Városfejlesztés


/ 2006.09.25. 15:26:07 |

Elektronikus önkormányzati fejlesztés segíti az ügyintézést

 Nem csak kinézetében, hanem a szolgáltatások terén is többet nyújt Székesfehérvár új portálja, amin számos elektronikus közigazgatási funkció is található. „Az állampolgárok általában elégedetlenek az ügyintézés gyorsaságával és az információ szintjével: ezen a két problémán javít óriásit a projekt megvalósulása.” – emelte ki a fejlesztés kapcsán Dr. Világosi Gábor önkormányzati képviselő, az országgyűlés alelnöke.  Az új portál civil szervezettekkel kapcsolatos pozitívumairól Óber László, az Ifjúsági, Informatikai és Civilkapcsolatok bizottságának elnöke, míg az elektronikus ügyintézés újdonságairól dr.Csapó Csilla, Székesfehérvár aljegyzője számolt be.  Megújult Székesfehérvár honlapja - interjúnk dr.Csapó Csillával

/ 2006.09.11. 06:02:36 |

Letölthető táblázat a 183 panelház felújításának sorrendjéről

 A 2005-ben benyújtott és elbírált pályázatok alapján összesen 183 épületben kezdődnek felújítások az idén, ez 12 354 panellakást érint a városban. A város úgy írta ki a közbeszerzési pályázatot, hogy előteljesítés is lehetséges, így néhány helyen hamarabb végezhetnek a munkálatokkal az eredetileg tervezettnél. Az utolsó ütem munkálatai 2008-ban indulnak, a beruházás összértéke eléri a 8,2 milliárd forintot. Töltse le innen, hogy az Ön házát mikor újítják fel!

/ 2006.09.07. 16:14:12 |

Elkészültek a gázmotoros erőművek - biogáz felhasználására is alkalmasak

 Csütörtökön délelőtt mutatták be a Bakony utcában épült új gázmotoros erőművet. A 6.7 milliárdos beruházással beszerelt motorok hőt és villamos energiát termelnek és az erőmű biogáz felhasználásra is alkalmas. Szilágyi László városüzemeltetési igazgató hangsúlyozta, hogy Székesfehérváron mostantól már csak a téli nagy hidegben, rásegítés miatt kell bekapcsolni a Gáz utcai kazánokat. A Tóvárosi és a Bakony utcai erőműveket rákapcsolták a város távhőhálózatára is. A gázmotor tulajdonképp egy négyütemű dugattyús motor, melynek víz és olajköri hűtéséből, valamint a kipufogógáz hőjének hasznosításából nyerik ki a hőt, a motor tengelyvégén pedig mechanikai energiából, generátor áramot termel.  Nézze meg mit tudnak a Fehérvárra telepített kogenerációs gázmotorok!
/ 2006.09.05. 13:44:22 |

8,2 milliárd forint összértékű panelfelújítás kezdődik Fehérváron

 Székesfehérváron az országos program meghirdetése óta folyamatosan zajlik az energiatakarékos panelfelújítás. A 2005-ben benyújtott és elbírált pályázatok alapján összesen 183 épületben kezdődnek felújítások az idén, ez 12 354 panellakást érint a városban. Pénzes Mihály, a Városfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, úgy írták ki a közbeszerzési pályázatot, hogy előteljesítés is lehetséges, így néhány helyen hamarabb végezhetnek a munkálatokkal az eredetileg tervezettnél. A panelfelújítási munkák 15 vállalkozó között oszlanak meg, a minőségi kritériumokat szigorúan ellenőrzik. Az utolsó ütem munkálatai  2008-ban indulnak, a beruházás összértéke eléri a 8,2 milliárd forintot.

