Közéleti hírek


/ 2013.09.04. 17:21:17 |

Nyaralhattak a fogyatékkal élő volt állami gondozottak

Középsúlyos fogyatékos- sággal élő volt állami gondozottak egyhetes üdülését szervezte meg a nyár utolsó napjaiban Berekfürdőn a fehérvári „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület. A civil szervezet folyamatosan segíti a halmozottan hátrányos helyzetű volt állami gondozott fiatalokat, akik az állami gondozásból kikerülve már nem tudnak eljutni több napos kikapcsolódásra.
/ 2013.09.04. 10:32:09 |

Hat csapat jutott a döntőbe a Szent István Emlékév tiszteletére meghirdetett vetélkedőn

A végéhez közeledik a "Szent István király és városa, Székes- fehérvár" című vetélkedő-sorozat. A döntőbe jutott hat csapat szeptember 7-én 9 órától méri össze tudását a Hiemer-ház báltermében. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület által szervezett vétélkedő elsődleges célja, hogy megemlékezzenek nagy királyunkról és a város történelméről, ugyanakkor erősítsék a generációk találkozását és együttműködését is.
/ 2013.09.04. 08:01:38 |

Megkezdődött a tanév az Alba Régia Egyetemi Központban

Szeptember 3-án, az elsősök beiratkozásával megkezdődött a 42-ik tanév az Óbudai Egyetem - Alba Regia Egyetemi Központjában. Az idei évben 165 elsős kezdte meg tanulmányait, akik részt vesznek a regisztrációs hét rendezvénysorozatán, hasznos előadásokat hallgatva az egyetemi életről.
/ 2013.09.03. 18:08:53 |

Mi kerül az üvegbe ? - folytatódik a Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek

Ínycsiklandozó lekvárral, házi ketchuppal, frissítő citromszörppel folytatódott Hétköznapok Akadémiája Mindenkinek (HAM) Herczog Edit EP-képviselő irodájában. Az első őszi program témája a „Mi került az üvegbe?” volt, amelynek keretében mindenki megkóstolhatta a nyári befőzéseket, sőt a résztvevők tippeket és recepteket is adtak egymásnak.
/ 2013.09.03. 13:24:45 |

Önkormányzati tulajdonba kerül a Prohászka úti és a Takarodó úti MÁV pálya

A MÁV Zrt.-től ingyenesen kerül az önkormányzat tulajdonába a fehérvári, Prohászka úti sportpálya, amelyet már birtokba is vettek a diákok. A napokban írják alá a szerződést a Nemzeti Vagyonkezelővel a tulajdonos módosításról. Ez tartalmazza majd azt is, hogy az fehérvári önkormányzat 15 éven keresztül csak sport célra használhatja majd a területet.
/ 2013.09.03. 07:43:42 |

Megújul a Vasvári Pál Általános Iskola

A Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ Vasvári Pál Általános Iskolája pályázatot nyújtott be a TÁMOP-3.1.4-12/2 kódszámú „Innovatív iskolák fejlesztése” című pályázati felhívásra. Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Innováció a Vasvári Pál Általános Iskolában” című  pályázatot a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága vezetője 200 882 387 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.
/ 2013.09.02. 09:09:10 |

Tanévnyitó ünnepség az idén 130 éves Árpád Szakképző Iskola és Kollégiumban

  130 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Árpád elődje a Városi Ipariskola, melynek mindig fontos szerepe volt a fehérvári szakoktatásban. Hétfőn reggel az iskola ünnepélyes tanévnyitó ünnepségén Vargha Tamás országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár mondott ünnepi beszédet. A diákokhoz szólva arról is beszélt, hogy „ne hiányozzon életünkből a vidámság, a barátság, a szerelem és a tisztelet mindazok iránt, akik gonddal egyengetik útjukat a jövő felé.”
/ 2013.09.02. 07:23:49 |

A Budai út egy szakaszán is megkezdődött a felújítás

 A Saára Gyula-program második ütemében szereplő útfelújítások zajlanak Fehérváron. Ennek keretében megkezdődtek a Budai út egy szakaszán is a munkálatok, ezért ott időszakosan forgalomkorlátozások várhatóak. A Saára Gyula-program keretében összesen 635 millió forint értékű - teljesen önkormányzati forrásból megvalósuló - fejlesztésre kerül sor 2014-ig.
/ 2013.09.02. 07:08:49 |

Területbejárás a rendőrséggel és a közös képviselőkkel a Palotaváros közbiztonságáért

Fehérvár országgyűlési képviselője  Vargha Tamás a belügy- miniszterhez fordult, a Palotavárosban a Hübner András és a Gáncs Pál utca környékén, a lakosságot komolyan foglalkoztató probléma megoldásáért. A rendőrség jelentést készített a helyzetről, melyben arról írnak, hogy Székesfehérvár Palotaváros városrészben a 2013. január 1. és július 31. közötti időszakban összesen 171 bűncselekmény vált ismertté.
/ 2013.08.31. 16:35:39 |

Senior orvostalálkozót rendeztek a Magyar Király Szállóban

A IX. Senior Orvostalálkozónak adott helyet a Magyar Király Szálló szombaton. A senior orvosokat Székesfehérvár polgármestere köszöntötte, majd átadták a Szent Márton érmeket az idei díjazottaknak. Az idei évben többek között Bernáth Imre, Cseh József, Matyikó Flóra, Orosz András, Török Marianna és Varga István vehetett át elismerést.