Hírek
-
Szabad egy táncra? - belvárosi flashmob lesz a Balett Színházzal
Szeptember 23-án indul a Székesfehérvári Balett Színház bérletes szezonja, a promóciós időszakban többféle eseménnyel készülnek. Ennek keretében szeretettel invitálják a nézőket 2023. szeptember 7-én, csütörtökön 19 órától a Székesfehérvári Balett Színház rendhagyó belvárosi flashmob-jára, a ’Szabad egy táncra?’ elnevezésű akcióra, az Országalmához.
2023.09.07. 06:45:56 -
Emléküléssel és díjátadással emlékeztek Dr. Romhányi Györgyre
Dr. Romhányi György professzor születésének 118. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak Székesfehérváron. A résztvevők megkoszorúzták az Oskola utcában található Romhányi-emléktáblát, majd a Hiemer-házban az emlékülés keretében adták át a Romhányi Díjat, amelyet az idei évben dr. Szilágyi Orsolya vehetett át.
2023.09.06. 21:43:35 -
Felnőtt néptáncműhely indul kezdőknek és újrakezdőknek a Táncházban
Felnőttek számára indít táncműhelyt az Alba Regia Táncegyesület. Bárki csatlakozhat akár táncos előélet nélkül is, hiszen kezdőknek és újrakezdőknek egyaránt szól a felhívás. Nagy előny, ha párok jönnek a tanfolyamra. Az első kurzus szeptember 20-án indul, jelentkezni az Egyesület honlapján keresztül lehet.
2023.09.06. 21:21:48 -
Többszáz egyetemista polgárral bővült Székesfehérvár - felsőoktatási tanévnyitó
Idén is közös tanévnyitót tartottak a székesfehérvári felsőoktatási intézmények, a Kodolányi János Egyetem és az Óbudai Egyetem elsőéves fehérvári hallgatói a Magyar Király előtti téren tettek esküt, és váltak fehérvári polgárrá, majd a városban különböző feladatokat megoldva, Gólyatúrán ismerkedtek Székesfehérvárral.
2023.09.06. 20:24:03 -
Október 2-tól pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alapra
Október 2-án jelennek meg a Nemzeti Együttműködési Alap 2024-es összevont pályázati kiírásai, majd október 16-tól már az egyszerűsített kiírások keretében is folyamodhatnak támogatásért a civil szervezetek. A Városi Civil Alap (nem azonos az önkormányzat tavaszi civil pályázatával) kiírásai már folyamatban vannak, ennek keretében október 2-ig várják a pályázatokat.
2023.09.06. 20:16:39