/ 2006.09.05. 08:59:35 |

Elkészültek a nagyobb nyári intézményfelújításokkal

 Székesfehérvár Önkormányzatának megbízásából, a Széphő Zrt, a Szépház Építő Kft és alvállalkozók kivitelezésében elkészültek a legnagyobb nyári intézmény felújítások a megyeszékhelyen. A Teleki Blanka Gimnáziumban teljes fűtés rekonstrukcióra és vizesblokk felújításra, a József Attila Kollégiumban ugyancsak vizesblokk felújításra valamint egyéb szigetelési, burkolási munkálatokra került sor május végétől augusztus végéig.
/ 2006.09.05. 06:20:58 |

Átadták a felújított orvosi rendelőt a Berényi úton

 Hétfőn délután adták át a felújított és akadálymentesített Berényi úti orvosi rendelőt. Az épület felújítására mintegy 16 millió forintot költöttek, ugyanis a rendelő évek óta rossz állapotban volt. Feláztak a falak egy eltörött szennyvízcsőtől, rosszak voltak már a nyílászárók és az épület sem volt akadálymentesítve. A város közgyűlése még márciusban döntött a felújításról, amit kedden adtak át hivatalosan. Az átadáson a város Egészségügyi Bizottságának elnöke mellett ott volt a város polgármestere Warvasovszky Tihamér is.
/ 2006.08.31. 21:00:10 |

Elindult a palotavárosi buszjárat - hétvégén már közlekednek az éjszakai járatok is

 Holnaptól menetrend szerint közlekedik a Palotavárosban a 29-es autóbuszjárat. A járatok csúcsidőben 15, csúcsidőn kívül 30, esténként pedig óránként közlekednek. Az első próbajáratot ma tartották az Alba Volán vezérigazgatójának és a város polgármesterének jelenlétében. Warvasovszky Tihamér hangsúlyozta, hogy a fiatalok kérésére éjszakai járatok indulnak szeptember 1-től. A négy buszjárat a város minden részébe eljut, így akik éjszaka szórakoznak, ezentúl kulturált módon és olcsón tudnak majd hazajutni. Az éjszakai buszokra egységesen 200 Forintba kerül a jegy. A Dániából hozott két darab 9 méteres felújított autóbuszt 50 millió forintért vásárolta az Alba Volán. Töltse le innen az éjszakai járatok menetrendjét!
/ 2006.08.11. 11:18:15 |

Rendeződhet az Ikarus sportpálya sorsa - 2 hektáros területen épülhet sportcentrum

 Az Ikarus sportteleppel kapcsolatos helyzetről számolt be Hrabovszky Ákos, a terület önkormányzati képviselője. A tervek szerint 8 hektárból 6 hektárt gazdasági, kereskedelmi és szolgáltató övezetté minősít át a közgyűlés. A város azt kéri a tulajdonostól, hogy 2 hektár kerüljön az önkormányzat tulajdonába – innentől tudnának arról rendelkezni, hogy sportcentrum épüljön ezen a területen. Hrabovszky Ákos kiemelte, az elfogadott trendtől eltérően Maroshegy esetében arról döntött a városvezetés, hogy a fennmaradó 6 Ha-os terület mindössze 30%-át engedik  beépíteni, a törvény által előírt 20%-os zöldfelülelet arányát pedig 30%-ra emelik fel.

/ 2006.08.09. 12:41:13 |

Éjszakai körjárat és palotavárosi buszjárat szeptember 1-től 

Két újdonságról is beszámolt Székesfehérvár polgármestere a helyi buszközlekedéssel kapcsolatban. A fiatalok kérésére éjszakai járatok indulnak szeptember 1-től hétvégenként az autóbusz állomásról. Szeptember 1-től megindul a buszközlekedés a Palotavárosban is, ahol a 29-es számú járat közlekedik majd. A polgármester elmondta, az idei évben az önkormányzat saját forrásból 90 milliót adott a tömegközlekedés fejlesztéséhez, ehhez pályázat útján további 94 milliót nyert, így összesen 184 millió forinttal tudta támogatni új buszok beszerzését, illetve új járatok üzemeltetését. 

/ 2006.08.04. 12:32:45 |

Akadálymentesen közlekedhetnek a mozgássérültek az Alba Plazánál

 Mozgássérültek jelezték az önkormányzatnak, hogy a buszpályaudvar munkálatai miatt a plázába való bejutás csak segítséggel lehetséges számukra. Márton Zoltán, a Szociális és Családügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy a mozgássérültek az Alternatíva Mozgássértült Egyesület segítségével, az Esélyek Házával közösen kérték a város segítségét. A beruházás - amely a sérült és ép emberek érdekeit egyaránt szolgálja - rövid idő alatt megvalósult, így most már biztonságosan lehet közlekedni kerekesszékkel, vagy babakocsival.