Hírek
-
A Mediawave-en tanítanak a fehérvári fényfestők
A székesfehérvári Méhkasaula csapat fényfestéseivel sok éve erőteljesen hozzájárul a Mediawave vizuális hangulatához. Idén nemcsak művészkedni fognak, hanem diafestő műhelyükbe várnak majd minden érdeklődőt, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy kipróbálják festőtudásukat, majd sötétedéskor kivetített alkotásukkal lefotóztassák le magukat.
2013.04.23. 08:23:12 -
Négykezes kedd - varrást oktatnak a Hetedhét Játékmúzeumban
Április 23-án foltvarrással és a varrógép használatának elsajátításával folytatódik a „Négykezes Kedd” a Hetedhét Játékmúzeum. A program keretében a legkülönfélébb kézműves foglalkozásokon ügyes kezű „pótnagyiktól” tanulhatnak az alkotó kedvű kismamák, anyukák. A sorozat június közepéig tart, addig kétórás előadások lesznek, melyekre a belépő alkalmanként 500 forint.
2013.04.23. 08:16:09 -
Az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei döntőjét rendezték Kisfaludon
Kisfaludon tartották az Országos Katasztrófa- védelmi Ifjúsági Verseny megyei fordulóját, a versenyt minden évben tavasszal rendezik meg. Célja a polgári védelmi ismeretek elsajátítása és az utánpótlás nevelés. Sokakat ugyanis pont egy ilyen vetélkedő ösztönöz, később szakmájuk megválasztásakor. Idén összesen 12, négyfős csapat jutott be a megyei fordulóba.
2013.04.23. 07:46:48 -
Szent György napi foglalkozást tartanak a Szent István Múzeumban
Pásztorálom, kézműves foglalkozások és mezőföldi juhászat- április 24-én, szerdán 13 órától Szent György napot tartanak iskolai csoportok és egyéni érdeklődők részére a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. A foglakozásokat Balogh Judit és Sárszegi Brigitta vezeti. A belépő 400 forint, de a csoportoknak előzetesen be kell jelentkezni a nebajuga@msn.com e-mailcímen vagy a 20/383-2966-os telefonszámon.
2013.04.23. 07:21:47 -
Kettészakította a traktort Sárosdon a pécsi Intercity
Traktorral ütközött és kigyulladt egy személyszállító vonat hétfőn délután Sárosdon. Az üres tartályt vontató traktor a vasúti átjáróban ütközött a Budapest és Pécs között haladó Intercity vonattal. A balesetben a traktor kettészakadt, egyik felét a villanymozdony maga alá gyűrte, és körülbelül hatszáz méteren át tolta. A mezőgazdasági vontató sofőrje életét vesztette. A mozdonyvezető füstöt lélegzett be, őt a mentők kórházba szállították. A vonat utasai nem sérültek meg.
2013.04.22. 19:53:56
Jákys diákok sikere az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen
Adomány is segíti a görkori pálya felújítását a Bregyóban
Száz családot segítettek élelmiszer csomaggal
Minden hónap számít - ingyenes könyv a mozgásfejlődési hibák felismerésére
Halm Rolland: "Büszkék lehetünk rá, amit eddig elértünk"
A rájátszás első meccse csütörtökön lesz, 18.30-kor a Vodafone Sportcentrumban a Pécs ellen, folytatás szombaton Pécsen, majd kedden Fehérváron.
Erősödik a pollenkoncentráció - a nyír intenzitása már magas
Újra Egészségnap lesz az Öreghegyi Közösségi Házban
Minőség- és környezetközpontú irányítási rendszer a Városgondnokságon
Szerdáig tart Fehérváron az óvodai beíratkozás
Az óvodai beiratkozás részleteiről ITT tájékozódhat - LETÖLTHETÕ (.doc)