Hírek
-
Kikötői legendával és egy csavaros észjárású legénnyel indítja az újévet a Szabad Színház
Az Újév első hétvégéjén a felnőtteket és a gyermekeket egyaránt várja az Igézőben a Szabad Színház. 2024. január 6-án, szombaton este 19 órakor Az átok – kikötői legenda 10+1 képben című előadást, míg 2024. január 7-én, vasárnap 11 órakor a Szegény Tóbiás című bábelőadást láthatja a közönség.
2023.12.30. 15:03:00 -
Székesfehérvár 2023 - így ünnepeltünk idén augusztusban
Ötéves Balett Színház, tizedik születésnapját ünneplő Jazz Fesztivál, szabadon engedett gólyák és persze rengeteg kulturális program, ami idén is várta az érdeklődőket az idei Székesfehérvári Királyi Napokon, mely ez évben is méltón emlékezett és emlékeztetett Szent István örökségére és a magyarség legősibb nemzeti ünnepére - egyebek mellett erről is olvashattak a város honlapján 2023 augusztusában.
2023.12.30. 12:29:00 -
Elszánt tekintetek, száguldó játékosok - III. Winter Classic a Kori Ligetben
Megannyi mini Wayne Gretzky és Sidney Crosby siklott szombat délelőtt a Kori Liget jegén. Itt szervezték meg az idei Winter Classic-ot, vagyis az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia U8-as korosztályának év végi összecsapását.
2023.12.30. 11:04:00 -
MÁV-Volán-csoport: változik a közlekedési rend szilveszterkor és újévkor
Szilveszterkor és újév napján változik a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV járatainak közlekedési rendje - közölte a MÁV-Volán-csoport.
2023.12.30. 07:50:48 -
Január 2-án nyit ki újra a Pákozdi Pagony – Vadaspark és Arborétum
A téli szünet után várja ismét látogatóit a Pákozdi Pagony – Vadaspark és Arborétumban. A létesítmény az új esztendő második napjától látogatható ismét.
2023.12.30. 07:44:00
A szilveszteri tüzek megelőzése - Fejérben hetven tűzoltó áll készenlétben
Elhunyt Dr. Lukács László néprajzkutató, muzeológus
A Munkácsy-kiállítás húszezredik látogatóit köszöntötték
Az ünnepek alatt is újabb játékosokat igazolt az Fehérvár Enthroners
Székesfehérvár 2023 - ez történt júniusban és júliusban
Fehérváron is csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
Osztrák jégkorongliga - Hosszabbításban kapott ki Villachban a Fehérvár
A listavezető Hydro Fehérvár AV19 csapata hosszabbításban 2-1-es vereséget szenvedett a Villach vendégeként az osztrák jégkorongliga alapszakaszának csütörtöki játéknapján.
Villach (osztrák)-Hydro Fehérvár AV19 2-1 (0-1, 0-0, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után