Fórum a versenyképes szakképzésért a Jáky József Tagintézményben

 Együtt a Korszerű Szakképzésért címmel tartottak szakmai fórumot a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézményében. A csütörtöki rendezvény témája a piacképes szakemberek képzésének támogatása volt. Az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy diákjaik teljesítményképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.
2011.12.01. 14:16 |
 Együtt a Korszerű Szakképzésért címmel tartottak szakmai fórumot a Belvárosi I. István Középiskola Jáky József Tagintézményében. A csütörtöki rendezvény témája a piacképes szakemberek képzésének támogatása volt. Az intézmény kiemelten fontosnak tartja, hogy diákjaik teljesítményképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.
 
 Az oktatási intézmény a szakképzési támogatást nyújtó cégek, vállalkozók vezetőit, képviselőit is meghívta a szakmai fórumra, melynek célja volt a szakképzés erősítése mellett az is, hogy élő kapcsolatot tartson az iskola partnereivel. A támogatók a fórumon keresztül betekintést nyerhettek abba, hogy az intézmény a kapott összegekek hogyan használja fel a képzések korszerűsítésre.
 A szakképzések gyakorlati oktatásához szükség van a külső segítségre, az eszközök beszerzésére és korszerűsítésére. Nagyon fontos, hogy az iskolák a munkaerőpiaci szereplőkkel közvetlen kapcsolatot tartsanak - mondta el Tóth Katalin igazgatónő, az esemény házigazdája.
 
 Az rendezvényt Fűrész István oktatási és szakképzési tanácsnok nyitott meg. Mint azt mondta, kiemelten fontos a város számára, hogy jó szakemberi képzés folyjon, és fontos támogatni azokat az intézményeket ahol ez megvalósulhat.
 A Belvárosi I. István Középiskolában négy különböző tagintézményben zajlanak a különböző szakképzések. Az I. István Székhelyintézményben gazdasági és pénzügyi, a Jáky József Tagintézményben műszaki, a Bugát Pál Tagintézményben egészségügyi és a Hunyadi Mátyás tagintézményben informatikai képzés folyik, melyekről további információt a www.elsoistvan.hu internetes oldalon kaphatnak.

Közélet

  1. Távol Fehérvártól

    Az ÖKK Podcast friss epizódjában Keszei István történetein keresztül a hallgatók is átélhetik a forradalmi pillanatokat és a november 4-e utáni menekülés félelemmel teli időszakát. Keszei Imre és testvére Székesfehérvárról november 5-én gyalog indult útnak, majd jó féléves bujkálást követően március elején lépték át a határt. 

    2026.11.04.
  2. Lakossági fórum a Köfémen

    Kedden este a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban. Szó volt a januárban életbe lépő autóbusz-menetrend bővítéséről, a Huszár utcai játszótér kialakításáról, a Köfém sportcsarnok és a Csitáry uszoda felújításának lehetőségeiről. A város főépítésze pedig a városban zajló társasház építésekről tartott részletes tájékoztatót.

    2026.11.04.
  3. Lakossági fórum a Köfémen

    A 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője várta lakossági fórumra a Köfém lakótelep, Ráchegy, Búrtelep és Székesfehérvár-Börgönd városrész lakóit a Köfém Művelődési Házban.

    2026.11.04.
  4. Főhajtás a hősök előtt

    Minden évben november 3-án a nagy háború hőseinek emléke előtt tiszteleg Székesfehérvár közössége. Városunk első világháborús emlékműve, a Fekvő katona szobra előtt néma koszorúzással emlékeztek a 108 évvel ezelőtt aláírt padovai fegyverszüneti egyezményre.

    2026.11.04.