-
Szent István Városa
Augusztus 20-án, Szent István napján jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester azt a városfejlesztési programot, amely a 2038-ig tartó időszakra megalapozza Székesfehérvár fejlődését. Ma, Szent Imre ünnepén pedig a városvezető a közösségi oldalán meghirdette a Szent István Városa Program társadalmi egyeztetését.
2026.11.05. -
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
A felelős szexuális magatartásról rendeztek versenyt középiskolásoknak
A felelős szexuális magatartásról szólt a „Döntésünk a jövőnk” vetélkedő, melyen 14 Fejér megyei középiskola 21 csapata vett részt a Fehérvári Civil Központban. Játékos, szórakoztató formában hívták fel a fiatalok figyelmét a megelőzés és védekezés fontosságára. Egyedülálló újdonsággal is megismerkedhettek a fiatalok: a Love-info okostelefonos alkalmazással.
2014.12.04. 15:46 |
A felelős szexuális magatartásról szólt a „Döntésünk a jövőnk” vetélkedő, melyen 14 Fejér megyei középiskola 21 csapata vett részt a Fehérvári Civil Központban. Játékos, szórakoztató formában hívták fel a fiatalok figyelmét a megelőzés és védekezés fontosságára. Egyedülálló újdonsággal is megismerkedhettek a fiatalok: a Love-info okostelefonos alkalmazással.
A versenyre hét város 15 középiskolájából 48 csapat jelentkezett, közülük 21 csapat jutott a döntőbe. Az első fordulóban a diákok online feladatlapot töltöttek ki és plakátokat készítettek a felelős szexuális magatartás témakörében. Az alkotások az Alba Volán buszpályaudvar várótermében voltak láthatóak, aki lemaradt róla, az megtekinthette a vetélkedő döntőjének helyszínén, a Fehérvári Civil Központban. Az első fordulót legjobban teljesítő csapatok jutottak be a döntőbe, ahol egyedülálló újdonsággal is megismerkedhettek a fiatalok: a Love-info okostelefonos alkalmazással.
A z AIDS-világnapjához kapcsolódó hagyományos versenyt a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, a Humánszolgáltató Intézet, a Klebelsberg Központ és Székesfehérvár Önkormányzata szervezte. A prevenciós versenyen a HIV-fertőzés, AIDS-betegség témakörén kívül a szexuális úton terjedő fertőzések, illetve a nem kívánt terhesség témakörében is összemérhették tudásukat a fiatalok. A rendezvényt dr. Pásztor László, Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Egészségfejlesztési Osztály vezetője nyitotta meg. A vetélkedő zsűrijében Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok, Dr. Almási Ferenc, a Székesfehérvár Járási Népegészségügyi Intézet járási tiszti főorvosa, Dr. Szücsné Szigeti Hedvig, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének megbízott igazgatója, Zsadon Zsófia, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Fejér Megyei Igazgatósága - pedagógiai szakmai szolgáltatási referense kapott helyet.
A kutatások szerint a szexuális élet kezdete egyre fiatalabb korra tehető. A fiatalok egészséges szexuális fejlődéséhez, a nem kívánt terhességek kockázatának csökkentéséhez, a nemi betegségek elkerüléséhez nagyon fontos, hogy a diákok tisztába legyenek a veszélyekkel és a megelőzés lehetőségeivel.


