Hírek
-
Marty Raymond: Kemények leszünk!
Hétfőn kezdte meg a jeges felkészülést a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorong csapata. Az új vezetőedző Marty Raymond, délelőttönként kemény tréningekkel és fizikai felmérésekkel teszteli a csapatot az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Az első felkészülési mérkőzésig sem kell már sokat várni, hiszen augusztus 10-én az Érsekújvár ellen játszik a Volán. A kanadai mester a csapattal kapcsolatos első benyomásairól, és terveiről is nyilatkozott.
2013.07.31. 12:25:09 -
Megkezdődött az augusztus 14-i ünnepi szentmise és az István című oratórium helyszínének építése a Nemzeti Emlékhelyen
Naponta mintegy 45 ember dolgozik a Koronázási Szertartásjáték színpadának építésén. A próbákat a tervek szerint augusztus 3-tól minden este nyolctól tartják majd a helyszínen, melyet bárki megnézhet, ha elsétál a Nemzeti Emlékhely felé. A színpad építését, melyet a múzeum felügyelete alatt végeznek a szakemberek Róth Péter alpolgármester a Vörösmarty Színház műszaki vezetőjével Gerstner Tiborral közösen nézte meg.
2013.07.31. 11:09:11 -
Szalmakazal borult lángba Sárosd közelében
Sárosd és Szabadegyháza között egy több méter magas szalmakazal teljes terjedelmében égett kedden, ezért a hivatásos egységek összesen három gépjárműfecskendővel és két vízszállító járművel siettek a helyszínre. Az oltásban a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a sárbogárdi és a székesfehérvári hivatásos tűzoltó egységek is részt vettek.
2013.07.31. 10:03:49 -
Edzőmeccsen kapott ki a Fehérvár KC a Népligetben
A Fehérvár KC második felkészülési mérkőzését is egy Bajnokok Ligája résztvevő csapat, az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában játszotta. Az FKC a múlt heti, Érd elleni meccshez hasonlóan az FTC-vel szemben is kifejezetten jó teljesítményt nyújtott az első félidőben, a szünet után azonban nagyra nőtt a különbség a két csapat között, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a fehérváriak gólképtelenek maradtak az utolsó negyedórában.
2013.07.31. 09:19:40 -
Digitális átállás - Fejér megye és Székesfehérvár is július 31-én vált
Idén két ütemben történik meg a digitális átállás, és váltja fel a digitális televíziózás az analóg műsorszórást. A július 31-én záruló első ütemben 14 megye érintett - köztük Fejér megye is. Július 31-én a győri, a Kab-hegyi, a Budapesti, a Szegedi és a Szentesi analóg adót kapcsolják le. A szociális támogatásról, vételi, technikai információkról részletes tájékoztatást találnak a www.digitalisatallas.hu internetes oldalon!
2013.07.31. 08:15:12