Közéleti hírek
-
Rekviem a Don hőseiért - kötetbemutató lesz a Felsővárosi Közösségi Házban
Március 24-én, szombaton mutatják be a „Rekviem a Don hőseiért” című könyvet a Felsővárosi Közösségi Házban. A 18 órakor kezdődő eseményen a művet Bobory Zoltán, szerkesztő-szerző mutatja be, közreműködnek P. Maklári Éva költő, előadóművész és Cserta Gábor (gitár, ének).
2018.03.21. 09:02:46 -
Árpád-ház program - 1,6 milliárd programokra és a fehérvári múzeum felújítására
A kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja az Árpád-ház program első ütemében megvalósuló tudományos-szakmai alprogramokat, emellett további, mintegy 400 millió forint támogatást biztosít a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítésére - közölte az Emmi kultúráért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
2018.03.20. 18:00:47 -
A fehérvári fogyasztókért - a Diófa, a B Dekor és az Aranyalma Cukrászda kapta a díjat
Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Önkormányzata évről évre Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban részesíti azokat a helyi cégeket, melyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes, etikus piaci magatartást. Idén a Diófa Étterem, a B Dekor Stúdió és az Aranyalma Cukrászda kapta az elismerést.
2018.03.20. 17:00:10 -
Tájsebészet - díjakat kaptak az illegális hulladék ellen harcoló önkéntesek
Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívására minden esztendőben tucatnál is több, önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. 2017-ben 22 megyei szervezet, mintegy 1500 önkéntessel, mintegy 307 köbméternyi illegális szemetet számolt fel és helyezett el legális hulladéklerakón. A programban résztvevőknek kedden, a Hiemer-házban mondtak köszönetet munkájukért.
2018.03.20. 15:41:42 -
Magyar-Lengyel Barátság Napja - koncert és rendhagyó testnevelés óra is lesz pénteken
Lengyel zsonglőr tart bemutatót a Tóvárosi Általános Iskolában, az ünnepi programnak a Szent István Művelődési Ház ad otthont és a "Lengyelország Hangja" tehetségkutatón felfedezett testvérpár ad koncertet a Petőfi Kultúrtanszéken - színes programmal készül a március 23-i Magyar-Lengyel Barátság Napjára Székesfehérvár és Fejér megye.
2018.03.20. 11:04:23