Hírek


/ 2013.01.01. 18:35:21 |

Pozitívabban látják a fehérváriak az ország és a város jövőjét mint egy évvel ezelőtt

 Az Alba Radar Kutatási program részeként először 2010 végén kérdezte az Echo Szociológiai Kutatóintézet a fehérvári lakosokat arról, hogyan vélekednek a 2013-as évben, milyen várakozásokkal tekintenek az ország, a város illetve a személyes helyzetük alakulására. A mostani várakozásokat nézve már pozitívabban várják a 2013-as évet a székesfehérváriak, 29 százalékuk szerint pedig a város helyzete pozitív irányba alakul tovább.
/ 2013.01.01. 16:46:08 |

Szerencsehozó lencsével indult a 2013-as Szent István Emlékév

 Szerencsehozó lencsével indult a 2013-as Szent István Emlékév. A hagyomány szerint, ha új év első napján lencsét eszünk, az egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hoz. A Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt a székesfehérvári közös lencsefőzelék. Az ételt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester, a város alpolgármesterei és a városi képviselőtestület több tagja valamint az Alba Plaza igazgatója is kínálta az év első napján.
/ 2013.01.01. 00:36:27 |

Sohase adjuk fel álmainkat! - Áder János újévi köszöntője

 Az egymásnak megadott tiszteletről, a jövőért viselt felelősségről, a közös siker öröméről, valamint a talpraállás és egymás teljesítménye megbecsülésének fontosságáról beszélt Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében, amelyben mindenkit arra buzdított, sohase adja föl álmait. Az államfő újévi köszöntőjében külön megszólított minden korosztályt. Idén első alkalommal a siket és nagyothalló nézők számára az elnök mellett álló Weisz Fanni fordította jelnyelvre a köszöntőt.
/ 2012.12.31. 11:10:00 |

Egy félidőn át remekül tartotta magát az FKC a Győr ellen

Csak egy góllal vezetett szünetben a világ egyik legjobb csapata a Köfém-csarnokban, a vége aztán sima győri győzelem lett, a papírformának megfelelően. A 30-17-es vendéggyőzelemből Lekics 5 góllal vette ki a részét, hazai oldalon többen is jó teljesítményt nyújtottak. A Győr továbbra is hibátlan a szezonban, a Fehérvár KC négy győzelemmel és hat vereséggel 7. a táblázaton az év végén.  
/ 2012.12.31. 09:41:59 |

Korszerű helyi energiaszolgáltató - beszélgetés Temesvári Balázs vezérigazgatóval

 A hőszolgáltatással, ingatlankezeléssel valamint társasházkezeléssel foglalkozó Széphő Zrt. vezérigazgatója 2012. február 1-jétől dr. Temesvári Balázs. Az elmúlt nyolc hónap tapasztalatairól, a cég életében beállt változásokról és a jövőbeni tervekről beszélgettünk. A  Széphő Zrt. alapvető feladata és célja Székesfehérváron a közszolgáltatás folyamatos és biztonságos fenntartása. A társaság ebben az évben is törekedett a biztos szakmai és gazdasági alapokon nyugvó közszolgáltatási tevékenység elvének érvényesítésére - mondta a cég vezérigazgatója.
/ 2012.12.31. 09:32:15 |

Szerencsehozó Lencse január elsején délután kettőkor az Alba Pláza előtt

 Január 1-jén, kedden délután kettő órakor kezdődik a "Szerencsehozó Lencséből" készült főzelék kínálása a 2013-as Szent István Emlékév programjaként az Alba Pláza előtt. Az újév első napján a bőséget, gazdagságot hozó étkek között a legfőbb a lencse, a bab, vagy bármilyen apró szemes étel. Mindezek között a leghagyományosabb a lencse, ami szinte minden családban készül, ha máskor nem is, de ilyenkor biztosan.
/ 2012.12.30. 21:51:14 |

Ez volt Fehérvár sportja 2012-ben - 4. rész

Az év végi hajrában szinte minden hétre jutott jelentős esemény és/vagy eredmény. Az Európa-liga legemlékezetesebb győzelmei, edzőváltás után remeklés hokiban, új néven is sikeres kosarasok... Sajnos megint elment valaki a fehérvári nagyok közül, de lettek "új honfitársaink", akik közül volt, aki rögvest Európa-bajnoki bronzot szerzett. Úgy ért véget az év, ahogy zajlott: fehérvári sportsikerekkel. 
/ 2012.12.30. 21:36:14 |

Derek Ryan vezérletével lenullázta a Volánt a Villach

Ez nem esett jól: a legélesebb, rájátszásért zajló harc közepén nagy verést kapott a Sapa Fehérvár Villachban. A hazaiak legjobbja a mifelénk nyár óta nem túl kedvelt Derek Ryan volt, aki két góllal és két gólpasszal zárt. Sajnos nincs jó formában a Volán, négy meccsből hártmat elvesztett az utóbbi napokban, pedig most kellene javulni, hiszen egymást érik a mérkőzések a roppant feszes programban. Villach - Sapa Fehérvár AV19 6-0
/ 2012.12.30. 12:09:49 |

Legyen zarándokhely Székesfehérvár - interjú Vargha Tamás államtitkárral

 Ha nem a politikai nyilatkozatokat, hanem a tényeket nézzük, így az esztendő utolsó napjaiban már nyugodtan elmondhatom, hogy a fehérvári lobbi évtizedek óta nem volt ilyen erős! Befejeződött, és száz százalékig kibővült a szennyvízhálózat a városban, ezzel párhuzamosan újabb pályázatokat nyert el a város, hogy a Mártírok útja csapadékvíz-elvezetése, illetve az út teljes felújítása megtörténhessen - mondja Vargha Tamás országgyűlési képviselő, államtitkár.
/ 2012.12.30. 12:08:07 |

Harcos év volt - interjú Horváth András országgyűlési képviselővel

  2012 számunkra harcos év volt. Az országos politikában korán megállapíthattuk, hogy az idei év nem a legjobbak közé fog bekerülni. Idén a törvényhozásban olyan jogszabályok születtek, amelyek véleményünk szerint nem igazán országunk érdekeit képviselték. Megjelentek olyan irányzatok, amelyekkel nem tudunk egyetérteni: ilyen a választójogi törvény, szerintünk a regisztráció korlátozza a szabad választásokat.