Közéleti hírek
-
Központi tanévnyitó ünnepséget tartottak a 75 éves Széna Téri Általános Iskolában
Központi tanévnyitó ünnepséget tartottak augusztus 30-án a Szent István Emlékév kiemelt programjaként a Széna Téri Általános Iskolában. Az idén 75 éves oktatási intézményben felavatták a Szent Istvánt ábrázoló domborművet, és miniszteri elismerő okleveleket adott át Sipos Imre közoktatásért felelős helyettes államtitkár és dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2013.08.30. 20:40:45 -
Közösségi kert és a békés egymás mellett élés előmozdítása Palotavárosban
A Hübner András és a Gánts Pál utcákban, ahol több lépcsőházban is önkormányzati bérlakások vannak, sajnos az elmúlt időszakban sok panasz érkezett, hogy egyesek megnehezítik a békés egymás mellett élést. Az önkormányzat elszánt annak érdekében, hogy a szociális alapú bérlakásokban olyan családok lakjanak, akik erre érdemesek.
2013.08.30. 15:18:44 -
Testvértábort rendezett a Vigyázó Kéz Gyermekvédelmi Egyesület
A Vigyázó Kéz Gyermek- védelmi Egyesület szervezésében tizennegyedik alkalommal valósulhatott meg az a „Testvértábor”, ahol az állami gondozásba vett, de különböző településeken élő vér szerinti tesók együtt nyaralhattak egy hétig Balatonfenyvesen.
2013.08.30. 08:08:37 -
Folytatódik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése
A megvalósítás újabb szakaszába lépett a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház uniós forrásból támogatott, 8.1 milliárd forint összköltségvetésű infrastrukturális projektje. Az új háromszintes, közel 6000 négyzetméteres épülettömbben kerül elhelyezésre a központi műtőblokk, a központi intenzív egy része, a szeptikus részleg, a központi sterilizáló. A Diagnosztika épület rekonstrukciós területén a haemodinamikai, valamint az endoszkópos laboratóriumot, az intenzív osztály további részeit, és a központi gyógyszertárat helyezik el.
2013.08.29. 16:05:24 -
Tetőfelújítás a Ligetsori Óvodában, HPV elleni oltás a 12 éves fehérvári lányoknak - ülésezett a képviselőtestület
Reggel nyolc órától a Hiemer-házban tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Közgyűlése. A testület az ülés elején egyperces néma főhajtással emlékezett az augusztusban elhunyt Yukimasa Ohoka-ra a város tiszteletbeli polgárára, aki a Denso korábbi elnöke volt. A testület elindította a közbeszerzési eljárást a Ligetsori Óvoda tetőszigetelési munkálataira és ugyancsak elindították a 12 éves fehérvári lányok HPV elleni védőoltásának beszerzését.
2013.08.29. 08:42:20
Fehérvári diákok szakmai gyakorlata Lipcsében és Portsmouthban
Idén az öltözőket cserélték ki a Csitáry G Emil Uszodában
Az iskolakezdést megkönnyítő támogatásokról tájékoztattak
Megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását segíti a HelloWork projekt
A sikeres vállalkozások titkáról tartanak előadást a Civil Műhelyben
Édesanyák elhelyezkedését segítő tréninget indít a SZÉNA Egyesület
Chorley West Lancashire cserkészcsapat látogatogatott Fehérvárra
Távoli szupernóvákkal a Nobel-díj közelében
Megszépül az iskolakezdésre a Tóvárosi Általános Iskola
2016-ra kész a gyorsforgalmi Székesfehérvártól Herendig
A 8-as főúton elkerülő utak és külön szintű csomópontok épülnek, valamint burkolat-megerősítéseket végeznek és új sávok épülnek 2016 végéig, ezt követően gyorsforgalmi úton lehet közlekedni az M7-es autópálya 63-as úti csomópontja és a Veszprém megyei Herend között - mondta a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője.