-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Közeledik az iskolaszezon - milyen íróasztalt válasszunk a gyereknek?
Közeledik az iskolaidőszak. A legtöbb szülő már ilyenkor nekiáll megvásárolni a gyerekeknek a tanuláshoz szükséges eszközöket. Sokszor okoz dilemmát otthon az íróasztal kiválasztása. Szakemberek szerint érdemesebb egy kicsit magasabb árkategóriás, de kényelmes és tartós irodabútort vásárolni a gyereknek.
2013.07.30. 11:09 |
Közeledik az iskolaidőszak. A legtöbb szülő már ilyenkor nekiáll megvásárolni a gyerekeknek a tanuláshoz szükséges eszközöket. Sokszor okoz dilemmát otthon az íróasztal kiválasztása. Szakemberek szerint érdemesebb egy kicsit magasabb árkategóriás, de kényelmes és tartós irodabútort vásárolni a gyereknek.
A szülők nagy többsége a gyerek kényelmét tartja szem előtt, a diákok pedig sokszor a praktikusságot helyezik előtérbe. Polcos vagy fiókos, kerek vagy szögletes, kicsi és praktikus avagy nagy és kényelmes. Ezek a kérdések gyakran merülnek fel íróasztal vásárlásakor. Közeledik az idei iskolaidőszak, és sokan az iskolába induló gyermeküknek már ilyenkor elkezdik megvásárolni a tanszereket és az íróasztalt. A szülők nagy többsége a gyerek kényelmét tartja szem előtt, a diákok pedig sokszor a praktikusságot helyezik előtérbe.
Mindenképpen fontos, hogy az íróasztal ablakkal szembe kerüljön, így a gyermek nem vet árnyékot könyvére, füzetére, rajzára.A Partner Irodabútor ügyvezetője, Horváth Rezső elmondta, sokan egyedi tervezésű asztalt szeretnének a kicsiknek. Divatosak a lekerekített formák és a világosabb színek is. A bolttulajdonos szerint mindenképpen érdemes utánanézni a különböző lehetőségeknek. Valamint vásárlás előtt nem árt lemérni otthon, mekkora asztal fér be szobába. Tizenötezer forinttól egészen hetvenezer forintig terjed az íróasztalok ára. A bútorból azonban érdemesebb a jobb minőségűt választani, hiszen az akár több tíz éven keresztül is szolgálja majd gazdáját.