Hírek
Az önkormányzati és területfejlesztési tárca várományosa erősítené a kistérségi együttműködést
Törvényben meghatározott feladatokat adna a kistérségeknek az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium miniszterjelöltje. Lamperth Mónika az Országgyűlés szakbizottságának ülésén a választott regionális önkormányzatok létrehozása mellett érvelt. Az önkormányzati és területfejlesztési tárca várományosa az Országgyűlés szakbizottsága előtt tartott, három és fél órás meghallgatásán közölte: nincs szükség az önkormányzatok számának csökkentésére.
Hat és fél kilogrammnyi marihuánát találtak a fehérvári férfi autójában
Bajnoki bronz a kupagyőzelem után - Nemzetközi szereplésre készül az FC Fehérvár
A Borsodi Liga 30. fordulójában az FC Fehérvár Csizmadia, Nagy Dániel és Horváth Ferenc góljaival 3-1-es győzelmet aratott az Újpest FC vendégeként a Puskás Ferenc Stadionban, s így a fehérváriak hosszú inységes évek után rendkívül sikeres szezont produkáltak, hiszen a Magyar Kupa elhódítása mellé a bajnokság bronzérmét is megszerezték. A bajnoki cím a védőhőz, Debrecenbe került, míg a második helyen az Újpest végzett. A lilák vezetőedzőjének Mészöly Gézának az ezüstérem az állásába került – menesztették a Megyeri útról -, Csertői Aurél viszont edzői pályafutása legsikeresebb idényét ünnepelheti.
Épül az új buszpályaudvar - június 24-től a murvás parkolóból indulnak a helyközi járatok
Megvédte bajnoki címét a Paks – Ezüstös az Albacomp
Álomturné - rendkívüli filmbemutató a Barátság Házában
Álomturné című fikciós dokumentumfilm rendkívüli bemutatójára kerül sor június 7-én 10 órakor a Barátság Klubmoziban, ahova a Bicskei Fejér Megyei Ápoló – Gondozó Otthon lakói látogatnak el. Az álomturné készítői (Gáspár Judit szerkesztő, Szekeres Csaba rendező, és Várkonyi Sándor operatőr) egy több szempontú kísérletbe fogtak. A divatos témát új szemlélettel, különleges formanyelvvel ötvözték.
Az MTA is segíti a város és a régió gazdaságának fejlesztését
Közös sajtótájékoztatót tartott ma Dr. Vizi E. Szilveszter, a MTA elnöke és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere. A megállapodás értelmében a Magyar Tudományos Akadémia segíti a város és a régió gazdaságának fejlesztését és biztosítja az ehhez szükséges szellemi tőkét, részlegeinek idetelepítésével megfelelő szellemi tőke-koncentrációt hoz létre a város területén. Fehérvár területet, innovációs parkot és egyéb allokációs lehetőségeket biztosít. Az MTA és Székesfehérvár városa közösen pályázik majd uniós forrásokra és az NFT II-ből lehívható támogatásokra.
Jövő héten már láthatjuk a Hiemer ház felújított homlokzatát
Képgaléria a Hiemer ház felújításáról
Belehalt sérüléseibe a segédmotoros
Belehalt sérüléseibe a segédmotoros, aki teherautóval ütközött Székesfehérváron. Ma reggel nyolc óra előtt hét perccel Székesfehérváron az Új Csóri út 10. számú épület előtt segédmotorkerékpárossal ütközött egy teherautó. Az segédmotor ötvennégy éves hölgy vezetője az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt.
Lakossági fórumot tartanak szerdán a Belváros közlekedésről
2006. június 7-én (szerdán) 18 órakor Kovács Péter Barnabás, a 2. számú választókörzet képviselője lakossági fórumot tart a Belváros közlekedési helyzetéről, a tervezett forgalomcsillapító megoldásokról. Az érintett területek elsősorban az Arany János utca, a Megyeház utca, a Jókai utca és az Oskola utca. A fórum a Városháza Nagytanács termében lesz, ahova minden érdeklődőt tisztelettel várunak!
Várhatóan ezen a héten teszi le az esküt az ország új kormánya
Június 9-én, pénteken teheti le várhatóan az esküt az új kormány, miután az Országgyűlés csütörtökön és pénteken lefolytatta a kormányprogram vitáját. A bizottságok kedden és szerdán hallgatják meg a miniszterjelölteket. Ezen a héten csütörtökön és pénteken folytatja le a kormányprogram vitáját az Országgyűlés. Az új kormány pénteken, várhatóan délben, a kormányprogram elfogadása és a miniszterelnök megválasztása után teszi le esküjét. A bizottságok kedden és szerdán hallgatják meg a miniszterjelölteket.
Csökken a pártok állami támogatásának összege - több mint 2.5 milliárdot kapnak
Megszűnik a Centrumpárt és a Munkáspárt állami támogatása, de a KDNP kivételével a többi párt is kevesebb pénzt kap az államtól. Júniustól már a 2006-os parlamenti választások eredménye alapján járó összeget folyósítják a pártoknak. Közvetlen támogatásként éves szinten az MSZP 960,2 millió, a Fidesz 826,6 millió, a KDNP 137,3, az MDF 251,2 millió, az SZDSZ pedig 269,8 millió forintban részesül. Az MSZP támogatása 0,93, a Fideszé 1,13, az MDF-é 11,58, az SZDSZ-é pedig 4,33 százalékkal csökken.
2009-re lehet teljes a város csatornahálózata - teljes úthelyreállítás a Mártírok útján
Szurkolói Ankét a Sóstói Stadionban
A 2005-2006-os idényben kiválóan szerepelt FC Fehérvár játékosaival, edzőivel, vezetőivel találkozhatnak mindazon érdeklődők, akik kedden este 18 órakor kilátogatnak a Sóstói Stadionba. A Videoton Baráti Kör Egyesület szurkolói ankét keretében nyújt lehetőséget a sportbarátoknak egy kötetlen beszélgetésre, a stadion VIP-termében.