Hírek
-
Egykori diákok alkotásaiból nyílt tárlat a Tóparti Gimnáziumban
"Tóparti FészekArt" címmel nyílt tárlat a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában. A kiállításon az intézmény egykori diákjainak alkotásaiból válogattak. A megnyitón az iskola tanulói szavalatokkal és hangszeres produkciókkal köszöntötték az alkotókat, majd dr. Vizi László Tamásné igazgató és dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott beszédet. Székesfehérvár polgármestere fontos feladatnak nevezte a tehetséges képzőművészek visszacsábítását a városba.
2012.10.09. 20:11:49 -
Kerekasztal beszélgetés a Lelki Egészség Világnapján
A Lelki Egészség Világnapján tartottak kerekasztal beszélgetés az Alba Plázában "Hivatás és lelki egészség" címmel. A beszélgetésen részt vett Spányi Antal megyéspüspök, Keller János színművész, dr. Almási Ferenc kistérségi tisztifőorvos és Fidel László olimpiai második helyezett kajakos. A beszélgetést dr. Kárpáti Róbert, a Fejér Megyei Szent György Kórház pszichiátriai osztályának osztályvezető főorvosa vezette.
2012.10.09. 19:08:16 -
Regionális, tematikus bélyegkiállítást rendeztek a VOKE Művelődési Házban
II. Rangú Regionális Tematikus Kiállítást rendezett Székesfehérváron a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége és a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A tárlatnak a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház ad otthont, ahol különféle témakörök szerint gyűjtött bélyegcsoportokat tekinthet meg a közönség. Jövőre, a Szent István Emlékév kapcsán nemzetközi tárlatot rendeznek a királyi városban HUNFILA 2013 – Székesfehérvár elnevezéssel.
2012.10.09. 16:44:10 -
Kőbe vésett múlt a Havranek utcában - bárki megnézheti Kőrösi Jenő Ferenc magángyűjteményét
Székesfehérvár múltjáról mesélnek azok az értékes kőmaradványok és régi téglák, melyekből állandó kiállítás nyílt Székesfehérváron. Kőrösi Jenő Ferenc A teljes magángyűjteményét Siklósi Gyula régészprofesszor segítségével rendezték kiállítássá a Havranek utca 5. szám alatt. A tárlat a ház udvarán tekinthető meg szombatonként 10 és 16 óra között, de előzetes bejelentkezés alapján (telefon: 06/20/495-45-83) csoportokat is fogadnak.
2012.10.09. 12:01:11 -
Trükkös tolvajokat keres a rendőrség - idős asszonytól loptak
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói lopás miatt indított büntetőeljárásban kérik a lakosság segítségét. Székesfehérváron, még augusztus 21-én két ismeretlen férfi kéredzkedett be egy idős asszony Kisteleki utcában lévő családi háza udvarára azzal az indokkal, hogy a szomszédba fognak légkondicionálót beszerelni. A két idegen, ezt követően az idős nő figyelmét elterelve, eltulajdonította a hölgy házban elrejtett spórolt pénzét.
2012.10.09. 10:03:08