Kulturális hírek
-
Könyves Kálmán és a Nagyboldogasszony bazilika
Könyves Kálmán volt az első uralkodó, akit, a bazilikába a szentek mellé temettek. Az 1116. február 3-án elhunyt Könyves Kálmán Magyarország történetének egyik legtehetségesebb királya volt, akit a krónikások által megrajzolt előnytelen kép ellenére máig köztisztelet övez. Az Árpád ház kihalásáig (1301) egyébként összesen nyolc uralkodó választotta végső nyughelyéül a templomot.
2015.08.10. 06:40:10 -
Szombaton búcsúzott a zenekedvelőktől a Fehérvári KultúrKorzó
A Fehérvári KultúrKorzó utolsó hétvégi koncertjeire került sor szombaton a Belvárosban. A három helyszínen a Shortstory Zenekar, Kovács-Farkas Dávid és Szabacsi Nándor, valamint Szabó Kálmán várta a zenerajongókat, aki több saját dalt is játszott, természetesen a rock műfajában. A gitáros szerint a KultúrKorzó elérte a célját.
2015.08.09. 15:05:31 -
Idén is sokan látogattak ki a Sóstói Szomszédolóra
Vidám családi délutánra invitálták Alsóváros, Tóváros, Sóstó és az Õrhalmi szőlők lakóit szombaton délután a Szárcsa utcában. A Sóstói Szomszédoló című hagyományos rendezvényt a játszótér melletti füves területen rendezték meg. A megnyitót követően gulyásfőzésre, közös ebédelésre invitálták a vendégeket, amelyet Tóth Tibor Tibiton zenés műsora követett. A kora esti órákig zenés-táncos programokkal, egészségügyi szűrésekkel, kézműves foglalkozásokkal és gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket.
2015.08.08. 17:24:09 -
Shodeinde Dorka és Mike Krisztián is fellépett a KultúrKorzón
A Fehérári KultúrKorzó utolsó előtti hétvégi koncertjeire került sor pénteken a Belvárosban. A három helyszínen fellépők között ott volt Mike Krisztián és Marjai László, Shodeinde Dorka és Csóka Péter és a Hámori János Trió is. Szombaton a Shortstory Zenekar, Kovács-Farkas Dávid és Szabacsi Nándor, valamint Szabó Kálmán várja a zenerajongókat.
2015.08.08. 08:10:01 -
Koronázási Ünnepi Játékok - fazekasok és kézművesek veszik birtokba a Rác utcát
A korábbi években megszokottnál is gazdagabb lesz idén a a Székesfehérvári Királyi Napok keretében megrendezésre kerülő Koronázási Ünnepi Játékok programja. Augusztus 15-e és augusztus 17-e között lovastábor, kézművesek utcája, talpas hagyományőrzők tábora, középkori piac és vásár, az óriásbábok felvonulása, Fény utca, koronázási szertartásjáték, 3 D animációs vetítés, Musica Sacra koncert, valamint könnyűzenei koncertek és éjszakai programok sokasága várja a fehérváriakat és a turistákat.
2015.08.07. 12:01:20