Városház téren. Závada Pál József Attila– és Kossuth–díjas író, illetve Sohonyai Edit Fejér Megyei Prima-díjas író lesznek a díszvendégek, a könyvbarátokat író-olvasó találkozókra, dedikálásokra, könyvújdonságok bemutatóira, koncertekre várják, és számos, gyermekeknek szóló programmal is készülnek.
/ 2014.06.11. 10:43:07 |

Kiállítással emlékezik Ybl Miklósra a Városi Levéltár

A Városi Levéltár és Kutatóintézet Székesfehérváron kiállítással emlékezik a 200 éve született Ybl Miklósra. A mostani, 25 tablóból álló kiállítás több ponton is támaszkodik a korabeli sajtó rögzített méltatásaira, leírásaira, emlékezéseire. Az Ybl-kiállítás augusztus 31-ig tekinthető meg a Városház téren, a tárlatnyitó június 13-án pénteken 13 órakor lesz. A kiállítás elsősorban a neves építész és családja székesfehérvári kapcsolataira, valamint Fejér megyében végzett munkáira fókuszál.
/ 2014.06.11. 07:57:28 |

Kiállítás nyílik pénteken a Szent István Király Múzeum szervezésében

 A Szent István Király Múzeum szervezésében június 13-án, pénteken 14 órakor a Rendház (Fő u. 6.) épületében nyitják meg a Földi árnyban égi fény. A Ciszterci Szent István Gimnázium évszázadai című kiállítást. A tárlatot Ferenczy Noémi tanárnő, a Ciszterci Szent István Gimnázium nevelési igazgató helyettese nyitja meg. A kiállítás megtekinthető: 2014. augusztus 31-ig, szerdától péntekig, 10-14 óráig, szombaton és vasárnap 10-18 óráig.
/ 2014.06.10. 14:58:40 |

Természetfotó kiállítás és koncert A Szabadművelődés Házában

 Június 11-én, szerdán 16 órakor nyitják meg a Reflex Környezetvédő Egyesület 7. Pápateszéri Természetfotós Táborának kiállítását A Szabadművelődés Házában. A kiállítást Varga Gábor, a GAJA Környezetvédő Egyesület elnöke nyitja meg. A tárlatot június 20-ig lehet majd megtekinteni. Szintén A Szabadművelődés Házában ad majd koncertet egy nappal később, június 12-én, csütörtökön este 19 órától a Fehérvár Jazz Quintet.
/ 2014.06.10. 13:14:35 |

Ünnepi Könyvheti dedikálásokat tartanak Fehérváron, a Városház Téren

 Az Ünnepi Könyvhét alkalmából az Alexandra Kiadócsoport különleges dedikálási programokat tart Székes- fehérváron, a Városház Téren. Június 12-én, csütörtökön 17.30-tól Popovics Tamás, majd június 13-én, pénteken 16 órától Kepes Ágnes és Oszter Alexandra, továbbá 17 órától Lőrincz L. László dedikálja a kötetét. Az eseményekre minden érdeklődőt szeretettel várnak az Alexandra Kiadócsoport standjánál!
/ 2014.06.10. 10:47:36 |

Pünkösdi Virágálom - a Bástya kapu díszítése kapta a legtöbb szavazatot

A Pünkösdi Virágálom közönség- szavazásának eredmény hirdetését tartották kedden délelőtt a Városház téren, ahol átadták a díjakat a legszebb kompozíciók készítőinek. A 236 beérkezett szavazatból a legtöbbet a Virágvár Virágüzlet kapta a Hősök terén lévő Bástya kapura készített alkotásáért. A második helyezett a Freya Virágszalon, a harmadik pedig a Virág-Ajándék üzlet lett.
/ 2014.06.10. 10:47:09 |

Jó ütemben halad a Károlyi kastély fogadóközpontjának felújítása

 Már javában zajlanak a felújítási munkálatok a Károlyi kastélyhoz kapcsolódó egykori mosóházban, ami a nyár végére teljesen új funkciót kap. Márton Péter, a projektet megvalósító Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, reméli, hogy a fejlesztés keretében kialakított turisztikai fogadóközpont a térség idegenforgalmi kínálatának bővítésével egy olyan szolgáltatáscsomagot nyújt majd az embereknek, amivel a régió látogatottságát növeli.