Hírek
Vízzel festett mosoly a vásznon - Bukovácz Lajos kiállítása a Pelikán galériában
Nagy csata, újabb győzelem - Az Alba Volán ismét nyert a DAC ellen
Idén másodszor feszült egymásnak a honi jégkorong mezőny két meghatározó együttese, az Alba Volán-FeVita és a DAC-Invitel. Három héttel ezelőtt a Volán 3-1-re nyert Dunaújvárosban, és hazai környezetben sem ajándékozott pontot ellenfelének. Persze, hogy nem, hiszen az egységek most nem csak az Interligában, de a Borsodi Jégkorong Ligában is számítottak. A helyzetekkel teli, ám gól nélküli első harmadot követően Vaszjunyin korongja talált utat Ferjo ketrecébe, majd Palkovics növelte a fehérvári előnyt. A találkozó végén Papp Viktor kozmetikázta az eredményt, de az Újváros nem veszélyeztette a Volán diadalát. Alba Volán-FeVita - DAC-Invitel 2-1 (0-0, 1-0, 1-1)
Rangadó rangadót követ - Vasárnap, 11.30: DVSC - FC Fehérvár
Az MTK elleni Magyar Kupa mérkőzés után a tabella második helyén álló DVSC otthonában vendégeskedik a Borsodi Liga 10. fordulójában a listavezető FC Fehérvár. Koller Ákos még nem léphet pályára Debrecenben, az orrcsonttöréssel bajlódó hátvéd a hétvégén kapja meg speciális védőmaszkját. Csertői Aurél tehát nagy valószínűség szerint a legutóbbi kezdő 11-et küldi pályára a vasárnapi matinén. A Vidi hűséges szurkolói most vonattal kísérhetik el kedvenceiket a cívisvárosba, a szerelvény 5.45-kor indul a Vasútállomásról.
Új név, új remények - névadó szponzor segíti a Fehérvár Póló SE-t
Egy sikeres együttműködés reményében a jövőben MPS-Alba-Fehérvár Póló SE néven szerepelnek az OBII-es bajnokságban a fehérvári vízilabdázók. Az új névadó szponzor az OBII-ből való feljutást várja el Dabrovszky Norbert együttesétől, valamint az utánpótlás-nevelésre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Az MPS-Alba-Fehérvár Póló SE csoportjából már továbbjutott az OBII felsőházi rájátszásába. Az egyesület vezetői nem tartják elérhetetlen álomnak egy saját uszoda felépítését sem...
Érmekkel ünnepeltek a fehérvári ökölvívók
Hódmezővásárhely ökölvívó sportjának 75 éves fennállásának alkalmából jubileumi versenynek adott otthont a Csongrád megyei város. A Suzuki Hollós-Alba Regia Boksz Club öklözői elsöprő sikert arattak a tornán. A kadett korosztályban induló Barkóczi Roland aranyéremmel tért haza, míg Ignácz Roland szoros pontozással maradt alul ellenfelével szemben. A felnőttek mezőnyében Jónás "Tobi" Zsolt, Erdei Balázs és Nagy Gábor sem talált legyőzőre, sőt, Jónás a legharcosabb, legtechnikásabb bunyósnak járó díjat is elhozta Vásárhelyről.
Tiszta énekhangok és őszinte vallomások - Frim Jakabra emlékeztek
Több százezer turistát vonzhat a városba a Magyar Királyok Panteonja
A 63-as elkerülő felett helikopterrel - légifotók készültek Székesfehérvárról
Verőfényes napsütés fogadott minket, amikor a 63-as elkerűlő kivitelezőjével a magasba emelkedtünk a város DK-i határában, hogy képes dokumentáció készüljön az elkerülőről, amit november közepén adnak át a forgalomnak. A légifotókat a 7-es út és a 63-as elkerülő kereszteződésében kezdtük készíteni: 250 méter magasba emelkedtünk, majd az elkerülő nyomvonalán a város nyugati határában 10-12 perc állt rendelkezésünkre a fotózni... (Légifotók a városról itt!)
Fejlesztési program a szakképzés minőségének javítására
Munkában a Continental-Kupa szervező bizottsága
Még két és fél hónap, és Székesfehérvárra költözik Európa hoki-elitje. A Continental Kupa négyes döntőjében a házigazda Alba Volán-FeVita mellett a svájci ezüstérmes Zürich Lions és az orosz bajnoki második Lada Togliatti alkotja a rangos mezőnyt, kiegészülve a jesenicei elődöntő győztesével. A torna szervező bizottsága már megkezdte az előkészületi munkálatokat.
Több mint kétszáz tyúktetemet találtak egy Fejér megyei szántóföldön
Ismeretlen baromfitelepről származó tyúktetemekre bukkant egy traktoros Fejér megyében kedden; az első boncolási eredmények kizárják, hogy az elhullást madárinfluenza okozta - közölte a Fejér megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás igazgatója. Ennek megerősítésére néhány tetemet az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Intézetbe küldtek további vizsgálatra. Eredmény péntekre várható.
Átadták a felújított vizesblokkokat - mozgássérült lift is került az Arany János Iskolába
Csütörtökön kora délelőtt adták át a felújított vizesblokkokat az Arany János Általános Iskola és Speciális Szakiskolában. A nyár elején kezdődött felújítás mintegy 20 millió forintba került – mondta Bartyik Mihályné az intézmény igazgatója. Az átadáson ott volt a város polgármestere Warvasovszky Tihamér, aki hangsúlyozta, hogy az önkormányzat mindig kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézményekre és folyamatosan újítják fel az iskolák vizesblokkjait a városban.
Rangos konferenciával ünneplik a Magyar Tudomány Napját
A Magyar Tudomány Napja alkalmából rendeznek konferenciát november 3-án a KJF Idegen Nyelvi és Felnőttképzési Központjában. A tudományos rendezvény címe: „Közép - és Kelet- Európa integrálódása az egységes európai térségbe.” A konferenciát közösen rendezi a Kodolányi, az MTA, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Hadtörténeti Alapítvány . A 10.00 órakor kezdődő tudományos rendezvényen szó esik többek között Közép- és Kelet-Európa biztonsági problémáiról a XXI. század elején, az Unió keleti bővítéséről és Magyarország perspektíváiról, a Magyar Honvédség felkészültségéről a NATO-hoz való csatlakozás előestéjén.