Kulturális hírek
-
Fény és árnyék a középkori Fehérvár történetében - kik voltak a fehérvári olaszok?
Fehérvár középkori történetéről hallhattak fontos információkat mindazok, akik részt vettek szombaton délelőtt, a Városházán rendezett konferencián. Az Árpád-ház Programhoz kapcsolódó tudományos ülésre a Székesfehérvári Királyi Napok keretében került sor. A „Fény és árnyék a középkori Fehérvár történetében” című konferencián a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának szakemberei tartottak érdekes előadásokat.
2016.08.13. 11:54:15 -
Augusztus 21-ig látogatható királyaink csontkamrája a Nemzeti Emlékhelyen
Ünnepélyes keretek között nyitották meg szombaton reggel az Osszáriumot, az-az királyaink csontkamráját a Nemzeti Emlékhelyen. A Királyi Napok idején, augusztus 21-ig minden nap reggel kilenc és este nyolc óra között ingyenesen látogatható a magyar uralkodóink földi maradványait rejtő csontkamra. Rácz Piroska antropológus szakvezetésvel pedig szombaton és vasárnap, illetve augusztus 20-án és 21-én 15 órától nézhetik meg az érdeklődők az Osszáriumot.
2016.08.13. 10:31:45 -
Koronázási szertartásjáték - grandiózus színpadkép látványos jelmezekkel
A Koronázási szertartásjáték összpróbáját tartották pénteken késő este a Nemzeti Emlékhelyen. Az egyedülálló előadás II. (Vak) Béla életét mutatta be több száz résztvevővel, a fény, a zene, a hang és a kép eszközeivel. A Nemzeti Emlékhely színpadán augusztus 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap 21.30 órakor mutatják be a Koronázási Szertartásjátékot.
2016.08.12. 23:17:32 -
Miklósa Erika és a Bon-Bon fellépésével kezdődtek az esti koncertek
A Zichy ligetnél felállított nagyszínpadon könnyűzenei koncertek várnak minden érdeklődőt öt napon keresztül. Az első este a világhírű, Kossuth-díjas operaénekes, Miklósa Erika és a Bon-Bon együttes közös koncerttel varázsolta el a zenekedvelőket. Az elkövetkezendő napokban Fenyő Miklós, Rúzsa Magdi, a Csík zenekar és Lovasi András, valamint Charlie is fellép a fehérvári közönség előtt.
2016.08.12. 22:44:13 -
Fény utca - II. (Vak) Béla király élete a belvárosi falakon
A Fény utca mozgó történelmi képregénye idén II. (Vak) Béla király életének legfontosabb mozzanatait mutatja be a Fő utcai épületek falain, ahol megelevendnek életének legfontosabb helyszínei. II. Béla uralkodása, ami fájdalmasan korán, 33 esztendős korában ért véget, a király testi fogyatékossága ellenére minden téren pozitívumokat hozott hazánk számára.
2016.08.12. 21:35:00