Hírek


/ 2011.10.07. 14:40:44 |

Féláron az uszodába október 8-án, szombaton a Magyar Fürdőkultúra Napján

 A Csitáry G. Emil Uszoda és Strandfürdő is csatlakozott a Magyar Fürdőkultúra Napjához, így október 8-án az uszodai szolgáltatásokat egész nap féláron vehetik igénybe a vendégek. A felnőtt uszodajegy 800 helyett 400 Forintba, a diák és nyugdíjas jegy 400 helyett 200 Forintba kerül a szaunajegyért pedig 900 helyett 450 Forintot kell fizetni. A kombinált jegy 700 Forintba kerül ezen a napon reggel hat és este tíz óra között.
/ 2011.10.07. 09:59:32 |

Önkéntesség - az Alcoa-Köfém munkatársai a Szent Imre Általános Iskolában festettek

 Az Alcoa-Köfém Kft. számos módon támogatja Székesfehérvár intézményeit, civil közösségeit. A pénzbeni adományokon túl dolgozóik közösségi programjaik során fizikai munkával is támogatnak egy-egy intézményt. Most a Szent Imre Általános Iskola sportpályáján festettek, melyhez csatlakozott Róth Péter Székesfehérvár alpolgármester is.
/ 2011.10.07. 09:49:52 |

Önkéntesség - Tópartisok takarítanak a tó környékén

 Az Önkéntesség Európai Évéből a tópartisok is kiveszik a részüket, hiszen szombaton délelőtt egy közös akció keretében takarítanak a Csónakázó-tó környékén és a tómederből is kiszedik a szemetet. Az akcióról sajtótájékoztatón számoltak be pénteken délelőtt a szervezők. A szervezők ügyességének köszönhetően pedig arra is lehetőség van, hogy a tó vizébe dobált szemetet is kihalásszák.
/ 2011.10.07. 07:32:19 |

Fehérvárra érkezett a Változó Perspektívák című vándorkiállítás

 Fehérvárra érkezett a „Változó Perspektívák című vándorkiállítás. A tárlat a Down- szindrómások értékeit mutatja be, egy kicsit a megszokottól eltérő perspektívából. A szervezők ezzel a tárlattal is szeretnék egy kicsit elősegíteni a fogyatékkal élők társadalomi beilleszkedését. Székesfehérvár Önkormányzata nevében Brájer Éva alpolgármester nyitotta meg a tárlatot az Alba Plázában.
/ 2011.10.07. 07:31:05 |

Nagyváradon mondott ünnepi beszédet Székesfehérvár polgármestere

 Nagyváradon mondott ünnepi beszédet Székesfehérvár polgármestere. Cser-Palkovics András a mai, október 6-i megemlékezésen Szent István városának üzenetét adta át Szent László városának, Nagyváradnak. A nagyváradi református templomban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek az Aradi vértanúkra, majd Nagy Sándor József emléktáblájánál koszorúztak. Székesfehérvár városát a polgármester mellett Róth Péter alpolgármester és Mészáros Attila tanácsnok is képviselte.
/ 2011.10.06. 12:33:27 |

Megkezdődtek a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai Fehérváron

 Székesfehérvár önkormányzata, a Vörösmarty Társaság, a Magyra Írószövetség Közép-dunántúli Írócsoportja és a Szent István Művelődési Ház idén már 11 alkalommal szervezte meg a Határon túli magyar irodalom napjait. A programsorozat Sobor Antal domborművének megkoszorúzásával kezdődött a Szent István Művelődési Házban. A többnapos rendezvény meghatározó eseménye az a konferencia, melyen előadást tart Szakolczay Lajos, L. Simon László, Kabdebó Tamás, Tari István, Szabó Ferenc, Dupka György, valamint Pomogáts Béla.
/ 2011.10.06. 11:30:24 |

Séta a mellrák ellen - szombaton reggel kilenckor az Országalmánál

  Október 8-án szombaton rendezik meg azt a sétát Székesfehérváron, amely a mellrákra, a megelőzés, a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívja fel a figyelmet. A séta reggel kilenckor az Országalmától indul, a résztvevők itt kapják meg a szimbolikus rózsaszínű léggömböket. A végállomás az Alba Plaza bejárata, ahol szakemberek adnak tájékoztatást a szűrésekről. A programról sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
A rendezvény plakátja a cikkben található!
/ 2011.10.06. 11:23:27 |

Megemlékezések a Nemzeti Gyásznapon Székesfehérváron

A Nemzeti Gyásznapon két helyszínen is koszorúzással tisztelegtek az aradi vértanúk emléke előtt Székesfehérváron. A Halesz Parkban a Gróf Széchenyi István Műszaki Szakközépiskola, a Corpus Hungaricum szobornál pedig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjainak közreműködésével volt Október 6-i megemlékezés. Székesfehérvár városa nevében Brájer Éva és Róth Péter alpolgármesterek helyeztek el koszorút az emlékművek talapzatánál. A cikkben VIDEÓ található!
/ 2011.10.06. 08:36:14 |

Számos világnap az októberi civil étlap programjai között

Ismét a Vörösmarty Színház kávézójában ismertették programjaikat a fehérvári civil szervezetek. Az aktuális civil étlapon számos világnap megünneplése szerepel, ebben a hónapban tartják a Fehér bot napját, az ENSZ napját, a takarékossági világnapot és októberben lesz a Szegénység elleni küzdelem világnapja is. A város és megye civil szervezetei számos programmal készülnek.
 
/ 2011.10.06. 08:26:12 |

Iskolai és Óvodai Italos Kartondoboz Gyűjtő Program Székesfehérváron

 Magyarországon évente közel 450 millió darab italos kartondoboz kerül forgalomba. Ennek a mennyiségnek azonban csupán 17 százalékát gyűjtik szelektíven, pedig egy átlagos tejes vagy gyümölcsleves doboz 75 százalékban jó minőségű papírból készül. A szelektív hulladékgyűjtő akciót a Vörösmarty Általános Iskolában népszerűsítette az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés és a Depónia Kft.
A cikkben VIDEÓ található!