Kék hírek

/ 2007.06.08. 17:31:49 |

Véget ért a TISPOL akció - kevesebb ittas, 173 gyorshajtó három nap alatt

 Véget ért a három napos TISPOL akció és mostanra elkészült az adatok összesítése is. A Fejér megyében lebonyolított akciót 77 rendőr négy segítővel hajtotta végre. A sebességméréssel egybekötött ellenőrzések 176 sebességtúllépőt regisztráltak. Az összesen felkínált 592 szonda közül mindössze hat bizonyult pozitívnak. Drog hatását egyáltalán nem tapasztalták a járőrök a járművezetők között.
/ 2007.06.08. 08:00:51 |

Ellopták Feke Pál pénztárcáját a színház öltözőjéből

 A Musical Színház Jézus Krisztus Szupersztárjának főszereplője, Feke Pál a székesfehérvári Vörösmarty Színház egyik előadása előtt felment a büfébe, ám amikor visszatért öltözőjébe, pénztárcájának, hivatalos iratainak és telefonjának már csak hűlt helyét találta. "Hirtelen olyan volt, mintha egy krimiben lennék, ugyanis a rendőrség lezárta az épületet, előadás után pedig úgy két órát töltöttem az őrsön. Szomor György kollégámmal – aki szintén játszotta a Musical Színházban a Megváltót – együtt bosszankodtunk, hiszen ugyanazt az öltözőt használjuk, és az ő dolgait is elrabolták."

/ 2007.06.07. 02:46:05 |

Nekiment az oszlopnak a Kadocsa utca - Berényi út kereszteződésben egy tartálykocsi

A Berényi út és a Kadocsa utca kereszteződésében egy szlovák rendszámú Volvo nyerges vontató sofőrje a Szent Flórián körúton akart behajtani a csomópontba, de későn vette észre a lámpánál megálló, osztrák rendszámú Volkswagen Golf személygépkocsit, az autónak ütközött, majd nekicsapódott az út menti jelzőlámpaoszlopnak. Az oszlop megdőlt, és két jelzőlámpa leszakadt róla. A közútkezelő tájékoztatása szerint egy hétig is eltarthat, mire teljesen kicserélik a megrongálódott tartóoszlopot, és visszaáll a korábbi forgalmi rend a nagykereszteződésben. Képek a balesetről itt!
/ 2007.06.06. 08:29:06 |

Teherautóval karaboloztak a börtönőrök

 Megsérült két börtönőr abban a személygépkocsiban, ami teherautóval ütközött kedden reggel Velencén. Az Ország úton a Skoda teherautó a Renault Thalia bal oldalába hajtott. A személygépkocsi sofőrje beszorult a roncsok közé, őt a székesfehérvári tűzoltók szabadították ki. A súlyosan sérült férfit a mentők kórházba szállították. A sofőr mellett utazó másik férfi könnyebben sérült. Mindketten büntetés-végrehajtási tiszthelyettesek, és Baracskán teljesítenek szolgálatot. A teherautó sofőrjének nem esett baja.
/ 2007.06.05. 09:10:43 |

Országos közlekedési razziát tart a rendőrség

 Átfogó, országos közlekedés- biztonsági akciót tart a rendőrség a hét közepén az ittas és a bódult állapotban vezetők kiszűrésére - közölte az Országos Rendőr- főkapitányság hétfőn. A fokozott ellenőrzés, amely keddtől csütörtökig tart, egy európai szintű akciósorozat, a TISPOL Operational Group idei ellenőrzési terv része. A tájékoztatás szerint az akció időtartama alatt a leállított gépjárművek műszaki állapotát is megvizsgálják, megmérik tömegét és a károsanyag-kibocsátás szintjét, emellett a járművek tachográfján ellenőrzik, hogy a sofőrök kipihenten ülnek-e a volán mögé.

