Hírek
-
Fölényes győzelmet aratott a Videoton Dunaújvárosban
Győzelemmel zárta a Videoton FC az őszt, Nikolics Nemanjáék a Dunaújváros vendégeként nyertek magabiztosan. Az újabb három pont megszerzésével a Vidi megerősítette pozícióját a tabella élén, így aztán tényleg nyugodtan mehet a keret pihenni, igaz a csapatra vár még egy Ligakupa visszavágó, éppen az Újváros ellen. Dunaújváros – Videoton FC 1-4 (0-2) Gólszerzők: Böőr (11-esből), illetve Nikolics, Gyurcsó, Álvarez, Vinícius.
2014.12.06. 17:55:09 -
2015 nyarára készül el - tavasszal folytatódik az aszfaltozás a 62-esen
A 62-es számú főút jelenlegi burkolata még a 60-as években épült 5-6 méter szélességben. A felújítás után a szegéllyel együtt 12 méter széles úton lehet közlekedni és 11.5 tonnás teherbírású lesz a burkolatot. Börgöndpuszta mellett elkészült már az út szélesítése, így a 2015 nyarára tervezett forgalombahelyezés után biztonságosan lehet le és felhajtani a szintén megújult bekötőútról.
2014.12.06. 09:41:06 -
Selmeci hagyomány - felavatták az örök barátság rönkjét
Nyáron a Geoinformatikai Kar kivált a Nyugat-magyarországi Egyetem kötelékéből, és az Óbudai Egyetemhez csatlakozott, azonban a hallgatók a Rönktolással tettek tanúbizonyságot összetartozásukról és barátságuk erejéről. 26 hallgató közel kétszáz kilométeren át tolt Székesfehérvárra egy mívesen megfaragott, mintegy ötven centi átmérőjű és három méter hosszú tölgyfa rönköt, amit pénteken este az intézmény bejáratánál avattak fel.
2014.12.06. 09:02:16 -
Fehérvár volt az ifjúság fővárosa - köszönet a Diákparlament szervezőinek
Az Országos Diákparlament fehérvári ülésének megvalósí-tásában közreműködő kísérő-tanároknak, intézményvezetőknek, diákönkormányzati tagoknak mondott köszönetet Székesfehérvár polgármestere pénteken a Hiemer-házban, kiemelve, hogy sokan és sokat dolgoztak a rendezvény sikeréért. dr. Cser-Palkovics András szólt arról is, hogy rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a küldöttektől, ami megerősítés a város közössége számára.
2014.12.05. 17:50:06 -
Idén is meghirdették az Adomány Expressz jótékonysági gyűjtést
Az Alba Plaza a Vöröskereszttel és Székesfehérvár Önkormány- zatával közösen az idén is meghirdette hagyományos karácsonyi adománygyűjtő akcióját, amely december 5-től december 17-ig tart. Az Adomány Expressz jótékonysági gyűjtés keretében összegyűlt felajánlások a város és a megye rászoruló családjaihoz, valamint az állami gondoskodásban élő gyermekekhez jutnak majd el.
2014.12.05. 12:52:07
Fehérvári diákok szakmai fejlődését támogatja az Alcoa Alapítvány
Rablás és rongálás a Pozsonyi úti Nemzeti Dohányboltban - rendőrkézen a gyanúsított
Közmeghallgatás és rendkívüli közgyűlés volt pénteken délelőtt
Folytatódik szombaton a Vízivárosi Advent
Adventi programok a hétvégén Székesfehérváron
A hétvége részletes programját itt találja!
Nagy meccsen nagy győzelem - a Vienna skalpja is megvan a Volánnak
Fehérvár AV19 - Vienna Capitals 4-3 (0-1, 2-0, 2-2)