-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Diákújságírók találkozója Székesfehérváron
A DUE Médiahálózat Székesfehérváron szervezte meg ezen a hétvégén a diákújságíróknak és diákrádiósoknak szóló találkozóját. A rendezvénynek a Lánczos Kornél Gimnázium adott otthont, ahol a fő téma az ökogazdálkodás feldolgozása volt. A kétnapos szemináriumon a fiatalok belekóstolhattak a média és az ökogazdálkodás rejtelmeibe és érdekességeibe is. A résztvevők a gyakorlati munka részeként egy ökögazdaságba is ellátogattak szombaton.
2013.10.26. 14:42 |
A DUE Médiahálózat Székesfehérváron szervezte meg ezen a hétvégén a diákújságíróknak és diákrádiósoknak szóló találkozóját. A rendezvénynek a Lánczos Kornél Gimnázium adott otthont, ahol a fő téma az ökogazdálkodás feldolgozása volt. A kétnapos szemináriumon a fiatalok belekóstolhattak a média és az ökogazdálkodás rejtelmeibe és érdekességeibe is. A résztvevők a gyakorlati munka részeként egy ökögazdaságba is ellátogattak szombaton.

A fiatal újságírók még több információt kaphattak az ökogazdálkodásról ifj. Hubai Imre előadásából.
Az Ökoskodj elnevezésű program második napját rendezték szombaton, Székesfehérváron. A diákújságírókat összefogó DUE Médiahálózat szervezésében az ország minden tájáról érkeztek lelkes diákújságírók- és rádiósok, hogy az általuk választani kívánt hivatás fortélyait megismerjék. A DUE Médiahálózat – Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete. Alapítói 1989. szeptember 11-én hozták létre, de már 1982 óta szerveztek rádiós szaktáborokat. „A DUE több mint húszéves fennállása óta mindig nagy hangsúlyt fektetett a fiatal diákújságírók-, rádiósok és tévések képzésére. Erre már évek óta jól bevált módszerei vannak a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesületének. A legintenzívebb képzésünk a nyári, tíznapos médiatábor, ahol kipróbálhatják magukat a fiatalok a média őrületében. A nagy érdeklődés miatt vetődött fel az ötlet, hogy ősszel is legyen valamilyen program. Bár a DUE-nak a központja Budapesten van, hasznosnak tartottuk, ha évközben vidéken is szervezünk szemináriumokat” – tudtuk meg Szayly Józseftől, a DUE Médiahálózat alelnökétől.

A város nevében Östör Annamária köszöntötte az újságíró növendékeket. Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka szerint hálás feladat az ökogazdasággal foglalkozni.
A fehérvári találkozónak a Lánczos Kornél Gimnázium és az itt működő Táska Rádió adott otthont. A város nevében szombaton délelőtt Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok köszöntötte az ifjú szakembereket. „Ti vagytok azok, akik Székesfehérvár fiataljainak továbbítjátok, ami a városunkban történik. Nagyon szeretnénk, ha ezt a feladatot szakmaisággal, érdeklődéssel és megalapozott tudással tennétek. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segítséget nyújtott ennek a workshopnak a megszervezésében. A témaválasztáshoz is gratulálok, hiszen egy ökögazdaságot feldolgozni nem egyszerű, ugyanakkor hálás téma. Mint egészségügyi tanácsnok, bátran mondhatom, az egészséggel és a környezetvédelemmel azért is hálás feladat foglalkozni, mert ezek a témák mindenkit érdekelnek. Ezen kívül nagy felelőssége van azoknak, akik ezeket a témákat dolgozzák fel, hogy a közösséget megfelelően informálják” – mondta beszédében Östör Annamária.

„Ökoskodj” címmel hívták össze a mostani programot, azaz a szakmai workshopon a középiskolás fiatal újságírók és rádiósok ellátogattak egy ökogazdaságba is. A látogatást követően a gyakorlati részéhez érkezett a workshop, hiszen az ökogazdaságban látottakat kellett feldolgozniuk az érdeklődőknek. A biogazdálkodásról ráadásul érdekes információkhoz is juthattak ifj. Hubai Imre előadásából a jelentkezők.
Az ökogazdálkodás mellett a saját, választani kívánt hivatásukkal is jobban megismerkedtek a diákok. A programon megtanulták, hogyan készüljenek fel egy témából, hol és hogyan tudnak utánanézni, milyen fórumokat, információforrásokat használhatnak. Az is kiderült, hogyan lehet érdekes és színes magazinműsort készíteni egy adott témáról, kit miről érdemes kérdezni, vagy, hogy milyen effekteket használhatnak.