Hírek
Továbbjutott az FC Fehérvár a Magyar Kupában - győzelem a Kozármisleny ellen
Éppúgy, ahogy a többi első osztályú együttes, az FC Fehérvár is a 2. fordulóban kapcsolódott a labdarúgó Magyar Kupa küzdelemsorozatához. A fehérváriak merész terveket szövögetnek a Kupában, hiszen Csertői Aurél alakulata a döntőig szeretne menetelni. A finálés út első állomását teljesítették a piros-kékek. Az FC Fehérvár az NBIII Dráva-csoportjában vitézkedő Kozármisleny otthonában vendégeskedett, és 3-2-es győzelmet aratott a baranyai stadionavatón. Az első félidőben hengerelt a Vidi, fordulás után azonban kimaradtak a helyzetek, s a hazaiak felzárkóztak. A továbbjutás azonban így sem forgott veszélyben. Kozármisleny - FC Fehérvár 2-3 (0-3)
Guiness rekord Székesfehérváron! - Országalma 52900 darab kekszből
Óriási tömeg a Zeneinapok második napján
Az egészségügyi miniszteren tesztelik a madárinfluenza elleni oltóanyagot
Néhány napon belül embereken is tesztelik a madárinfluenza elleni oltóanyagot Magyarországon. Az első két oltást Rácz Jenő egészségügyi miniszter és Bujdosó László országos tiszti főorvos kapja. H5N1 - ez a neve annak a vírusnak, amely már elérte Európát is, mert hogy átlépte az Urált és megjelent Oroszország európai területén. A napokban az európai uniós külügyminiszterek tanácsa is napirendre tűzte a védekezés témáját, és ezt hamarosan az egészségügyi miniszterek tanácsa is megteszi, illetőleg Magyarországon egy fokozattal feljebb lépett a készültségi fok az úgynevezett pándémiás tervben - jelentette be az egészségügyi miniszter.
Nagy árat fizetett az Alba Volán
Nagy árat fizetett a győzelemért az Alba Volán jégkorong csapata. A székesfehérváriak felkészülési mérkőzésen hazai jégen Palkovics Krisztián góljával 1-0-ra verték az osztrák Graz együttesét. A találkozón összesen 90 percnyi kiállítást osztottak ki a játékvezetők, de ami még rosszabb hír az Alba-szurkolóknak, hogy három kulcsjátékos is megsérült. Burilnak a bordája, míg Holeczynek az ujjperce tört el, Palovciknek pedig kiment a válla. A két gárda szombaton ismét összecsap egymással.
UNESCO konferencia a történelmi belvárosokról a Kodolányi János Főiskolán
Egygólos drámai vereség a rangadón
Az NB1-es női kézilabda bajnokság rangadóján a Cornexi-Alcoa-HSB Holding drámai küzdelemben vereséget szenvedett a Ferencvárostól. Az idei első hazai összecsapáson teltház várta a csapatokat a Köfém csarnokban. A mérkőzés folyamán hol egyik, hol másik csapat vezetett, de a fálidők hajrái az FTC-nek sikerültek jobban. A Ferencváros utolsó másodpercben lőtt góljával vitte el a két pontot Fehérvárról. Cornexi-Alcoa-HSB Holding - FTC 27-28 (15-15)
Növekedett a balesetek száma az ősz első hetében
Kétszer annyi baleset történt Fejér megye útjain szeptember első hetében, mint augusztus utolsó hetében. A huszonhat balesetben összesen harmincheten sérültek meg. A baleseti okok listájának élén az elsőbbségi jogok meg nem adása áll. A majdnem két tucat balesetből kettő halálos, tizenegy súlyos, míg tizenhárom könnyű kimenetelű volt. Ketten életüket vesztették, tizenketten nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, míg huszonhárman könnyen sérültek.
Elkezdődőtt a Fehérvári Zenei Napok - sok év után újra itthon koncertezett a Faxni
Mintaértékű panelfelújítási program Székesfehérváron - összegezték a lakossági fórumokat
A panel felújítási program kiemelkedő eredményeket hozott Székesfehérváron és a városban megvalósult korszerűsítések mintaértékűnek számítnak - hangzott el azon a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón, amin az elmúlt hetek lakossági fórumain történtekről számolt be a városvezetés. Székesfehérvár országos szinten is vezeti a rangsort a megyei jogú városok között, hiszen 2005 júniusáig 6493 lakásban mintegy 4,2 milliárdnyi fejlesztés valósulhat meg - tájékoztatott Warvasovszky Tihamér polgármester és Pénzes Mihály a Városfejlesztési bizottság elnöke.
Áttörés a Börgöndi repülőtér fejlesztéssel kapcsolatban a rendkívüli Közgyűlésen
23 éve történt a tragikus szárazréti tömegbaleset
Guinness rekord-kísérlet: Országalma Győri Keksz termékekből
A Győri Keksz Kft. szeptemberben Guinness világrekord felállításával ünnepli székesfehérvári üzemének 10. éves fennállását. A társaság két üzemben termel Magyarországon: Győrben és Székesfehérváron. A vállalat dolgozói egy világrekord felállítására is készülnek, a rekordkísérletről a Guiness World Records londoni központját is értesítették. A lelkes csapat egy 100 négyzetméteres mozaikot rak majd ki Győri Keksz termékekből. Az elkészült kép, Ohmann Béla alkotásának, a fehérvári Fő utcán található Országalmájának hiteles rajzolatát adja majd. A rendezvényt jelenlétével megtiszteli Székesfehérvár polgármestere, Warvasovszky Tihamér.
Csertői Aurél a legjobb edző
Már megint nevet vált a királyi egyes...
Szélesebb közönségre számít a Magyar Televízió egyes csatornája, melynek neve a jövő héttől ismét m1, míg a kettes csatornát tematikus csatornaként alakítják át. A két csatorna műsorai az év utolsó négy hónapjában összesen másfélmilliárd forintba kerülnek majd. Az m1 - amelynek programja ősszel 37 százalékban tájékoztató, 31 százalékban szórakoztató, 20 százalékban művelődési műsorokból áll - célja továbbra is az lesz, hogy kiszolgálja a társadalom legszélesebb rétegeit, míg az m2-t formateremtő tematikus csatornaként képzeli el a menedzsment.