Hírek


/ 2023.07.27. 15:07:26 |

Időutazás a számítógépek hőskorába – Neumann János és öröksége címmel nyílt kiállítás

Neumann János és öröksége címmel nyílt számítógéptörténeti kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Alumíniumipari Múzeumban a Zombori úton. A tárlat minden generáció számára érdekes tárgyakat vonultat fel, egészen a számítógépek kezdeteitől, a Neumann-elvektől a 2000-es évek elejéig.
/ 2023.07.27. 12:19:35 |

Fehérváron járt a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny zsűrije

Csütörtökön zajlott Székesfehérváron a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny zsűrizése. A szakemberek elsőként a Vörösmarty tér újonnan telepített parkját tekintették meg, ahol már kezdenek összenőni az évelő növények a virágágyásokban, megeredtek az új telepítésű fák és bokrok. A zsűri tagjai a nap folyamán ellátogatnak a Csónakázó tó szigetén lévő japánkerthez is.
/ 2023.07.27. 11:39:35 |

Jóval több továbbtanuló választotta idén a fehérvári képzéseket

Tegnap este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, és ezzel minden jelentkező számára eldőlt, hogy sikerült-e bekerülnie az általa megjelölt egyetemre, főiskolára. Jól látható a kihirdetett adatok alapján, hogy a továbbtanulók közül jóval többen választottak fehérvári képzéseket az Óbudai Egyetemen és a Kodolányi János Egyetemen is – nappali vagy levelező, illetve alap- vagy mesterszakon összességében –, mint a korábbi időszakban.
/ 2023.07.27. 11:05:37 |

Nyári esték a Mi Udvarunkban - ékszerkészítő workshoppal nyitottak

Ékszerkészítő workshoppal nyitotta meg kapuit az Orsiékszer – A Mi Udvarunk. A vasárnapig tartó kulturális minifesztiválon a művészet, az alkotás, az irodalom, a zene és a hagyomány is szerepet kap.
/ 2023.07.27. 09:32:00 |

Pozitív hírek az ingatlanpiacról – új lendületre kaphat a lakáspiaci forgalom

Pozitív hírek érkeztek a hazai ingatlanpiacról, az elemzők kilátásai egyre inkább egy újabb trendfordulót lebegtetnek. Természetesen a realitás még mindig egy reálisabb forgatókönyv bekövetkezését vetíti előre, amely szerint az ingatlanárak nem fognak olyan ütemben szárnyalni, mint a 2014-2021 közötti időszakban. A friss elemzések szerint azonban újra éledezni látszik a hazai ingatlanpiac.
/ 2023.07.27. 07:09:35 |

Isten éltesse a Boglárkákat! – lepketúrát rendeznek a Demkóhegyen szombaton

Idén is megrendezik a hagyományos Boglárka-napi lepketúrát a Demkóhegyen. A résztvevők megismerkedhetnek az ősi láprétek világával, valamint különleges életmódú védett lepkéket, a hangyaboglárkákat csodálhatnak meg. A részvétel ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
/ 2023.07.26. 21:13:03 |

A Carson Coma koncertjével nyitott az idei FEZEN Fesztivál

Szerdán hat órakor a Harman Main Stage-en a Carson Coma koncertjével indult el a FEZEN. A város legnagyobb fesztiválja július 29-ig várja a látogatókat, többek között olyan sztárokkal, minta 6-szoros Grammy-díjas Black Eyed Peas, a Helloween, vagy a diszkó egyik örök klasszikusa, a Village People.
/ 2023.07.26. 20:09:36 |

Székesfehérvári sikerrel kezdődött a női nemzetközi kézilabda torna

Szerdán délután Székesfehérváron, a Köfém Sportcsarnokban megkezdődött a nemzetközi női kézilabda Collagenius Kupa küzdelemsorozata. Ezen a házigazda Alba Fehérvár KC, Moyra Budaőrs KC magyar NB I-es csapatai, valamint a Japán válogatott, valamint a német Tus Metzingen Hanball kezdte meg a versengést.
/ 2023.07.26. 20:05:43 |

Ilyenek az idei ponthatárok az Óbudai Egyetem és a Kodolányi Egyetem legnépszerűbb képzésein

A Kodolányi János Egyetem Székesfehérváron meghirdetett alapképzéseinél költségtérítéses nappali képzésben a gazdálkodás és menedzsment szakhoz kellett a legtöbb pont (244), míg az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán meghirdetett alapképzéseknél államilag finanszírozott nappali tagozatos képzésben a műszaki menedzser szakon volt a legmagasabb a ponthatár, mintegy 348 ponttal.
/ 2023.07.26. 19:47:53 |

Jégkorong - Újra összeáll a Kiss Dávid - Tyler Dietrich edzőpáros

Kiss Dávid vezetőedző mellett a visszatérő kanadai Tyler Dietrich lesz a Hydro Fehérvár AV19 másodedzője. Sok évvel ezelőtt már dolgoztak együtt az Akadémiában, de akkor az amerikai volt a vezetőedző, és Kiss Dávid a másodedző.