Kék hírek
-
Több esetben is tüzet okozott a visszahulló tűzijáték
Fejér megyében tűzeset miatt tavaly szilveszterkor nem kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, ám két évvel korábban, a 2019-es óévbúcsúztatón öt esetben is a visszahulló tűzijáték gyújtotta be a növényzetet, illetve szemetes konténer gyulladt ki, mert az elhasznált pirotechnikai termék még nem hűlt ki, mikor kidobták a kukába.
2021.12.29. 11:32:39 -
Ittasan okozott balesetet - befejezték a nyomozást a rendőrök
A rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy székesfehérvári járművezetővel szemben folytattak. Egy 23 éves székesfehérvári sofőr még május 2-án hajnalban a Dózsa György úton közlekedett a Havranek József utca felől a Várkörút irányába, amikor kisodródott és a balesetben két fiatalkorú utasa megsérült.
2021.12.19. 15:01:00 -
Fehérváron fogták el hajnalban a rendőrök a bolgár embercsempészt
Embercsempészés gyanúja miatt indult büntetőeljárás az ellen a bolgár sofőr ellen, aki kilenc külföldinek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály által kiadott jelzés alapján a rendőrök szombaton 6 óra 15 perckor Székesfehérvár belterületén ellenőriztek egy német honosságú gépjárművet, valamint 32 éves bolgár állampolgárságú sofőrjét.
2021.12.18. 09:24:16 -
Hat ember ellen emelt vádat az ügyészség, mert eltiltás alatt vezettek
A fehérvári rendőrök a Széchenyi utcában ellenőriztek egy autót és sofőrjét. Az intézkedés során megállapították, hogy a 28 éves férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, mivel korábban ittasan közlekedett, ezért a járművezetéstől jogerősen eltiltották, valamint a gépkocsit hivatalból kivonták a forgalomból. A napokban arról tájékoztatott a Székesfehérvári Járási Ügyészség, hogy csak az elmúlt három hónapban hat ember ellen emeltek vádat, aki eltiltás alatt vezetett.
2021.12.15. 09:58:21 -
A lakástüzek veszélyére hívták fel a figyelmet
A Magyar Vöröskereszttel együttműködve lép fel a lakástüzek megelőzése érdekében a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Karácsony közeledtével a karitatív szervezet a száraz élelmiszer adományokhoz egy olyan tájékoztatót is csatol, amely a lakástüzek veszélyére és a prevencióra hívja fel a figyelmet.
2021.12.14. 15:47:15