/ 2007.06.04. 17:10:05 |

A Szent György Kórházban küzdenek az életveszélyesen megsérült csecsemő életéért

 Az elhunytak autójában talált két és fél hónapos csecsemő állapota továbbra is életveszélyes, életéért a Székesfehérvári Szent György kórház orvosai küzdenek. Súlyos, de nem életveszélyes a sárbogárdi kislány állapota, aki biztonsági gyermekülésben ült a Skodában a vizsgálat eddigi adatai szerint a baleset bekövetkezésekor. Édesanyját és testvérét megfigyelésre kórházban tartják, az ő sérülésük, beleértve az apáét is könnyű, nyolc napon belül gyógyuló. Ugyancsak könnyű sérülése lett a Daewoo-t vezető hölgynek is. Korábbi hírünk a balesetről!
/ 2007.06.04. 07:13:06 |

Kettős halál a 63-as főúton - helyszínelés rendőri biztosítással

 Halálos kimenetelű közlekedési balesetről érkezett történt vasárnap délután fél hatkor a 63-as főútról, Sárkeresztúr belterületén. Eddigi adatataink szerint egy Opel Vectra Sárbogárd felől Székesfehérvár irányába tartó haladása közben Sárkeresztúr belterületén eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, ahol ütközött egy szemből érkező Daewoo-val. Az ütközés ereje a Daewoo-t árokba, az Opel Vectrát a mögötte azonos irányban haladó Skoda Octáviának lökte. A baleset helyszínén megjelentek a két elhunyt, településen élő hozzátartozói. A száz fő körüli csoport esetleges jogsértő magatartását megakadályozandó, valamint a baleset helyszínének biztosítására nagyobb rendőri erő küldése vált szükségessé...

/ 2007.05.30. 22:39:28 |

Súlyos baleset történt a 63-as elkerülőn - 80 métert repült az autó

 Körülbelül negyven métert repült egy személygépkocsi szerdán délután a 8-as főút Székesfehérvárt elkerülő szakaszáról. Molnár János hadnagy, a székesfehérvári tűzoltóság szolgálatparancsnoka elmondta: a 63-as főút felől Veszprém irányába tartó Volkswagen Polo a sárpentelei erdő és a Bakony utca magasságában, az erős szélben megelőzött egy kamiont, majd ráhajtott a külső szalagkorlátra, mely megdobta az autót. A Volkswagen negyven méter után a földbe csapódott, majd többször megfordult, és körülbelül további negyven méter után, a főúttól 15-20 méterre a szervízúton fejtetőn landolt. Ezt megelőzően Székesfehérváron a Kadocsa úton történt haladása során egy Skoda 120-as 56 éves vezetője feltehetően rosszul lett, lehúzódott a szalagkorlát mellé, aminek minimális sebességgel neki is ütközött. A helyszínre érkezett mentősök megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak eredménnyel...

/ 2007.05.29. 10:17:45 |

Két tartgonca közé szorult az alkalmazott egy Seregélyesi úti raktárban

Beszorult egy férfi lábfeje két rakodógép közé egy élelmisz erüzlet raktárában hétfőn éjszaka Székesfehérváron. A székesfehérvári tűzoltóság tájékoztatása szerint a Seregélyesi úti Lidlben a munkás lábfjét a targonca villája odaszorította egy másik targoncához. A tűzoltók a gép villáját szétfeszítették, így tudták az alkalmazott lábát kiszabadítani. A mentők a férfit kórházba szállították.
/ 2007.05.29. 07:29:18 |

A házak tetejét is levitte a vihar - a Szedreskerten kidőlt fához mentek a tűzoltók


 Családi házak tetejét rongálta meg, egyiknek a tetőszerkezetét is levitte a viharos erejű szél hétfőn kora este Tácon. Egy másik családi ház tetőszerkezeténél a csúcsfal egy részét döntötte le a szél, míg több épület tetején a cserepeket bontotta meg, s a viharban egy téglakerítés is kidőlt. A székesfehérvári tűzoltókat a hétfő kora esti vihar miatt még több fakidőléshez riasztották. Velencén és Tácon villanyvezetékre dőlt a fa, Szabadbattyánban a 7-es főút egyik sávját két platánfa zárta el. Székesfehérváron, a Szedreskerti lakónegyedben pedig egy kettétörött fa miatt kérték a tűzoltók segítségét.
/ 2007.05.28. 22:19:13 |

