Hírek
-
Okostanteremmel gazdagodott a Németh László Általános Iskola
A KÉPES program keretében újabb okostantermet adtak át szerdán délelőtt, ezúttal a Németh László Általános Iskolában. Az intézmény pedagógusai már szeptember óta részt vesznek az Alba Innovár képzésében, az ünnepélyes megnyitón pedig egy rendhagyó matekórával mutatták meg, milyen változatos feladatokat és csoportos munkákat is rejteget a módszertan.
2024.01.25. 14:21:46 -
„Székesfehérvár, a hagyományőrző város” - gyermekrajzok és versek a naptáron
Ünnepélyes keretek között mutatták be a „Székesfehérvár, a hagyományőrző város” című 2024-es naptárt. A székesfehérvári gyermekek rajzaiból álló és Balajthy Ferenc költő négysoros verseit tartalmazó kiadvány az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület gondozásában Székesfehérvár Önkormányzata, valamint civil és szakmai mecénások támogatásával jelenik meg évről-évre.
2024.01.25. 11:44:35 -
Pénteken könyvbemutatót rendez a Vörösmarty Társaság
A Vörösmarty Teremben ezúttal Simek Valéria lesz Váczi Márk vendége. Az alkalommal a szerző Elhamvadt napok és Hittem, szerettem című köteteit mutatják be. A Vörösmarty Társaság rendezvénye ingyenesen látogatható.
2024.01.25. 11:30:33 -
Magbörzét rendeznek vasárnap a Gárdonyi Géza Művelődési Házban
Január 28-án, vasárnap 10.00 órától magbörzét rendeznek a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A börzén mindenki kedvére válogathat a vetőmagokból, vagy akár elcserélheti, eladhatja feleslegessé vált csomagjait.
2024.01.25. 09:59:23 -
Idősek baráti találkozója a Református Gyülekezettel
Január 26-án, pénteken 10.00 órától időseknek rendez baráti találkozót a Budai úti Református Gyülekezet. Minden 65 év feletti érdeklődőt szeretettel várnak, hogy támogató környezetben, jó hangulatban beszélgessenek egyet.
2024.01.25. 09:04:03
A harkályok fontosságáról lesz szó a Vadvédelmi esték csütörtöki előadásán
Vármegyei derbi a döntőért: a Dunaújvárosi Acélbikák lesz az ellenfél a Magyar Kupa elődöntőben
Drogterjesztőket fogtak el a rendőrök Fehérváron és környékén
Két évvel hosszabbított a Fehérvár AV19 edzői stábja
Fél lábbal a négy között a MÁV Előre a MEVZA-ligában
MÁV Előre Foxconn – Mladost Ribola Kastela 3-0 (25-17, 25-20, 25-20)
Nem sikerült megszorítani a címvédőt - Falco-siker a negyeddöntős rangadón
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Arconic-Alba Fehérvár 95-73