Helyreállt a közlekedés Budapest és Székesfehérvár között

 Hétfőn délután fél hatkor helyreállt a közlekedés Budapest és Székesfehérvár között, de egészen az esti órákig késéstek a vonatok. Fejér megyében Kápolnásnyék és Martonvásár között kora délután borított a sínekre egy fát a szél. A vonatok két óráig egyik irányba sem tudtak továbbindulni, mert a fa mindkét sínpárt eltorlaszolta – tájékoztatott Sigulinszki Tibor, a MÁVINFORM ügyeletese.

/ 2007.05.25. 10:04:02 |

A képen látható tolvajokat keresi a rendőrség

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozást folytat egy székesfehérvári lakossal szemben három rendbeli kisebb értékre elkövetett lopás vétség, illetve más súlyosabb bűncselekmények elkövetése miatt. Az eljárás alá vont férfi egyik ügyével összefüggésben két személy azonosításához kéri a rendőrség a lakosság segítségét. A képen látható sportos külsejű, pulóvert viselő fiatalabb férfi, a biztonsági kamera felvétele alapján a szürke öltönyössel van kapcsolatban. Az üzletben a mozgásuk összehangolt, kommunikáltak egymással. Nagyobb képek a tolvajokról a rendőrség honlapján!
/ 2007.05.25. 09:40:31 |

31 ittas vezetővel találkoztak a rendőrök a héten - a KRESZ betartására hívják fel a figyelmet a rendőrök

 Harmincegy ittas állapotban közlekedő, nyolc baleset, tizenegy sérült az elmúlt 168 óra mérlege. A balesetek közül kettő súlyos és hat könnyű kimenetelű volt. A közúti ellenőrzést végző rendőrök kiugróan sok, összesen 31 alkoholos és egy bódult állapotban lévő közlekedőt szűrtek ki a forgalomból. A Meteorológiai Intézet honlapján található előrejelzés szerint a hosszú hétvégén helyenként heves zivatarok kialakulására lehet számítani. A rendőrség kéri, hogy figyelmesen, a mindenkori időjárási és útviszonyoknak megfelelően, a KRESZ szabályok maradéktalan betartásával és kifogástalan műszaki állapotú járművel közlekedjenek.

/ 2007.05.24. 03:03:29 |

Autókat is tört a szerda délutáni vihar a város egyes részein


 Legalább öt autó károsodott jelentős mértékben Székesfehérváron, a város felett késő délután átvonuló heves viharban. Összesen nyolc komolyabb káreseményhez riasztották a tűzoltókat, személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. A Budai úton egy leszakadt faág három autót lapított ki, míg a Radnóti téren hasonló okból két személyautóban keletkezett komolyabb kár. A Zrínyi utcában egy légvezetékre dőlt rá egy faág, míg a Sarló utcát teljesen lezárta egy, az úttestre borult derékvastagságú fa. A Zombori út egyik garázsából pedig mintegy 50-60 centiméternyi vizet kellett kiszivattyúzniuk a tűzoltóknak. Képek
/ 2007.05.21. 10:42:56 |

Továbbra is egymillió Forint a nyomravezetői díj a brutális rablók kézrekerítésére

 Három ismeretlen személy tört rá május 7-én hétfőn hajnalban egy Gárdonyban élő osztrák házaspárra. A hétvégi ház emeletén alvó házaspárt az elkövetők súlyosan bántalmazták, majd a húszmillió forintot meghaladó értékkel elmenekültek. Fejér megye rendőrfőkapitánya egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az elkövetők által eltulajdonított ékszerekről korábban készült fotók közzétételével fordul a rendőrség ismét a lakossághoz...